EMBER!
Mondhatnók ma gyaurul is, hogy NÉMBER! Szumír-mahgarul még EMBÁR. Az EMBRIÓ EMBERI, az UNUS HUN MANUS meg HOMI HOMO HUMANUS, ha latinul mondják! Mondhatnák akár keleti keltául, vagy nyugati gallul (ha nem LOMBARdul), hogy OMBAR. UMBRO vagy AMBRI elhajlott nyelveken is legfellebb: ONGRE, UNGRO vagy ANGRI, miközben fennebb UNKARI, ami alant még (a'la) HUNGO BÁRD. Ámbár az OMBAR itt OBAR, ABAR avagy UBOR, míg ott IBÉR lett az M vagy N elnyelős nyelveken. Az ONGRE meg OGRE, UGRO és AGRI (nem EGÉR, bár ez sem véletlen). S hangváltón is egy kicsinkét itt OVAR és AVAR, míg ott OGUR és UGOR, szellősebben UHOR lett a HONI EMBER. Nem GARHUNt, de VÁRHUNt vert itt is és ott is a vihar (haj' ha dúl Bihar!) a végeken.
Tehát az UNGAR is EMBER, avagy HUNGÁR, ha VENGER, ha el nem hajlik már megint a nyelveken az az eNG, hogy aztán eND legyen, hisz' ha nem vigyáz a VENGER, még VÁNDOR VANDÁLnak tartja egy kényúr. Vagy egy hölgy, épp' az, aki öldököl. A székely nem gyilkol, pénzért nem öl akkor sem, ha az önkény mondja: KÖLL!
EMBER, ha voltál és leszel még SZIKAMBER, hát emlékezz! Ha másra nem, akkor arra, hogy
Summa I C V L I C I D I V M = 1764
volt a nemzetirtás éve. Fertály évezrede Mádéfalván halt nem egy önrendelkezését feladni képtelen magyar, azaz SZÉKI SZIKEMBER! Ezért 2014 a Székely "Genocídium" Emlékéve!
Felkelés a közjóért - Madéfalvi üzenet a nemzethez - Tíz éve történt
2014.
január 5-én, Csíkban háromnapos megemlékezés kezdődik a Madéfalvi
veszedelem 250. évfordulója alkalmából. A rendezvény nyitónapján
részt vesz és beszédet mond Patrubány Miklós, a Magyarok
Világszövetségének elnöke is. Előzetesként sajtószolgálatunk újraközli
az MVSZ elnökének tíz évvel ezelőtti üzenetét a magyar nemzethez, amely
annakidején ugyancsak Madéfalván kelt.
Felkelés a közjóért
Újévi üzenet magyarokhoz
2004. január 1.
Kelj fel, és ítélj, Petőfi Sándor! - születésének évfordulóján Petőfit kellene segítségül hívnunk, Magyarország nagy romlásának láttán.
Pedig
reményekkel telve kezdtük az új évezredet. Annak első napján az
ezeréves keresztény Magyarországot megtestesítő szimbólum, a Szent
Korona méltó helyre került – az Országházba. Méltán bízhattunk abban,
hogy ezáltal nemcsak nemzetünk ébred rá értékeire, de okunk volt hinni
azt, hogy Európa is méltó helyre teszi azt az országot és nemzetet,
amely nem csak bőséges véráldozatával védte a földrész keresztény
világát, hanem példaértékű jogállami berendezkedésével utat is mutatott
számára.
De
sokszorosan csalatkoznunk kellett. Abbéli nagy igyekezetében, nehogy a
globalizáció Európába is átcsapó folyamatából kimaradjon, Magyarország
már az évezred második évében egy távoli földrészen elindított háborúba
sodródott. Az ország politikai vezetői szó nélkül eltűrték, hogy a
leendő európai alkotmányban még utalás se történjék az oly sok nemzedék
véráldozatával védett keresztény értékekre. Ugyanők, az egykor jogállami
berendezkedéséről híres országunkat úgy tuszkolják ebbe az új Európába,
hogy közben szemen-szedett módon, több ponton is semmibe veszik még azt
a nemzetidegen alkotmányt is, amelyet ők maguk tartanak
kényszerzubbonyként az ország népén.
Magyarország eddig nem ismert erkölcsi mélypontra süllyedt. Erdély elcsatolásának napján az ország miniszterelnöke pezsgőt bont az elcsatolók egészségére. Anyák napján Budapest szívében az ifjakat drogfogyasztásra bíztató hangzatos tüntetést szerveznek közismert magyar állampolgárok. Jézus urunkat visszatérő módon becsmérlik, és nyilvános műsorban „zsidó fattyúnak” bélyegzik. Karácsony Szentestéjén a magyar adófizetők pénzéből támogatott budapesti rádióban a legközönségesebb ocsmányságokkal illetnek szent életű embereket, és életveszélyesen megfenyegetik a keresztényeket. Mindezt büntetlenül szabad ma tenni Magyarországon.
Magyarország
a rablótőke és kalandor kiszolgálóinak közprédájává vált. Az ország
költségvetésének egy ötödét kitevő ezer milliárd forintot úgy fizeti ki
kamatra minden évben az ország, hogy ezáltal az adósságállomány egy
fillérrel sem csökken. És az Ország Házában nincs vezető, sem
kormánypárti, sem ellenzéki, sem ma, sem korábban, aki megkérdezné:
kinek, miért és meddig kell ezt az uzsorakamatot fizetni, amely az
országot a jövő esélyétől is megfosztja? Szó nélkül, cinkosként tűrték
azt is, hogy tavaly ősszel a kormány újabb három milliárd euróval
növelje az ország adósságállományát. Olyannyira, hogy immár minden
magyar állampolgárra, férfira és asszonyra, aggastyánra és csecsemőre
egymillió forint adósság jut. Az államadósság minden három gyermekes
családot ötmillió forinttal terhel. A magyar állampolgárok személyi
jövedelemadója nem az ország építésére, nem a közszükségletek
kielégítésére, hanem kamatra költődik. Évről-évre. És ekkor még nem
ejtettünk szót az olajszőkítések, vagy a brókerügyletek száz- meg
ezermilliárdjairól.
Elég, elég, elég! Ezt az ország- és nemzetrombolást meg kell állítani!
Magyarország
köztársaság, amelyben a legfőbb hatalom a népfelség, amelyet
Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az Országgyűlésen
keresztül közvetve, a népszavazás révén pedig közvetlenül gyakorolnak.
Elméletileg. Mert a gyakorlatban sem így, sem úgy nem érvényesül a
népfelség. Az országgyűlési választások során azért nem, mert a magyar
választójog – párját ritkító módon – megfosztja szavazati joguktól azon
állampolgárait, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Magyarországon!?
Ennél súlyosabb következményekkel jár a népfelség közvetlen
gyakorlásának törvény általi akadályoztatása. A népszavazást szabályozó
törvény ugyanis gyakorlatilag ellehetetlenít minden olyan
kezdeményezést, amely nem a hatalmat egyre inkább kisajátító pártok háza
tájáról indul. Jól érzékelteti ezt az
a törvényi csűrés-csavarás, amely hónapok óta akadályozza az
aláírásgyűjtés megkezdését a kettős állampolgárság kiterjesztésének
érdekében. Négy hónappal azután, hogy az illetékes testület, az Országos
Választási Bizottság, hét-null arányban, egyhangú szavazattal
jóváhagyta a Magyarok Világszövetsége által javasolt aláíró ív
mintapéldányát, még mindig nem lehetett az aláírásgyűjtést elkezdeni.
Még az sincs kizárva, hogy évekig elhúzzák azt ellenérdekelt politikai
erők. Mert Magyarországon az is lehetséges, hogy az illetékes országos
bírói testület egyhangú döntésével teljességgel ellentétes határozatot
hozzon egy másik országos bírói testület. Magyarország népét belső erők
megfoszthatják attól a jogától, hogy népszavazással döntsön: jár-e az
idegen államok fennhatósága alá kényszerített magyaroknak és
leszármazottaiknak annak az országnak az állampolgársága, amelyben ezé a
népé a legfőbb hatalom. Azért, hogy a népfelség érvényesülhessen,
kezdeményeznünk kell a jelenlegi népszavazási törvény hatályon kívül
helyezését, és egy belső ellentmondásaitól megszabadított változat
törvénybe iktatását. Aki ezzel egyetért – tartson velünk!
Aki
velünk tart, annak látnia kell, hogy az egyre apadó lélekszámú
nemzetünknek nincs nemzetpolitikai szempontból sürgősebb teendője, mint
megteremteni a nemzet határok fölött átnyúló egységét. A trianoni
békeparanccsal szétszaggatott nemzetünk újbóli egyesítésének
politikailag járható útja, határmódosítások nélküli eszköze ma a kettős
állampolgárság. A kommunizmus után egymást váltogató magyarországi
pártoknak tizenhárom év állt rendelkezésére. Vétkes közönnyel fordultak
el a határon túli magyar közösségek meg-megújuló állampolgársági
kérésétől. Pedig már nyolc évvel ezelőtt kimondta a Magyarok
Világkongresszusa: a magyar állampolgárságot meg kell adni minden
magyarnak, bárhol éljen a világon, amennyiben arra igényt tart, még
Magyarország EU-s csatlakozása előtt. Mert különben nemzetünk
szétszóródik, mint a pelyva. Mindhiába. Magyarország fura-urai
szenvtelenül kivárták, hogy újból vasfüggöny válasszon el kisebbségbe
kényszerített magyar közösségeket Magyarországtól. Most úgy tesznek,
mintha meggondolták volna magukat. Színlelt fontoskodással,
bizottságot-bizottságra halmozva, lázasan tanulmányozzák azt, amit nyolc
éve kívülről kellene tudnia minden felelős magyar politikusnak. Még ha
őszintén keresnék is a megoldást – késő. Lejárt az idő. Hívó szavunkra
több száz szervezet kórusban mondja: népszavazást kérünk a kettős
állampolgárságról. Népszavazást, amelyen részt vesznek majd a külföldön
élő magyar állampolgárok is! Aki ezzel egyetért – hallassa hangját!
Aki
kész hangját hallatni nemzetünk jövőjéért, annak tudnia kell, hogy
nekünk magyaroknak az igazság és a jog nagyon fontos. Az Aranybullát,
mint alkotmányértékű törvényt nem véletlenül hirdette ki Árpád-házi
magyar király. Annak 31. cikkelye már nyolcszáz évvel ezelőtt nem
véletlenül adja a király alattvalóinak az ellentmondás és az ellenállás
jogát. Népének az igazsághoz, a kimondott szóhoz, az írott törvényhez
való ragaszkodása érlelte Magyarországot Európa első számú jogállamává,
amelyben eleink a főhatalmat az uralkodók emberi esendőségétől
függetlenítették, a Szent Koronát téve minden jog forrásává.
Magyarország jogrendje a ma még feltáratlan múlt idejétől a huszadik
századig szervesen fejlődött és alakult a történelmi idők kényszerítő
hatásainak és a magyar nemzet törekvéseinek erőterében. Valahányszor az
állami főhatalom gyakorlásában a jogfolytonosság megszakadt, válságba
került annak népe is. Egy jogtisztelő nép életében az alkotmányos válság
végét a jogállam érvényesülése, a jogfolytonosság helyreállítása
jelenthette. De a második világháborút követő években, mikor az ország
katonai megszállás alatt volt, Magyarországra ráoktrojáltak egy
Moszkvából importált, a magyar hagyományoktól és a nép lelkületétől
idegen alkotmányt, amely mára egy toldozott-foltozott tákolmánnyá
silányult, és amely bizonyíthatóan egyik legfőbb okozója nemzetünk soha
nem tapasztalt pusztulásának. Mára nyilvánvalóvá vált: meg kell
keresnünk azt az utat, amely elvezeti az országot ezer év alatt kiérlelt
alkotmányos rendjéhez, és onnan előre, a holnapba. Azért, hogy ezt az
utat megkeressük, készek vagyunk egy olyan testületet létrehozni,
amelyben helye lesz mindazoknak, akiknek ma nincs helyük a magyar
jogalkotásban. Készek vagyunk életre hívni egy olyan testületet, melyben
ott lehetnek civilek és egyháziak, művészek és tudósok, itthoniak és
külhoniak egyaránt. Lehet ez a nemzetnek tanácsa, amely munkájának
gyümölcsét a legátfogóbb legitimitású magyar köztestület elé, a június
első hetében ülésező Magyarok Világkongresszusa elé tárhatja, megvitatás
és megerősítés végett. Aki ezzel egyetért – fogjon össze!
Aki
ma kész összefogni, az nemzetünk jövőjét hordozza lelkében. Akkor,
amikor a nyugat országai fojtogató jóindulattal készülnek keblükre
ölelni Magyarországot, elérkezett annak az ideje, hogy fürkésző
tekintetünket arra is fordítsuk, ahol a nap kel, ahonnan Árpád magyarjai
is érkeztek a Kárpát-medencébe, és ahol a világ legnépesebb országában
Petőfi Sándor verssorai testesítik meg a szabadságeszményt. Ahol, közel
egy milliárd ember tekint minket barátnak, rokonnak, testvérnek. Az ő
ragaszkodásukra, a szeretetükben rejlő erőre nagy szükségünk lesz a
jövőben. A Magyarok VI. Világkongresszusa nem kevesebbet, mint e
kapcsolatok feltárását, ápolását tűzte ki magának. Ahhoz, hogy valóra
válhasson, a magunk erejéből, elő kell teremtenünk kétszáz millió
forintot. Ez sok pénz. De ahhoz mérten nagy a tét is. Aki ezzel egyetért – áldozzon e célra!
Aki
kész a köz javára adakozni, az kész felebarátaira figyelni. Nekünk,
magyaroknak, tudatosítanunk kell: egy országon múlott, hogy a leendő
egyesült Európa vezetői nem szavaztak meg egy számunkra elfogadhatatlan
alkotmányt. Ezt az országot Lengyelországnak hívják. Lengyel testvéreink
vezetőinek volt lelki erejük nemet mondani, még akkor is, amikor
magukra maradtak. Volt lelki erejük nemet mondani egy olyan alkotmányra,
amely méltánytalan és méltatlan Európa örökségéhez. Méltánytalan, mert
két évezred keresztény kultúráját hallgatta el. És méltatlan, mert
kendőzötten ugyan, de a kollektív jogok törvénybe iktatásának
megtagadásával, lefokozta a létszámbeli kisebbségben élő népek
méltóságát. Köszönetet kell mondanunk lengyel testvéreinknek, hogy
ellenállásukkal esélyt adtak egy jobb, tisztességesebb, emberibb Európa
kialakítására. Mi pedig akár Szent István intelmének is tekinthetjük az
imperatívuszt, melynek arra kell ösztökélnie minden magyar politikust,
hogy a keresztény értékek említése és a számbeli kisebbségben élő
nemzeti közösségek autonómiájának becikkelyezése nélküli európai
alkotmányhoz szavazatát ne adja. Aki ezzel egyetért – legyen tántoríthatatlan!
Akik
készek harcba szállni a népfelség érvényüléséért, akik készek hallatni
hangjukat testvéreik jogaiért, akik készek összefogni a jogállam
megteremtéséért, akik készek a jövő esélyéért adakozni, akik
tántoríthatatlanok a krisztusi szeretet oltalmazásában, a gyengébbek
védelmezésében, országunk és nemzetünk, Európa és a Nagyvilág védelmezői
és felemelői lesznek.
Szólítom őket!
Keljenek fel, szóljanak és cselekedjenek,
akiknek az erény többet ér a vagyonnál,
akiknek az igazság többet ér személyes biztonságuknál,
akiknek a köz többet ér egyéni boldogulásuknál!
Magyar Testvéreim, keljünk fel a közjóért!
Mi
pedig, a Magyarok Világszövetségének tagjai és tisztségviselői, járjunk
jó példával elől. Kezdjük a legfontosabbal. Azzal, amiről Bőjte Csaba
atya, a Magyarok Nagyasszonyának nevét viselő dévai szeretetotthon
alapító-vezetője így szólt: „A MVSZ egy olyan elérhető célt fogalmazott meg, melynek valóraválásáért, alázattal és szeretettel tudok és akarok imádkozni gyermekeinkkel együtt.”
. Legyen népszavazás a kettős állampolgárságról. Addig is, amíg álmunkat valóra váltjuk, bíztassuk egymást ekként:
Újra együtt! Magyar állampolgárságot, minden magyarnak!
Budapest-Madéfalva, 2004. január 1-7.
Patrubány Miklós,
a Magyarok Világszövetségének
MVSZ Sajtószolgálat
8169/140104
Fejér Szövetség sajtószolgálat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése