2014. október 4., szombat

Friedrich Klára: Köszönöm Gyetvay György nyílt levelét

A kertjében magyar zászlót égető magánszemély még lehet jó Jobbikos politikus?! - Friedrich Klára nyílt levele

Nyílt levél Gyetvay György úrnak

Kedves Gyetvay György! 

Először is gratulálok az írásom után olvasható leveledhez! Rendkívül okos, diplomatikus és igaz.

Leveled Vona Gábor megdöbbentően cinikus, de hála Istennek szemfelnyitóan őszinte válaszával együtt világosan megmutatja, hogy akik az igazi magyar őstörténetet hiszik, tudják, vallják, kutatják, írják, terjesztik, azok számára egyetlen párt sincs. Nincs párt, amelyik ezt felvállalná. Ezt megírtam 2008-ban, a 60. születésnapomra kiadott verseim előszavában. Azóta sem történt változás, nem vállalja senki a szkíta-hun-avar-magyar őstörténetet, csak sasszéznak a politikai pártok a finnugorok, törökök, kazárok, mongolok, kazakok és még sok mindenki között, ide-oda vándoroltatják a magyarokat és elődeiket, de az igazságot messzire elkerülik.

A Jobbik sem mer szembe szállni a kazár, türk, mongol, kazak, stb. rokonságot alaptalanul erőltető és a magyarságot sértő elméletekkel. Szakács Gáborral hamar ki is kerültünk a Jobbik Atilla Népfőiskolájáról, amikor ott a magyarság Kárpát-medencei ősiségét bizonyítottuk a rovásírással. De nem a sértődöttség íratja velem a levelet, hiszen bár a hallgatósággal kölcsönösen tiszteltük egymást, a vezetés őstörténeti felfogásával semmiképpen nem érthettünk egyet, tehát néhány azóta történt közeledést elhárítottunk és el is fogunk mindaddig, amíg a Jobbik rovásírás szakértői- tehát a Gyetvay György által említett három személy, Hosszú, Rumi, Sípos nyilvánosan vissza nem vonják a Rovás infón terjesztett valótlanságaikat és bocsánatot nem kérnek, természetesen nem csak tőlünk, hanem a Magyarok Világszövetségétől és a solti értekezlet résztvevőitől is.

Egyetlen egyszer sem állt ki Jobbik vezetősége, sem a Magyarok Világszövetsége mellett, sem a solti rovás értekezleten részt vevő rovásírók  mellett, sem mellettünk, amikor a Rovás infó nevű Jobbikos vagy Jobbik közeli honlapon súlyos valótlanságok, félrevezető tartalmak és sértések jelentek és jelennek meg azok ellen, akik nem vállalták a kazáros Unicode beadványt. Elég néhány kommentet elolvasni, hogy ezek a félrevezető tartalmak, valótlanságok milyen hatásosan és veszélyesen befolyásolják azokat, akik nem látnak a színfalak mögé.

Tehát Vona elnök úr szerint, ha valaki-csak a példa kedvéért- magánszemélyként anyagyilkos, vagy magyar zászlót éget a kertjében, az még lehet jó Jobbikos politikus? Tehát a jellem, az emberség nem számít a Jobbiknál? Pontosabban a vezetésnél, mert sok Jobbikos barátunk van, akik máshogy gondolják ezt, bár csak „egyszerű” tagok. Akik szeretnék, ha a politikus a magánéletében is úgy gondolkodna, cselekedne, ahogyan az Országházban vagy a politikai kampányában hirdeti.   

Köszönöm Gyetvay György nyílt levelét:
Friedrich Klára  
nyugdíjas tanár, rovásírás oktató, kutató
        
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
8394/141003


„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint. (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

2 megjegyzés:

  1. Én ugyan Jobbik szimpatizáns vagyok, tisztelem a vezetőségükben sokuk szaktudását, hazaszeretetét, határozott és jól kigondolt programjukat, és mundenek elött kizárólag a magyarság érdekeit szemelőtt tartó magatartásukat. Teljesen korrupciómentesek, ellentétben a két másik párttal ahol gengszter módra harácsolnak és árusítják ki az országot.

    MInden pozitívumuk ellenére rettenetesen haragszom rájuk az Ázsiázó őstörténelemszemléletük miatt.
    Az egy dolog, hogy A keleti nyitás egy természetes dolog , hiszen a mgyar elszármazottak több évezreden át éltek Ázsiában, keveredve más népekkel, közeli rokanainkká téve sokukat.
    Más dolog ebből azt tévesen leszűrni, hogy Ázsiából származunk, és tűzön-vizen leresztűl ragaszkoni ahhoz, hogy itt 1000 évvel ezelöött hont foglaltunk. Ezzel csak ezüst tálcán adjuk a hazánkra már évezredek óta éhes nyugati cromagnon-neandertaloid keveréknépek részére a Kárpát-medence birtoklevelét.
    Halálosan komoly dolog ez és nagyon szomorü, hogy Voma Gábot történelem tanári végzedttsége ellenére ehhez a végtelenűl naív és alúlinformált őstötrténelmi irámyzathoz csatlakozik. Nem lenne vigasz a magyar nemzet számára, ha mint váltüpárt megszüntetné az ország eladását, ehelyett tudatlanságból kifolyólag ilyetén elajándékozná azt. Hazaárulás helyett hazaelfecsérelés? Méghozzá nem is gonoszságból, hanem tudatlanságból eredően? Ezért mindez a legszomorúbb.

    A 9, századi "honfoglalás"-tól Atilláig visszamenve három tisztáncsengó, kissé népies beszédű magyar nyelemlékünk van a Kárpát-medencéből. Ugyaninnen Atillától k.e. 6, évezredig másik négy nyelvemlékönk van. Mindezekból az tűnik ki, hogy hogy 8000-évvel ezelött majdnem ugyanúgy beszéltek a Kárpát-medencében mint a mai tanyavilágban, az az a két ldővégből összetalálkozott két magyar paraszt kényelmesen el tudna egymással társakogni.
    A Halotti Beszéd, Tihanyi Apátság Alapítólevél nagyar szorványai, Andráskori Ima, mint nyelvemlékek, a szélhámossáhg határait súrólják mert nagyarul alig tudó idegen szerzetesek feljegyzései. Mégnagyobb szélhámosság amikor egyes nyelvlszek ezekre nyelvfejlődési hipotéziseket éoítgetnek.
    Lényeg: a Kárpátmedence bennszülött ősnépe vagyunk, saját ősnyelvünkkel.
    A jégkorszakonkénti olvadésok népünk nagyrészét kiszórítjál a medencéból fel a magaslatokra, vagy elvándorlásra kényszerítik, többek között Ázsiába is. Ezért a rokonság és testvéri szimpátia magyarság és keleti népek között.
    Bizomy, aki nem tud vagy nem akar a Kurúltájon túl is látni, az a múltunk cca. 95%-ától fosztja meg magát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Emery Olah! Hogy mennyire jó volt sorait olvasni! Kevesen tudják ilyen könnyedén és tisztán szétválasztani, s megfogalmazni, hogy mi az, ami igaz, mi az, ami hamis, s mi az, ami a kettő között ingadozik.
      Hogy szimpatizánsa egy pártnak? Ki nem manapság. Ezzel egyáltalán nem áll egyedül. S, hogy azzal mire megy a magyar, hamarosan az is kiderül.
      Azonban az őstörténelmünk, sőt egész történelmünk kitakarítása az ocsútól mindentől független, "megváltó" program. Ugyanis a hitehagyott népné, nemzetnél nincs, mi gyorsabban semmisül. Üdvözlettel: Ferenc (az öreghegyi)

      Törlés