Egy nappal a 280. Hétvezér Est után (az előadás anyaga itt olvasható) jelent meg ez az írás, mintha csak összecsendülnének az ihletek, Zetényi Csukás Ferenc barátunk tollából, aki mostanában többed íziglen is igen termékeny.
Tehát a Varhungar-varangarokról most egy kicsinkét másként, s mégsem, hisz a krónikáknak és a regéknek, mondáknak mindig más és sajátos a rétegzete. Odafigyelni erre is és arra is érdemes, ki igazságot keres.
VIKINGEK-VARÉGEK-MAGYAROK A KUNOK REGÉIBEN
Kicsi gyermekként mindig nagy figyelemmel hallgattuk az izsáki homokon az öreg Kotogu múltat idéző történeteit. Egész gyermeki lényünk átszellemült, amikor a felnőtteknek való egész napos segédkezés után a vén kun megtömte a csibukját és lassan, komótosan mesélni kezdett. Kotogu felszálló pipafüstje, a kemence melege, vágott mandulaszeme, barnára cserzett bőre, mély bariton hangja egy olyan elmúlott világot idézett meg bennem, amely számtalan örömöm forrása a mai napig is. Anyuka is megtörölte munkában megfáradt kérges kezét és apuka is a lócára ült, hogy meghallgassa a nagy tiszteletnek örvendő idős pusztai ember szavát. Nagy sóhajjal kezdett bele az „öreg” az éppen aznapi nekünk szánt regéjébe:
Tehát a Varhungar-varangarokról most egy kicsinkét másként, s mégsem, hisz a krónikáknak és a regéknek, mondáknak mindig más és sajátos a rétegzete. Odafigyelni erre is és arra is érdemes, ki igazságot keres.
VIKINGEK-VARÉGEK-MAGYAROK A KUNOK REGÉIBEN
Kicsi gyermekként mindig nagy figyelemmel hallgattuk az izsáki homokon az öreg Kotogu múltat idéző történeteit. Egész gyermeki lényünk átszellemült, amikor a felnőtteknek való egész napos segédkezés után a vén kun megtömte a csibukját és lassan, komótosan mesélni kezdett. Kotogu felszálló pipafüstje, a kemence melege, vágott mandulaszeme, barnára cserzett bőre, mély bariton hangja egy olyan elmúlott világot idézett meg bennem, amely számtalan örömöm forrása a mai napig is. Anyuka is megtörölte munkában megfáradt kérges kezét és apuka is a lócára ült, hogy meghallgassa a nagy tiszteletnek örvendő idős pusztai ember szavát. Nagy sóhajjal kezdett bele az „öreg” az éppen aznapi nekünk szánt regéjébe:
Messzi
Északról jöttek a normann törzsek, ott csatlakoztak a hunoknak,
megyerieknek, szavard aszfalinak, szabírnak, türknek, onogurnak, szkíták
fiainak is mondott törzsekhez. Hajóikkal a nagy Volga torkolat vidékéig
jöttek és szabad akaratukból csatlakoztak a véreinkhez. Ezeknek a jeles
varégok-varjágok- keleti-vikingek nagyja Kijevnél elszakadtak a
törzsszövetségünktől- az istenük Odin vagy Thor jelet adott nekik- és
már Etelközbe nem tértek velünk. A Kijevi Rusz- ban testvéreikre leltek
és a normann-szláv fejedelmek testőrnépei lettek. Bizony, még érkezésünk
előtt (800-as évek első harmadában) Hjörk (Rurik) varég-viking
fejedelem vezetésével s kezdődően hajtották uralmuk alá a szlávok népét s
lettek a Rusz megalapítói. Később Ingvár (Igor) szilárdította meg
hatalmát, kinek híres özvegye „vörös” Helga (Olga) vette fel később a
bizánci kereszténységet-és az idős tovább mesélt…
…még kétszer
találkoztam Kotogu bácsival a kunok utolsó főbírájával, egyszer a
földünkön s utolsóra a temetésén. Orgoványon volt a ravatal. 11 éves
fiúcska voltam. Anyuka ekkor mondta el nekem az izsáki kunok és a
varégok igaz, soha papírra nem vetett történetét…
Kotogu emléke
sokszor megidézi nekem a mondák és mesék világát, egészen más szemmel
tekintek a régi korokra, a fennmaradt öreg iratokra; A magyarság és a
Kijevi Rusz között soká-soká barátság állott, hiszen Geyza fejedelmünk
is a kijevi uralkodóházba adta egyik leányát, amikor az Gavril Rodomir
nője lett, vagy Vajk-ból lett István királyunknak is varég-viking
testőrség óvta létét, s kevesen tudják, hogy fia, Imre herceg a „dux
Ruizorum” Kijev hercege címet is viselte. Bizonyosan sokan emlékeznek
történelmi tanulmányaikból, hogy a megvakított, megölt Vazul fiai is
Kijevbe menekültek István király felesége „bajor”Gizella elől…
Amikor a régi legendáriumok a magyarok Kijev városának feldúlásáról
beszélnek, 885-ből-elismert történészek bólintanak, reá- én inkább
hallgatok. Árpád vezért és Kijev-et nem említik. Már meg sem szólalok.
Kotogura és a regéire gondolok.
A néphit, a hagyományok nagy
fontossággal bírnak egy nemzet történetében, de kötelesek vagyunk
megvizsgálni, annak valóságalapjait. A fenti írás egy „regényszerű”
látomás, talán egyetlen sora sem az igazság. Ám, ha jobban
belegondolunk? Ki tudja? Mindenki maga döntse el, hogy lehet-e benne
igazság…
Áldás, békesség!
-zcsf-
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése