2014. április 5., szombat

Védőoltások, avagy biológiai fegyverek? Labant Csaba előadása a következő Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Labant Csaba: Védőoltások, avagy biológiai fegyverek?

Ismét Labant Csaba dalszerző, előadóművész, békenagykövet lesz a Fejér Szövetség előadója a 215. Hétvezér Esten.

Legutóbb 2012 novemberében járt nálunk, amikor zsúfolásig megtelt a Királykút földszinti terme. Az előadás előtt egy kedves zenei élményben is részesülhettünk Csaba és felesége, Ada, valamint az akkor két és fél éves Labant Lehel jóvoltából.

Csaba élete azóta sem változott. A zene mellett továbbra is közéleti tevékenységet folytat.  Az Oltáskritikus Életvédők Szövetsége vezetőjeként a „védőoltások” ellen vívott küzdelem élharcosa. Jelenleg kb. 5000 követője van, akik a szervezet természetes védekezőképességét helyezik előtérbe, az immunrendszert roncsoló, rendkívül káros anyagokat tartalmazó vakcinákkal szemben.
Egy korábban a Mercknél dolgozó, oltóanyag szakértő szerint „a mai oltások nem csupán azoknak a betegségeknek az élő változatait tartalmazzák, amelyeket NEM AKAR MEGKAPNI, hanem tartalmaznak még GMO-kat, fertőzött tehenek, csirkék és majmok hormonjait, kipróbálatlan víruskombinációkat (mint a H1N1), alumíniumot, higanyt, emulgeálószereket és állatokból, szúnyogokból és beteg emberekből származó keresztezett baktériumokat.”[1]

Ezen az estén Csaba újra elmondja több éves tapasztalatait, hiteles forrásokból szerzett információit az oltóanyagok összetevőire, az oltások hatásaira, mellékhatásaira vonatkozóan.

Megvédenek-e fertőzések esetén a vakcinák?
Fertőzhetnek-e a beoltatlan gyermekek a csoportban?
Kérhetünk-e mentességet a védőoltások alól?

Ezekről és további kérdésekről lesz szó tapasztalatok, bekövetkezett események, hazai és külföldi szakirodalomból összeszedett anyagok alapján.

Minden felelősségteljes szülőnek, nagyszülőnek, személynek ajánljuk, akik nem a reklámokra, vagy esetlegesen a szándékosan megtévesztő, félrevezető cikkekre akarnak hagyatkozni ebben a kérdésben.

Természetesen a zene ezúttal sem marad el. Csaba mindig gitárral érkezik, és különleges dalaival békét, szeretetet, nyugalmat áraszt felénk.


Az előadás helye: Miss Tee Teabolt, Székesfehérvár, Ady E. u. 32. I. em.
Az előadás ideje: 2014. április 8. (kedd) 18.00-20:00 óra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése