Az eltitkolt háború
 |
| Lengyel katona és magyar honvéd kézszorítása az ezeréves határon (egykori képeslap) |
Bizonyos dolgokat mintha kiradíroznának a
történelemből… Azt mindenki tudja, hogy 1939. szeptember elsején
elkezdődött a II. világháborúnak nevezett szomorújáték, azzal, hogy
Hitler csapatai Lengyelországra támadtak. De azt már csak kevesen, hogy
alig két héttel később egy másik támadás is érte Lengyelországot…
De ezt valahogy elmulasztották tanítani
nekünk az az iskolában. Mintha kiradírozták volna a történelemből - aus
radieren -, ahogy Hitler tette volna bizonyos országokkal, népekkel. Bár
igaz, én még az „átkosban” jártam suliba…
1939. szeptember 17-én a sztálini
Szovjetunió hátba támadta a Wermachttal élethalálharcot vívó
lengyeleket. A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében ehhez természetesen
„joga” volt. A nácikkal teljes egyetértésben úgy látták, hogy semmi
szükség nincs Európában erre a „szörnyszülöttre” Lengyelországra. A
diktátoroknál mindig akad a sifonérben egy-két jó ürügy, ezúttal Molotov
volt, aki elmondta:
A lengyel-német háborúból kifejlődő események megmutatták a lengyel állam gyengeségét. A lengyel vezetők csődöt mondtak… Varsó, többé nem Lengyelország fővárosa. A lengyel kormány hollétéről senki nem tud semmit. A leszerepelt lengyel kormány magára hagyta a lengyel lakosságot. A lengyel állam és kormány gyakorlatilag megszűnt létezni. Mindennek következtében a Szovjetunió és Lengyelország között kötött egyezmények is semmissé váltak. A lengyelországi eseményekre különleges figyelmet fordít a szovjet kormány, hogy biztosíthassa országának biztonságát. Lengyelország a Szovjetunió elleni lehetséges veszélyforrások melegágyává vált… Azt sem várhatja el senki a szovjet kormánytól, hogy közömbös maradjon az ezidáig jogfosztott, most pedig magukra hagyott testvéreik, a Lengyelországban lakó ukránok és fehéroroszok sorsa ügyében. A szovjet kormány ezért szent kötelességének tartja, hogy segítő kezet nyújtson lengyelországi ukrán és fehérorosz testvéreiknek.
Azaz már ekkor felbukkant a szólam, hogy
ők dehogyis hódító agresszorok, csak „baráti, testvéri segítséget”
nyújtanak. Merő kénytelenségből. A dicső Szovjetunió nem lehet nem
folytat hódító háborút!
Bár a németek azt kérték, hogy a
megegyezéshez hűen, a Szovjetunió már szeptember legelején lépjen be a
háború, Sztálin ódzkodott attól, hogy nyílt közösséget vállaljon a
velük. Ezért aztán húzták kicsit az időt, elpuffogtatták néhány
szólamot, majd Vörös hadsereg nagy erőkkel betört Lengyelországba, ezzel
megpecsételve annak sorsát.
A lengyeleknek ugyanis az volt a terve,
hogy keleten vonják össze csapataikat, ott építenek ki hídfőállást és
onnan kiindulva próbálják majd meg - a megfelelő alkalommal élve –
visszaszorítani a németeket. Ugyanis a később elhíresült német
blitzkrieg, a villámháború egyáltalán nem dübörgött olyan hangosan
Lengyelországban, mint később a nyugat-európai államok lerohanása ideje.
A jelentős technikai hátrányban lévő, felkészületlen és gyengén
felszerelt lengyel csapatok hősiesen harcolva jelentős károkat okoztak
az agresszoroknak. Az például egy egyszerű tévhit, hogy a Luftwaffénak
már a földön sikerült megsemmisítenie a teljes lengyel légierőt. A
lengyel pilóták gépei – ha nem is voltak a Luftwaffe akkori
csúcstechnológiát képviselő gépeihez mérhetők – igenis felszálltak és
meglepően kemény ellenfélnek bizonyultak. Mint ezt aztán később az
angliai légi csatában is bizonyították, mert meglepően sok pilóta jutott
el brit területre az elveszített háború után.
És itt kerülnek a magyarok a képbe.
Hitlernek az volt az elképzelése, hogy a magyarok is támadják meg
Lengyelországot, hiszen 1939 márciusától a két ország határos volt
egymással. Teleki Pál miniszterelnök erre a kérésre határozottan nemet
mondott:
Magyarország részéről nemzeti becsület kérdése az, hogy ne vegyen részt semmiféle agresszióban Lengyelország ellen (...), ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatok magyarországi vasútvonalakon történő átszállítását Lengyelországba.
Azaz a magyar kormány még ahhoz sem
járult hozzá, hogy német csapatok Magyarországon áthaladva juthassanak
el a megtámadott Lengyelországba. Ezzel alaposan el is ásta magát Hitler
szemében, aki ezt az esetet mindig felhánytorgatta a magyaroknak.
Ez volt talán a legkonkrétabb segítség,
melyet a lengyelek kaptak. Szövetségeseik, akik között két nagyhatalom –
nagy-Britannia és Franciaország – is volt, természetesen a szerződések
értelmében hadat üzentek a Harmadik Birodalomnak, aztán gondosan
elkerülték még a cselekvés látszatát is. Ez volt a „furcsa háború”
időszaka.
A lengyelek magukra maradtak – és bár
sosem kapituláltak – a háború mégis gyorsan elveszett számukra. Bár
tovább tudták magukat tartani, mint a későbbiekben például Franciaország
a maga „bevehetetlen” Maginot-vonalával… Az összeomlás után katonák és
civilek tízezrei menekültek a hódítók elől. Az egyik úti cél a
„semleges” Románia volt, ahol azonban azonnal internálták a
menedékkérőket.
A másik Magyarország, hivatalosan
Németország szövetségese. És a magyarok tárt karokkal fogadták a
menekülteket. Az első menekültek már szeptember tizedikén megjelentek,
de tizenhetedikei támadás után ezrével érkeztek. A két nép sok
évszázados barátságára hivatkozva civilt, katonát egyaránt beengedtek
Magyarországra, ellátást biztosítottak számukra. A továbbharcolni kívánó
katonáknak - mert volt, hogy teljes felszereléssel egész katonai
egységek lépték át a határt -, még azt a lehetőséget is biztosították,
hogy továbbutazhassak Franciaország, Anglia felé, hogy folytathassák a
háborút. A lengyel menekültek biztonságra lelhettek Magyarországon és ez
meg is maradt változatlanul hazánk 1944-es német megszállásáig. Az
igazi barátok a bajban ismerszenek meg – tartja régi mondás…
Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése