Nem oktalanul hanyagolt gondolkodónkra, Cserép Józsefre emlékezve

Hatvannégy éve, szeptember 23-án hunyt el - rá is emlékezzünk!

Idézet a méltatlanul feledett
Cserép József (Kiskunfélegyháza, 1858. december 3. — Tiszalök, 1948. szeptember 23.) klasszika-filológus és őstörténet kutatótól egy róla megemlékező írásból.

forrás: Helikon Irodalmi Folyóirat - Szőcs István, Fürkészői ős-hajdan koroknak (Cserép József idéztetése) XVII. ÉVFOLYAM 2006. 17. (463.) SZÁM - SZEPTEMBER 10.

„És ha a maszlag tombolásának közepette nem is remélhetek már elismerést… nem bírok lemondani az igazság diadalának eljövetelébe vetett hitemről, mely a tudomány szabadságát nálunk is újra fel fogja oldani a korlátoltság s bizonyosnemű egyedáruság bilincseitől, kipusztul a tudóskodás és rangkórság pöffetege”, és ha nem „tudóskodó vigéckedés, műfordítások áradata, riport-reklámok juttatnak csak sikerhez…”, és nem a „talicskán beszállított irka-firkák tömege az, amit jutalmazni kell”… 

(...) Mielőtt megírta volna a hivatalos tudományosság számára legnagyobb sokkot kiváltó műveit a magyarok atlantiszi = amerikai = Mú-szigeti őshazáiról, Cserép Józsefet az ókortudomány, a klasszika-filológia avatott mesterének tekintették, több mint egy tucat tanulmányáért és ugyanannyi tankönyvéért (különösen Sallustiusról írt sokat); közkézen forogtak latin és görög olvasókönyvei, nyelvtanai, sőt első műveként magyar irodalomtörténeti tanulmánya jelent meg (Zrínyiászunk Tasso és Vergil világításában, 1889); s ez azért nagyon hangsúlyozandó körülmény, mert régen is és most is az Akadémia és az egyetemek történészei és nyelvészei azzal minősítették le az úgymond „romantikus”, „délibábos”, a Keretek Közül Kilépő szerzőket, hogy csupa unatkozó földbirtokos, állástalan tengerész, megszállott villamoskalauz és iszákos újságíró meg postamester valamennyi.

Az akadémiai tudományos körök azonban már egy 1910-ben közzétett előadása (Magyar nevű nép az ókorban) s rákövetkező tanulmányai miatt – pelazgok, etruszkok, mint „turáni” népek ókori vándorlásairól – gúnyolódó-félremagyarázó macskazenéket rendeztek ellene; éppen úgy, mint annak idején Horvát István ellen, de érdemben nem szóltak hozzá megállapításaihoz. Ám nem is szólhattak: az ő szakterületük, a finnugrizmus a XX. század elejére már elszigetelődött az egyetemes tudomány fejlődésétől. És még jobban elszigetelődött az előző korszak magyar tudományos örökségétől.

(...) Cserép, akárcsak Csicsáky vagy Várkonyi, sokat foglalkozik az Atlasz névvel és a hozzá fűződő mítoszokkal. Várkonyi például hangsúlyozza, hogy az atl hangzócsoport az Atlanti-óceán mindkét partján (!) vizet vagy vízzel kapcsolatos fogalmat jelent. Cserép mégsem akar ettől az Atilla névre gondolni, pedig nyilván tudja, hogy akár az Etelköz vagy Atelkuzu tájnévben az első szó vizet jelent, mint ahogy még több keleti folyót neveztek hasonlóképpen. S nem jut eszébe róla ital szavunk sem, és Itália névadó regebeli hőse, Italosz sem.

Szerinte a Buda-Attila monda nem az Ikrek-mítosz motívumához tartozik; mivel Buda a hunok előtt már ezer évvel a Kárpát-medencében élő pannon magyarok jelképes képviselője. (Érdekes, hogy Horvát István szerint a németek Óbudát azért nevezték Etzilburgnak, azaz „Attila-várnak”, mivel a helyén álló Aqvincum „vizes” jelentésű, és tudatában voltak az Etel név hasonló értelmének.) Úgy vélte, hogy a hunok semmiképpen sem voltak barátságosak a pannonokhoz… és amikor azt a kifejezést olvassuk, hogy a székelyek „Attila népe” voltak, semmiképpen sem arra kell gondolnunk, hogy hunok lehettek, csakis arra, hogy Attila uralkodott rajtuk.Cserép Józsefnek a hun kérdésre vonatkozó nézetein ugyan még sokáig el lehetne vitatkozni – szerinte a hun történetben szereplő regék eredetileg magyar regék voltak –, ez azonban nem érinti műve egészének hatalmas jelentőségét sem általában az ókor történetének kutatása, sem a magyar történet új irányokba terelése dolgában.

(...) A huszadik század második felében amerikai és orosz tudósok komoly eredményeket értek el a „klasszikus maya korszak” – időszámításunk előtt 250-től a IX. századig – régészetileg feltárt írásbeliségének a megfejtésében. Ők azonban – módszertanilag (egyelőre) helyesen – szigorúan csak az említett korszak és földrajzi táj – a Délkelet-Mexikó és Guatemala, Honduras és Nyugat-Salvador közti terület – kutatására szorítkoznak, messzebbre mutató hipotézisek nélkül (H. Berlin, T. Proskouriakoff, J. Knorozov). Csak utalnak rá, hogy e korszak írásbeliségének vannak régebbi korok felé mutató gyökerei, és megemlítik: időszámításuk kezdőpontja a Krisztus előtti 3114. esztendő volt!

Ez az időpont feltűnően megközelíti a régi Egyiptom és a Folyamköz civilizációinak hirtelen kibontakozását is! Jelzi, hogy itt Valami Van! 

Pusztán ez a körülmény is indokolja, hogy több figyelmet fordítsunk Cserép Józsefnek és a vele egy hajóban evező ókorkutatóknak a munkásságára!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat