2018. március 15., csütörtök

Szarvasról indult el a Pálfi György Tudománytörténeti Kiállítás a délkelet-magyarországi vándorútjára

Magyar géniuszok Szarvason

Lipták Judit | 2018. március 15., csütörtök


Mit is adtak és adnak a magyarok a világnak? – erre a kérdésre próbál választ adni az a nagyszabású tudománytörténeti kiállítás, amelyet 20 év munkájával állított össze Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár. A Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete és a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában lévő anyagot most az Aquarius67 Alapítványnak köszönhetően Szarvason is láthatja a közönség. A tárlatot szerdán délután nyitották meg a Cervinus Teátrum galériáján.

A kiállítás teljes címe: Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei, avagy a „Magyar géniuszok”. A tablókra 330 olyan jeles tudós került fel, akik jelentősen hozzájárultak a világ fejlődéséhez. Természetesen ott van köztük dr. Szentgyörgyi Albert is, aki egyedüli Magyarországon élő tudósként lett Nobel-díjas. A lista az esetleges javaslatok alapján a jövőben tovább bővíthető.

A kiállítást már az első napon sokan megtekintették. Fotók: Lipták Judit
Mivel a tárlatot éppen a szabadság ünnepének előestéjén nyitották meg, ezért Szenes János újságíró, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány elnöke beszédében éppen olyan tudósokat emelt ki, akik valamilyen módon kötődnek az 1848/49-es forradalom és szabadságharchoz. Köztük van például Görgey Artúr, akiről talán kevesen tudják, hogy kiváló vegyész is volt, vagy Veress Sándor, a szabadságharc emigrációban élő krónikása, aki egyben az első romániai vasútvonal tervezője is volt.

Dr. Gál Erzsébet
A kiállítás anyagát összeállító dr. Pálfi György üdvözletét dr. Gál Erzsébet, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány elnöke hozta el Szarvasra, mivel a 90 esztendős professzor nem tudott eljönni. Mint megtudtuk, dr. Pálfi György erősen kötődik Békés megyéhez, harminc éven át dolgozott a kétegyházi szakmunkásképző intézetben, ő tette az intézményt nemzetközi hírűvé. Itteni évei alatt kezdte el gyűjteni a magyar géniuszokról szóló anyagokat. Dr. Gál Erzsébet a magyar tudósok nagyságát kiemelve hangsúlyozta: a Panama-, a Szuezi- és a Korinthoszi-csatornát is magyarok tervezték.

A kiállítás rendezőit és a megjelent vendégeket a Cervinus Teátrum Margócsy-termében Szarvas polgármestere, Babák Mihály is köszöntötte. Hangsúlyozta: „Mi magyarok sokra vagyunk képesek, van mire büszkének lennünk. – Ez nem gőg, hanem realitás.” Kiemelte, hogy Szarvason is nagyon sok jeles személyiség tevékenykedett, például Tessedik Sámuel és Benka Gyula.

Dr. Boór Ferenc
Dr. Boór Ferenc, a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke, műegyetemi* tudományos munkatárs hangsúlyozta, hogy a kiállítás úgy van szerkesztve, hogy annak üzenete mindenkihez, idősekhez és fiatalokhoz is eljusson, azonban elsősorban a jövő nemzedékének szól. Szarvas a vándorkiállítás 22. helyszíne, s az itteni székhelyű Aquarius67 Alapítványt bízták meg azzal, hogy az anyag további, délkelet-magyarországi útját egyengesse.  Dr. Boór Ferenc az erről szóló dokumentumot a rendezvényen átadta Uhljár Zitának, az alapítvány elnökének. (* utólagos helyesbítés)

Uhljár Zita
(a szerző arcképe előtt)
Uhljár Zita elmondta: Szarvason március 31-ig látható a tárlat. Arra biztatnak minden, a városban és térségében dolgozó pedagógust, hogy hozzák el az általános és középiskolás diákokat.
A cél, hogy felébredhessen a fiatalokban, miért érdemes tenni, tanulni, dolgozni, hogy büszke magyarrá válhassanak. Azok között, akik megtekintik a kiállítást és helyes válaszokat adnak a hozzá kapcsolódó feladatlap kérdéseire, értékes ajándékokat (történelmi és irodalmi tárgyú kiadványokat, kerámiákat, szarvasi ajándéktárgyakat) sorsolnak ki.

A tárlat további megjelentetésére várják a délkelet-magyarországi intézmények, szervezetek érdeklődését,  jelentkezését az aquarius67z@gmail.com email-címen illetve a +36-30-7373-283-as telefonszámon.





Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése