2010. november 10., szerda

Egy civil nap videói avagy Esztergom is történelmet ír

Két továbbított levél tartalmából:

Íme, ilyen egy független polgármester ASSZONY.
Nem véletlen, hogy karácsonykor született és a pozitiv kampányával véghez vitte azt, amit más alaptulajdonságokkal nem is lehetett volna elérni.. Tetszett. amíg egy biztató szempár van.... addig itt leszek..

2010. november 9., kedd

Kazakh fiatalok a Magyarok Világszövetségénél


IMG_1607.JPG
Kazakisztán legtehetségesebb fiataljainak küldöttsége érkezett a Magyarok Világszövetségéhez, ahol köszöntötte őket az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós.
A jutalomkiránduláson levő, huszonkilenc gimnazista éltanuló és kísérő tanáraik Kazakisztán fővárosából, Asztanából érkeztek, de az európányi nagyságú ország minden tartományából válogatták ki őket, képességeik alapján.
Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetsége székházának Csontváry-termében fogadta a küldöttséget, akik egész napjukat itt töltötték, Magyarországról és a magyarságról szóló ismereteiket bővítették.
Az MVSZ elnöke minden vendéget megajándékozott Magyarország XX. századi szétdaraboltatásának történetét bemutató térképpel, és a trianoni békeparancs 90. évfordulóján, Versailles-ban rendezett összmagyar megmozdulás poszterével, majd szólt a magyarság keleti rokonairól, kiemelten a rokon kazakh néphez fűződő, gyarapodó kapcsolatairól. Magyar és székely nemzeti lobogó egészítette ki a kazakh fiataloknak adott ajándékokat.
A kazakh-magyar kapcsolatok a magyarság keleti nyitásának részét képezik. A Magyarok Világszövetsége 2004-ben hirdette meg A magyarság és a Kelet című nemzetstratégiai programját.
A magyar-kazakh kapcsolatok építésében fő szerep jut a fenti képen látható Mándoky Ongajsának, Mándoky Kongur István özvegyének. Mándoky Kongur István fontos szerepet töltött be a kazakh nemzeti tudat alakításában. Ázsiában halt meg – vélhetően gyilkosság áldozata lett –, 1992. augusztus 22-én. Sírja az alma-atai temetőben van.
IMG_1573.JPG
 MVSZ Sajtószolgálat

Sajtótájékoztató Kolontárért a Fejér Szövetség Bodajki Baráti Kör szervezésével

2010. november 15-én, 17:00-20:30-ig  a bodajki polgármesteri Hivatal Tanácstermében sajtótájékoztatót tart a  Fejér Szövetség Bodajki Baráti Kör.
Téma: tájékoztatás a kolontári vörösiszap katasztrófa áldozatainak felajánlott adományokról és a további együttműködésről.

 Fejér Szövetség Sajtószolgálat

2010. november 8., hétfő

Fejér Szövetség Megyegyűlés

Fejér Szövetség 8. - sorsfordító - Megyegyűlése
2010. november 12. (péntek), 18:00-22:00-ig
Helyszín: Székesfehérvár, Csucskai u.
Napsugár ablakgyár emeleti terme

Program:
18.00-20.00 Sorsfordító döntések
20.30-22.00 Márton-napi szövetségi estebéd

Részletesen:
1.) Fejér Szövetségi tizedes közösségek tisztázása - Sajó Victor
2.) Fejér Mag Egyesület alapító okiratainak ismertetése, aláírása és tisztviselőinek választása - Boór Ferenc
3.) Fejér Szövetség rendje-módja (tagsági viszony tisztázása), Fejér Szék tagjainak választása - Boór Ferenc
4.) A MAREVOSZ felhívása és a Nemzetegyesítés programja - Tatár József
5.) A Fejér Szövetség Állásfoglalása az alkotmányozásról - Boór Ferenc
6.) A Fejér Életmag Egyesület és gyógyászati mozgalom szervezése és indítása - Sóspataki Ferenc
7.) Egyebek (pl. az Árpád földje zRt megalakításáról, a november 15.-i sajtótájékoztatóról és a november 20.-i "Alkotmányos önkormányzatok" rendezvényről)
8.) Márton napi szövetségi estebéd - Tóth Ticcio Tibor

A megyegyűlésre meghívást kap a MAREVOSZ elnöksége és számos nemzeti szervezet képviselője.
A megyegyűlés alatt gyerekvigyázó is működik.

Meghívó (pdf)

Szándékosan mellőzi a magyar kormány a Magyarok Világszövetségét

„Kifelejtették” a MÁÉRT november 5-i ülésének meghívottai közül a Magyarok Világszövetségét, amely a testületnek 1998 óta alapító tagja. Ilyen jogtiprásra még a Gyurcsány-kormány sem vetemedett.
Patrubány Miklós sürgős levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnök beavatkozását, miután a Szövetség a sajtóból értesült arról, hogy 6 éves szünet után összehívták a Magyar Állandó Értekezlet ülését.

A Magyarok Világszövetsége a Magyar Állandó Értekezlet alapító tagja, ahonnan soha nem lépett vissza, és ahonnan való visszalépéséről avagy visszahívásáról sohasem született döntés. Ennek ellenére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és az irányítása alatt dolgozó kormányzati hivatal szándékosan mellőzte a Magyarok Világszövetségét a 2010. november 5-re összehívott MÁÉRT-ülés meghívottai közül. Tette ezt annak ellenére, hogy a 2010. július 20-án kelt levelemben tételesen emlékeztettem a MÁÉRT ülésein való részvételi jogunkra és szándékunkra.


A miniszterelnök-helyettes úr attól sem riadt vissza, hogy nagy nyilvánosság előtt valótlanságot állítva, hónapokkal ezelőtt bejelentse: a MÁÉRT újraindítása kapcsán levélben kérte ki valamennyi szervezet álláspontját, akik valaha a MÁÉRT meghívottai voltak. A Magyarok Világszövetségével természetesen nem konzultált – áll az MVSZ elnökének a miniszterelnökhöz intézett levelében.


A MÁÉRT szabályzata szerint a MÁÉRT üléseit a miniszterelnök hívja össze, ezért fordultunk levelünkkel a miniszterelnök úrhoz – nyilatkozta sajtószolgálatunknak az MVSZ elnöke.

A MÁÉRT utolsó ülését 2004. november 15-ére Gyurcsány Ferenc hívta össze. A meghívottak közül nem hiányzott a Magyarok Világszövetsége.

MVSZ Sajtószolgálat
7071/101104

2010. november 1., hétfő

A fehérvári romkert a magyar királyi sírkert és nemzeti emlékhely

Amiről szó esett ma, az nem valami látványos terv, turisztikai látványosság, hanem annál több.
Arról esett ma szó a Magyar Rádió Kossuth csatornáján, hogy a Nemzeti Sírkertek és Emlékhelyek között a székesfehérvári romkert nem kevesebb, mint egy egyedülálló királyi sírkert, koronázó hely, azaz szakrális központja Magyarország emlékhelyeinek.

A Kossuth rádió ma 14.04 perctől a székesfehérvári királyi sírkertről, leendő nemzeti emlékhelyünkről közölt elemző beszélgetést.

A beszélgetésből világosan és félreérthetetlenül kiderül, hogy a koronázó templom a török hódoltság után is állt még, ha romos állapotban is, azonban a fehérvári püspökség megalapítása után, a XIX. században kőbányaként használta a területet a város vezetése.

Az is elhangzik, amely állásfoglalásunk első pontjában szerepel: a terület feltárása és kutatása közel sem lezárt.

A műsorban a III. Béla Lovagrend "magistere", Töpler László is nyilatkozott.

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2010-11-01

A Fejér Szövetség állásfoglalásával, annak jó időzítésével és sajtótájékoztatójával - ha a nyilvánosság előtt meg nem, továbbra sem, említve, de - célját elérte, a Nemzeti Sírkert és Emlékhely kérdésében egy kedvező fordulat lehetőségét teremtette meg.

Köszönet azoknak, akik vállalták velünk a közösséget állásfoglalásunk aláírásával és támogatásával.
Továbbra is hiszem, hogy "elkötelezett polgárok kis csoportja megváltoztathatja világot".

Üdvözlettel: Ferenc (az öreghegyi)

2010. október 30., szombat

Újabb bodajki adomány Kolontárnak

Újabb bodajki adomány Bodajk Város Önkormányzata, Fehérvárcsurgó Tűzoltó Egyesület és a Fejér Szövetség Baráti Kör Egyesület közösen szervezete meg az adománygyűjtést Kolontár lakói részére.

A felhívásra a két település lakossága és kereskedelmi egységeinek nagy része adományokat juttatott el a gyűjtőhelyekre. Adományok érkeztek más településekről is, név szerint: Pákozd, Gárdony, Székesfehérvár és Kincsesbánya. Az adományok tartalma: női, férfi, gyermek ruházat, tartós élelmiszerek, tisztítószerek, műszaki cikkek.
Egy család a felszámolt ruházati üzletükből megmaradt vadonatúj nadrágokat, felsőruházatot, télikabátokat, gyermek, női és férfi lábbeliket adományozott, melyek összértéke kb. 150.000 Ft. Bodajkon a központi gyűjtőhely a helyi tűzoltószertár, ahonnan az összes adomány 2010. október 17-én került elszállításra a rászorulók részére.
Ezek összértéke kb. 650.000 Ft. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a családoknak, magánszemélynek és kereskedelmi egységeknek a felajánlott adományokért! Pénzbeli adományt erre a számlaszámlaszámra lehet befizetni.
Kolontár község: 11748090-15427298-06540009
Horváth Imre
Fejér Szövetség Bodajk Baráti Kör Egyesület

Újabb bodajki adomány KolontárnakÚjabb bodajki adomány Kolontárnak

2010. október 29., péntek

"Magyarok a zene világában, a világzenében” címmel elhallgatott magyar zenéről szól a Hétvezér Esték novemberi első előadása.

A Fejér Szövetség kedd estenkénti előadóestjeinek következő vendége egy gordonkaművész és felesége lesz, kinek kétnyelvű tankönyvsorozatát Kanadától Japánig, Finnországtól Németországig, mindenütt előszeretettel forgatják, s amely a csellózás alapjaitól a legmagasabb játéktechnikai ismeretekig vezeti végig a tanulókat és a tanárokat.
Gárdián Gábor hitvallása pedagógusként is, művészként is egy és ugyanaz: a magyar értékek és hagyományok megőrzése és kiteljesítése a kultúra minden területén, amint azt Kodály Zoltán is mondta volt: "nem a kultúrát kell leszállítani a nép alacsonyabb rétegeihez, hanem a népet kell fölemelni a magasabb kultúrához."
A szegedi zenetanár előadásának címe is már csemegét ígér azok számára is, akik kevésbé jártasak a világzenében, avagy a zene világában. Az előadás külföldi zeneszerzők magyarsággal kapcsolatos műveinek rövid összefoglalója is egyben, mely az előadó "Lássuk a zenét" című, Szegeden már évek óta tartó zenehallgató-sorozatának legújabb része is egyben.
„Halljuk, lássuk a zenét! Ismerjük meg a magyarságunkat a zene viágában, a világzenében!”
Előbb a "nem magyar" szerzők magyarsággal kapcsolatos művei, majd az "ismeretlen", magyarán: letagadott, félremagyarázott magyar zeneszerzők kerülnek terítékre, persze egészen más nézőpontból (avagy hallószögből?) hallhatunk, sőt, pillanthatnak bele a résztvevők "jól ismert" művekbe is.
Az elhangzó élő és rögzített zenei hanganyagot időnként egy-egy odavágó irodalmi idézet vezeti át a következő zenei "képbe". Gárdián Gábor és felesége, Nikolett által biztosan különleges és ritka csengésű Hétvezér Estnek nézünk elébe, hogy ne csak halljuk, de lássuk is ... ha nem is a medvét, de ... a zenét végre!
Az előadás helye: Székesfehérvár, Huba u. 7. (Hétvezér Sörkert)
Időpontja: 2010. november 02. 19:00-21:00

2010. október 28., csütörtök

Királyi Halottak Napi történelmi kegyeleti szertartás



A III. Béla Lovagrend 2010. október 31-én 16 órától rendezi meg szokásos kegyeleti szertartását Székesfehérvárott a Nemzeti Sírkert területén.

A Fejér Szövetség is részt vesz a szertartáson, miután elhelyezte kegyeleti koszorúját a királynék emléktáblájánál.

Gyülekezzünk 15 órától 15 óra 30-ig az Árpád-házi magyar királynék emléktáblájánál!
Helyezzük el közösen a Fejér Szövetség koszorúját 15 óra 30 perckor!
A hozzánk csatlakozókat ott várjuk, majd közösen veszünk részt a III. Béla Lovagrend szertartásán.
Gyújtsunk mécsest közösen Árpád-házi királyaink és királynéink emlékére!

Csatlakozóinkat kérjük, hogy amennyiben lehetséges viseljenek fehér sálat és hozzanak legalább egy szál virágot vagy mécsest (lehetőleg szélvédettet) magukkal.

2010. október 23., szombat

Holnap: Vaskapu-völgyi megemlékezés 1956 tiszteletére - Kopjafa leleplezés

Beszédet mond Döbrentei Kornél magyar költő.
Emlékeztető és tisztelgés az 1956 október 23.-i 
forradalom és szabadságharcban helytálló 
hős Honleányokra, Hazafiakra! 
Emlékeztető a bolsevik diktatúra áldozataira is. 

NEM FELEJTÜNK!

Áldás a Hazára!

Az időpont vasárnap 14 óra.
Helyszín: Csákvár, Vaskapu-völgy

Hétvezér Est - 1956 dokumentumfilmen

Az egyik legjobb áttekintés és bepillantás az 1956-os őszi forradalom és szabadságharc eseményeibe. Emigráns anyag videó-szalagról bemásolva, sajnos a képminőség gyenge, a tartalom viszont kitűnő!

A vetítés helye: Hétvezér Sörkert, Székesfehérvár, Huba u. 7.
Időpontja: 2010. október 26, kedd, 19:00

2010. október 16., szombat

Sajtótájékoztató

Október 20-án szerdán 10 órakor a Kávé-Színházban a Nemzeti Sírkert és Emlékhellyel kapcsolatosan a Fejér Szövetségbe tömörült 8 szervezet – a Fehérvári Polgári Védegylet, Fejér Mag Egyesület és Fejér Szövetség mozgalom, a Gárdonyi Bonsai Klub, a Magyarok Világszövetsége, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Trianon Társaság – és a szövetség szeptember 30-án közzétett állásfoglalásával egyetértő fehérvári polgárok sajtótájékoztatót tartanak, melyre tisztelettel várjuk munkatársaikat.

Szakmai körökben is egyre elfogadottabbá válik az a felfogás, hogy, a székesfehérvári „Romkert” területe, mint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által nyilvántartott Nemzeti Sírkert része nem csupán az emlékezés helye, hanem elsősorban sírkert. E sírkertben több királyunk pontos nyughelye is ismert. Társadalmi szervezeteink célja, hogy ne egy újabb – a szakma többsége és a székesfehérváriak által elvetett és elhamarkodott – beruházás valósuljon meg e területen, hanem a sírok és királyi nyughelyek méltó kialakítására kerüljön sor mindenekelőtt. Elutasítunk mindenféle vasbeton lefedést. Reményeink szerint nem a beruházási lobbi érdekei, hanem a kegyeleti szempontok érvényesülhetnek mielőbb.

Célunk, hogy az eleddig „Romkert” és majdan „Nemzeti Sírkert és Emlékhely” területe megfelelő kialakítással zarándokhely legyen, mint volt hajdanán. Ez a cél városunk idegenforgalmi érdekeivel is összeegyeztethető.


Székesfehérvár 2010. október 15.

Tisztelettel:
Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2010. október 15., péntek

Jövő keddi Hétvezér est

"Hangtalan angyali üzenet: Élet és Út" a címe ennek a már rendhagyónak sem számító előadóestnek, hiszen nem először fordul elő, hogy nem éppen őstörténetünk a témája egy-egy Hétvezér Estünknek.
Középpontban most is az emberi kapcsolatok szövevényes rendszere, ember és ember kapcsolata, hétköznapi és nem mindennapi történetek tanulsága, utak és élmények sokasága lesznek.
A program: beszélgetés Mike Valériával, az "Angyalok vezetnek utamon" című könyv szerzőjével és meghívott vendégeivel könyvének születéséről és további terveiről, szeretetről és barátságról, a hangtalan angyali üzenetekről, életéről, útjairól.
Csendes őszi estének nézünk elébe, ahol újfent a léleké lesz a fő szerep, ha nem is hangtalanul. 

Helyszín: Hétvezér sörkert, Székesfehérvár, Huba u. 7.
Időpont: 2010.10.19. 19:00-21:00

2010. október 13., szerda

Felvonulás a nemzetért Karinthiában magyar részvétellel

90 éve megadatott az önrendelkezés joga a karinthiai németeknek, akik népszavazáson döntöttek arról, hogy továbbra is Ausztriában kívánnak élni. Az évfordulón nagyszabású felvonulást tartottak Klagenfurtban a szövetségi tagköztársaság fővárosában, amelyre meghívták a Magyarok Világszövetségét is.
 
Október 10-én mintegy húszezer, népviseletbe öltözött német ünnepelt Klagenfurtban. A négyórás felvonuláson megjelentek a szövetségi állam és a tagköztársaság legfőbb közjogi méltóságai. A menetben – élükön a Magyarok Világszövetségének elnökével – egy tucatnyi magyar is részt vett, akiket mindvégig óriási lelkesedéssel köszöntöttek a Klagenfurtba sereglett nézők ezrei. Klagenfurtban ezen a napon jó volt magyarnak lenni.
1918 őszén délszláv csapatok szállták meg Karinthiát, azzal a kinyilatkoztatott szándékkal, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz csatolják. A karinthiai őshonos németek felvették a harcot, és fegyveres összecsapások árán kiszorították hazájukból az ellenséget.
Ezek után az antant népszavazást rendelt el, amelyen a megkérdezettek 60%-a arra szavazott, hogy a kérdéses terület továbbra is Ausztria része maradhasson.
A Magyarok Világszövetsége azért fogadta el a meghívást, mert ezzel is alá kívánja húzni azt, hogy magyar népnek is kijár az önrendelkezési jog, és jóvátehetetlen bűnt követtek el a kor magyar politikusai – élükön a hazaáruló Károlyi Mihállyal –, akik 1918 őszén letétették 800.000 magyar honvéddel a fegyvert, szélnek eresztették a harcedzett magyar seregeket, és egyetlen fegyverdörrenés nélkül adták fel az ezeréves hazát– nyilatkozta sajtószolgálatunknak Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. Klagenfurtban jelen volt az MVSZ tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor, valamint az Elnökség tagja, Oláh István is.
 
Székesfehérvárról, a Fejér Szövetség képviseletében tízfős küldöttség vett részt, élén Dr. Boór Ferenc egyetemi tanárral.
MVSZ Sajtószolgálat 
7048/101012

Rajtunk múlik!!! - Hogyan szervezkedjünk és képviseljük érdekeinket a lakóhelyünkön?

Az alábbi írást egy közösségi oldalon találtam. Mivel igen hasznosnak találom, kötelességemnek érzem, hogy megosszam másokkal!

***

Egy nap Nyüzsiné Hamar Teréz, Búzavirág község lakója, amikor hazaért arra lett figyelmes, hogy hiányérzete van.Eleinte nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de aztán rájött. A háza előtti facsoport ugyanis szőrén-szálán eltűnt,de eltűnt vele együtt a virágágyás is, amit saját kezűleg ültetett tele petúniákkal. Helyette csupán egy simára gyalult földterületet látott, melyen sárga munkagépek álltak és piros-fehér csíkos szalaggal vettek körül. A hiányérzetet lassan elkeseredettség majd tehetetlen düh váltotta fel. Nem sokkal később már Pusztareményesen, a szomszédvároska egyik félreeső utcájában ült, régi ismerősénél, Gondos Jenőnél.

2010. október 10., vasárnap

Kedden: Hétvezér-est: A termelőtől közvetlenül a fogyasztóhoz

Előadók: Erdei László és Rapali Zsolt a naturhalo.hu honlap ötletgazdái és üzemeltetői
"Hazai természetes termékek: A természet logikáját követve, a regionális kapcsolatokat előnyben részesítve, életterünk régiójából származó biológiai táplálékok válnak újra elérhetővé.
Közvetlenül a termelőtől: Segítségünkkel az őstermelő, a kézműves vagy a termelő kisüzem által létrehozott helyi termékek juthatnak el közvetlenül az Ön asztalára."

Tapasztalatok, működés, termelők, vásárlók.



Az előadás helye: Székesfehérvár, Huba u. 7. (Hétvezér Sörkert)
Időpontja: 2010. október 12. 19:00-21:00

2010. október 7., csütörtök

GYŰJTÉS A KÁROSULTAKNAK: A kolontári és devecseri vörösiszap-katasztrófa sérültjei segítséget kérnek


SEGÍTS! Idézem: “A tegnapi napon Ajka mellett, Kolontáron és Devecserben történt katasztrófa sokkal súlyosabb, mint ahogy azt a
sajtóból tudhatjuk. Több ház vált
lakhatatlanná, többeknek minden vagyona odalett, és sajnos a sérültek, az eltűntek és a halottak száma
is jóval több a hivatalosan közzétettnél.


KOLONTÁR ADOMÁNYSZÁMLA: 11748090-15427298-065400


Kérem, hogy amennyiben módodban áll, segítő szándékoddal keress bennünket!


06-20 / 203-9509
Decsi-Bolla Zsuzsanna



Egyelőre elsősorban ruhára, cipőre és takarókra van szükség, felnőttek és gyermekek számára egyaránt. (Többeknek tegnap óta minden vagyona a kórházi pizsamája.)


Kérlek, felajánlásaiddal keress bennünket telefonon vagy email-ben!
Kérésünket pedig légy szíves
továbbítsd mindazon ismerőseidnek,
akikről úgy gondolod, szintén segíthet
a bajbajutottaknak!”


Köszönöm:
Decsi-Bolla Zsuzsanna
kuratóriumi elnök
Kristályfény Alapítvány
az Egészséges
Életmódért, Betegségmegelőzésért és
Alternatív Gyógyításért


Decsi-Bolla Zsuzsanna
kristalyfeny.alapitvany@gmail.com
+36-20-203-9509 begin_of_the_skype_highlighting              +36-20-203-9509      end_of_the_skype_highlighting



Kis lelkesítésnek egy nem is olyan régi cikk, milyen is adakozni:



Osszátok meg alább
szerintem szaporán!
Terjedjen!











Természetesen az alábbi e-mail címen is lehetséges adományok felajánlása:

Éppen most bontják a Velencei-tó keleti partját, és markológépekkel tövestől tépik ki a fákat a disznófejű városvezetés kaján vigyorával újabb gigaberuházás céljából....

Markoló munkagépekkel szedik ki a Velencei-tó keleti partján egy hosszabb szakaszon az ősöreg fákat, tövestől....




A "disznófejű nagyurak és nagyúrnők" azt hiszik mindent megtehetnek Velencén. A TERMÉSZET ( = ISTEN) ÉVTIZEDES MUNKÁJÁT bontják le, mert alacsony lelki tisztaságuk nem teszi lehetővé, hogy világosan gondolkodjanak. Súlyos oxigénhiányos értelmük eltompult, és a pusztításban lelik örömüket, minden nemű polgári tiltakozás ellenére.


BÖRTÖNBE VELÜK!!!!!!!!!

Angelika Egylet leveléből idézve:

"Nem lesz fakivágás" - ígérték nagytudásó politikusaink. 

Velencén a pláza és a műtengerpart építése érdekében elkezdték fölszámolni a 30 év alatt kialakult parkosított szabadstrandot, ezzel lehetetlenné téve az egyszerű magyar emberek pihenési lehetőségét (természetesen a mi pénzünkből). Mindamellett, hogy a települést gazdaságilag is lehetetlenné teszi a beruházás, elképesztő tájrombolással jár. Esztelen, pocsékoló, tájidegen, valós igényeket nélkülöző jelenségről van szó."

2010. október 4., hétfő

AHOGY RIKÍTÓ KOCKÁT ÉS "KAMIONMOSÓT" SE, ... ... ÉPPEN ÚGY EZT SE!!!

Ezt sem szabad tenni egy "Nemzeti Emlékhelyen",- amely a "Nemzeti Sírkert" része,
- ahol királyok és királynék voltak megkoronázva és eltemetve,
- ahova zarándokok jártak több száz éven keresztül,
- amely a Magyar Királyság szakrális központja volt nem kevés időre!

Állásfoglalás a Nemzeti Sírkert és Emlékhely megóvásáért

A Fejér Szövetségbe tömörült 8 országos és megyei szervezet (a Fehérvári Polgári Védegylet, a Fejér MAG Egyesület és Fejér Szövetség Mozgalom, a Gárdonyi Bonsai Klub, a Magyar Szent Korona Alapítvány, a Magyarok Világszövetsége, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, a Trianon Társaság és a Vaskapu Egyesület) felhívással fordul az újonnan választott és megalakuló Fejér Megyei Közgyűléshez, Székesfehérvár Önkormányzatához, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságához és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsághoz a székesfehérvári "Nemzeti Sírkert és Emlékhely" megóvása ügyében.

Az egyetértő fehérvári polgárok - kézművesek, tanárok, mérnökök, vállalkozók, ... - aláírásával megerősített állásfoglalás 5 pontban foglalja össze azokat a követelményeket, amelyeknek a székesfehérvári "Nemzeti Sírkert és Emlékhely" méltó kialakításáért felelős intézményeknek és személyeknek minden vonatkozó döntés előtt - véleményük szerint - elkerülhetetlenül figyelembe kell venniük:

1. Régészeti feltárás haladéktalan folytatása a szakmailag indokolt befejezettség elérése érdekében

2. Királyi és királynéi maradványok lehetséges és mielőbbi azonosítása, és csakis ezután:

3. Méltó sírhelyek tervezése, kivitelezése és felszentelése

4. Koronázó templomunk maradványainak és környezetének a hely történelmi szerepéhez (azaz az ezeréves magyar államiság szakrális központjához) méltó bemutatása és olyan „Nemzeti Emlékhely” kialakítása, amely a műemlékileg és a közvélemény által is elfogadott 1938-as állapotok visszaállítása mellett megfelel a korszerű romvédelem, a városkép, a városi élet és az idegenforgalom szempontjainak is

5. "Magyarság-központ" létrehozása nemzeti múltunk fennmaradt jelképeinek, ereklyéinek és/vagy azok hiteles másolatainak helyszíni bemutatásával.

A helyhatósági választások idejére több bevont szakértővel újrafogalmazott és kiegészített állásfoglalás 2010. október 4-től a Fejér Szövetség honlapján, a http://fejerek.blogspot.com címen is megtekinthető, ahonnan az egyetértő állampolgárok számára aláírásgyűjtő ívek ugyancsak letölthetők.

Állásfoglalás
Aláírásgyűjtő ív

Székesfehérvár, 2010. október 3.
A Fejér Szövetség sajtószolgálata

2010. október 1., péntek

Hétvezér Est, október 5-i előadás

„Egyetemes magyar erkölcs …” címmel a magyarok küldetéséről szól a Hétvezér Esték októberi első előadása.

A Fejér Szövetség egyre népszerűbb kedd esténkénti rendezvényének, a Hétvezér Estéknek október 5.-i előadója Temesvárról érkezik Székesfehérvárra. Vetési Zoltán, a Kohézió Egyesület elnöke, a Magyarok Szövetsége Érték és Erkölcs Tagozatának egyik meghatározó egyénisége „Egyetemes magyar erkölcs – Magyar erkölcs és oktatásának gyakorlati javaslata” címmel tart előadást az oktatással és neveléssel hivatásszerűen, vagy ha nem is hivatásból, de azzal mégis rendszeresen foglalkozó és érdeklődő hallgatóságnak.
Az ősi magyar erkölcs lényegéről, egyetemességéről, valamint a magyar küldetésről szóló vetített bevezető után az előadó bemutat egy oktatási segédeszköznek
szánt munkafüzetet 1o-15 éves gyermekek számára, melyet folyó év augusztus 24-én, a Kohézió Egyesület által szervezett zsombolyai kézműves tábor gyerekcsoportjával is már sikerrel próbáltak ki. A résztvevő gyerekek népmesei példák segítségével alig egy óra alatt értették meg és már ábrázolni is tudták a különböző alapvető erkölcsi magatartásformákat és történéseket.

Az előadás helye: Székesfehérvár, Huba u. 7. (Hétvezér Sörkert)
Időpontja: 2010. október 05. 19:00-21:00

2010. szeptember 28., kedd

„Hálapénzt” követel a Magyar Állam a kötelező védőoltás áldozataitól

A Magyar Állam által kötelezővé tett védőoltás miatt 100 %-os mozgássérültté vált áldozattól és családjától, azaz tőlünk több millió forintos perköltséget követel az állam, mint „hálapénzt”, azért mert tönkre tették a gyermekünk és az egész család életét.

A sajtóban nagy visszhangot keltett, hogy azok a szülők akik, nem vitték el gyermeküket a kötelező védőoltásra pénzbírságot és felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Lehet, hogy mi is jobban jártunk volna, ha ezt vállaljuk, mert akkor gyermekük egészségesen élhetne.

A törvények szerint a védőoltás által okozott kár esetén az államnak kártalanítási kötelezettsége van, melyet csak bíróságon lehet érvényesíteni. Nem elég a bajunk, még ügyvédet is kell keresni és fizetni, aki képviseletünket elvállalja a Magyar Állam ellen. Perköltségmentesség nem illet meg minket, mivel az egy főre jutó havi jövedelmünk 28.500,- Ft-ot meghaladja. Bárki, elveszíti a pert, mint ahogy mi is vagy a bíróság kevesebbet ítél a kért összegnél tetemes perköltséget kell fizetni.

1987-ben a bíróság megállapította, hogy gyermekünk a kötelező védőoltástól bénult le. Élete végéig teljes körű ápolásra és gondozásra szorul. Az államnak fizetnie kellene az okozott kárért. De ezt nem teljesíti. Nem tartja be a saját maga által alkotott törvényeket.

Ez ma Magyarország, erre számíthatunk, ez a jogállam??

A károkozással nem csak a gyermekünk életét tették tönkre, de mivel önellátásra képtelen, ezért az egész napos ápolása, ellátása, az egész család életét nagymértékben megszabja erkölcsileg és anyagilag is. Mi szülők, elrontott életünkért, perben kértünk nem vagyoni kártérítést. A Magyar Állam elismerte a kérés jogosságát, de arra hivatkozott, hogy kérésünk elévült, ezért elvesztettük a pert. Nem csak kártérítést nem fizet az állam az általa okozott kárért, de még nekünk, mint károsultaknak kell fizetnünk a károkozó Magyar Állam részére közel 3.000.000,- Ft perköltséget hálából, hogy tönkre tették az egész család életét.

Nem értjük, hogyan évülhet el az, amit jelenleg is nap mint nap végeznünk kell (a nap 24 órájában, hétvégén és ünnepnapokon is) és a jövőben is. Időutazáson veszünk részt, hogy a jövő elévült ? Kárt okoztak és még nyomorba is döntenek. Mehetünk majd mozgássérült gyermekünkkel a híd alá, mert elveszik fejünk fölül a becsületes, 40 éves kétkezi munka árán megszerzett házunkat.

A bíróság törvénytelen ítélete után levélben megkerestük a Fidesz kormányfőjét és a kormány tagjait, az országgyűlés elnökét (jelenlegi köztársasági elnököt), hogy vizsgálják meg ügyünket, tegyen eleget kötelezettségének az állam, fizessen kártérítést és törölje el a ránk kirótt „hálapénzt”, mert önként is teljesíthet - peren kívül - ugyan úgy, mint a tűzijáték károsultjainak. Vagy azt csak azért tette, mert az a kirakatban van? Kampányfogás? Több, mint 2 hónap eltelt. Csak hárman válaszoltak a levelünkre, hogy sajnálják, így jártunk. A többiek válaszra sem méltattak. Lehet, hogy irigylésre méltónak találják a helyzetünket?  

Véleményünk szerint ebből egyértelműen kitűnik, hogy mi csak „állampolgárok” vagyunk és csak addig kellettünk a politikusoknak, amíg rájuk szavaztunk és hatalomra kerültek. Soha nem lesz rendszerváltás ebben az országban? Ígéretet tettünk, hogy a nyilvánossághoz fordulunk (tv, rádió, újság, nemzetközi sajtó, nagykövetségek), hogy mindenki megismerhesse, hogy ebben az országban mi az etika és a jó erkölcs. Erre számíthatunk? Még jó, hogy eltörölték a halálbüntetést, mert ilyen erkölcsi normák mellett bárkit halálra lehetne ítélni. Még mielőtt kétségbe vonná „bárki”: törvénytisztelő, becsületes és épelméjű állampolgárok vagyunk.

Székesfehérvár, 2010. szeptember 3.  
                                                                                                                                              K.László

2010. szeptember 27., hétfő

Tovább fejéredik a közélet Fejérben?!

Egy polgármester jelölt és hat képviselőjelölt kötött polgárjogi szerződést – pártállástól függetlenül – a választók képviselőivel a Fejér Szövetség által szervezett közszolgálati fórumokon.

Az önkormányzati választáson szövetségi jelöltet nem indító Fejér Szövetség az országgyűlési választásokhoz hasonlóan az önkormányzati választások előtt is közszolgálati fórumokat szervezett Sárszentmihályon, Csákváron, Székesfehérváron és Csóron is. A társadalmi ellenőrzés érdekében létrejött és az önkormányzati képviselőjelölteket már az augusztusi sajtótájékoztatóján társadalmi szerződésre felszólító szövetség fórumain egy polgármesterjelölt és több képviselőjelölt is hajlandó volt a szövetség javaslatát megfogadva a választók képviselőivel polgárjogi szerződésre lépni, azaz visszahívhatóságot és az alkotmányos jogfolytonosság helyreállításának képviseletét felvállalni.

2010. szeptember 24., péntek

Időszerű rendezvények

Új menüponttal, az "Időszerű rendezvények"-kel bővült köznaplónk.

Két fontos mai eseményre hívjuk fel az Olvasók figyelmét:
Csóron és Székesfehérváron, közel egy időben, polgármester és képviselőjelöltek közös fóruma és sajtótájékoztatója lesz. Részletek (plakátok) ITT.

Szabad, avagy szabados mandátumról mondott-e le a két jelölt Csákváron tegnap késő este?

Már csupán ez lehet a kérdés, hiszen vannak már Fejér megyében, akik a ma már mindenki által vitatott, de mégis eltűrt, avagy el- vagy kihasznált jogról le mertek mondani végre. Az országgyűlési választások alatt erre vállalkozó 5 megyei (az országban összesen 9) akkori képviselőjelölt, s a mai országgyűlésbe bekerült egyetlen egy képviselő példáját követve szerződésben mondott le "szabad mandátumáról" Kókány Róbert, a Jobbik jelöltje és Németh Attila, a Fidesz-KDNP jelöltje.

 
A tegnapi napon, szeptember 22-én, szerdán este 6 órakor kezdődött a Fejér Szövetség "Mondd, Te kit választanál?" címmel szervezett képviselőjelölti fórumsorozatának csákvári rendezvénye a Publó Vendéglő rendezvénytermében. Annak ellenére, hogy minden csákvári lakos és minden polgármester- és képviselőjelölt meghívást kapott, mindkét részről a súlyához és szerepéhez mérten méltánytalanul kevesen vettek rész a rendezvényen. No, nem egy szokásos közmeghallgatáshoz képest. Nem. Azok részvételi arányával összehasonlítva egyáltalán nem volt részvéttelenebb. Eredménytelen pedig végképpen nem.

A mintegy 50 fő jelenlétében zajló eseményeket a helyi, Csákvár TV is rögzítette és a helyi tudósító elmondása szerint másnap, tehát csütörtökön este 7 órára tűzte adásba. Az önkormányzati választásra jelöltséget szerzett polgármester - és képviselőjelölt hölgyek és urak közül Cipóth Lukács (független polgármester jelölt) és Csuta Andor (független), Kókány Róbert (Jobbik) és Németh Attila
(Fidesz) képviselőjelöltek merték vállalni egymás jelenlétében a nyílt vitát és megmérettetést a pártoktól független és az önkormányzati választásokon nem induló, azonban megyei felsőházi szövetségként a társadalmi ellenőrzés növeléséért küzdő Fejér Szövetség rendezvényén. A háromórás fórumon Csákvár közéletének szinte minden szelete előkerült és a kevés résztvevő ellenére is tartalmas véleménycsere folyt a megjelent választók és jelöltek között, melyről a fent említett TV adásból a meg nem jelent jelöltek és csákvári lakosok mégis csak értesülhetnek és meggyőződhetnek.

A fórum végül átütő sikert hozott, ugyanis a harmadik órában két képviselőjelölt a választóival a helyszínen szerződésre lépett, amelyben vállalták, hogy körzetük többségének aláírásával hitelesített visszahívási kezdeményezés esetén, a választók képviselőjének felszólító levelét követő 30 napon belül lemondanak szabad mandátumukról és időközi választáson vállalják az új megmérettetést, azaz nem ragaszkodnak egy külön költséget jelentő visszahívási népszavazás megrendezéséhez (ha egyáltalán kiírnának ilyet a jelenlegi jogi "csűröm-csavarom" eljárásokból ítélve).

Kókány Róbert és Németh Attila képviselőjelöltek a jelenlévő választók képviselőjével 3-3 példányos szerződést írtak alá, melyben a fentieken kívül arról is nyilatkoztak, hogy megválasztásuk esetén képviselői megbízatásukon túl nem vállalnak párhuzamos, teljes embert igénylő hosszútávú tisztséget, hogy Magyarország alkotmányos jogfolytonosságának helyreállítása érdekében az ebben a szellemben működő társadalmi szervezetekkel rendszeres és személyes kapcsolattartást vállalva végzik önkormányzati képviseleti munkájukat.

A fórum végén, attól függetlenül, hogy szerződésben vállaltak avagy nem vállaltak kötelezettséget, kivétel nélkül minden megjelent képviselőjelölt zárszavában elismeréssel szólt a Fejér Szövetség erőfeszítéséről, amelyet ezért a rendezvényért és a társadalmi közéleti részvétel és ellenőrzés feltételeinek megteremtésért tett és tesz.

Következő és ezen választások előtt egyben utolsó két közszolgálati fórumunk ideje és helyszíne:
2010. szeptember 24. 17 óra, Székesfehérvár, Öreghegyi Közösségi Ház nagyterme
2010. szeptember 24. 18 óra, Csór, Művelődési Ház nagyterme

A Fejér Szövetség ismételten és továbbra is felhívással fordul minden országgyűlési képviselőhöz és polgármester- vagy önkormányzati képviselőjelölthöz, hogy egyoldalú nyilatkozatban, vagy polgárjogi szerződésben minél több választókörzeti tanú jelenlétében mondjanak le szabad - avagy szabados? - mandátumukról! Ez a legkevesebb, amit ma meg kell minden közügyek és közpénzek felett rendelkezni akaró, közpénzből közszolgálatot vállaló képviselőnek! Ezt kívánja a tisztesség a tisztségben.

Továbbra is szeretettel várjuk a közéleti embereket és különösen a közszolgálatra vállalkozó jelölteket fórumainkon és rendezvényeinken.

Fejér Szövetség sajtószolgálata

2010. szeptember 21., kedd

Libavásár!!!

Közkívánatra újra libavásárt rendezünk.
Konyhakész, előhűtött, alföldi hízott libák 1250 Ft/kg áron.
Az ár tartalmazza a belsőségeket, tehát a májat is.
A libák átlagos súlya 4 - 6 kg.
 
Aki kóstolt a tavalyi szállítmányt annak máris megcsordult a nyál a szájában.
Jelentkezési határidő: 2010. október 15.
Szállítás: 2010. november 9.
Helyszín: Székesfehérvár.
Jelentkezni itt a ningen vagy az ideje9@gmail.com címen lehet.

2010. szeptember 20., hétfő

Fórum Csákváron

„Mondd, Te kit választanál?”

Tisztelettel meghívjuk Önt a Fejér Szövetség által a Csákváron induló
polgármester- és képviselőjelöltek számára rendezett közszolgálati fórum és sajtótájékoztatóra.

Helye: Csákvár, Szent Mihály tér 12, Publó rendezvényterem.
Időpontja: 2010. szeptember 22, 18:00-21:00

Polgármester jelöltek:
Cipóth Lukács (független)
Dornyi Sándor (Fidesz)
Katonáné Dr.Venguszt Beatrix (független)
Mészáros Tamás (független)

A fórum témája a csákvári önkormányzati polgármester-jelöltek bemutatása és programjaiknak ismertetése ütköztetése egymással és választóik elvárásaival. A rendezvényen a képviselő-jelöltek is lehetőséget kapnak egy rövid bemutatkozásra.
*Ne feledje! Nincs már négy elvesztegethető évünk!*
*Ne más mondja meg, hogy mi az Ön véleménye!*
*Ne döntsenek ellenőrizetlenül a feje felett!*
*A bölcs felteszi kérdéseit, nemcsak szavaz, követel is!*
*Ön dönt! Ki szolgálja Önt?*


Fejér Szövetség sajtószolgálata

Sárszentmihályon súlyos gondokat tártak fel a Fejér Szövetség fórumán résztvevők

Mondd, Te kit választanál?

Nagy elismeréssel szóltak a résztvevők Sárszentmihályon az önkormányzati választásokon elvi okokból jelöltet nem indító Fejér Szövetségről. A szövetség közszolgálati fórumsorozatának következő helyszíne Csákvár.

A szombati, sárszentmihályi fórumon két képviselőjelölt asszony mellett részt vett Szabó Tibor István is, a (Fidesz-KDNP) polgármester jelöltje, aki nehezményezte, hogy Kalmár Tibor jelenlegi polgármester és képviselőtársai mondvacsinált indokokkal nem vállalták a nyílt megmérettetést. Több felszólaló is felrótta a távol maradó hivatalban lévő polgármesternek és a sárszentmihályi testület tagjainak, hogy törvényszegő módon, több mint egy éve nem tartottak nyílt közmeghallgatást és e fórumot sem használták fel mulasztásuk enyhítésére. A község súlyos adósságáért is a jelenlegi vezetést okolták a résztvevők. A megjelent egyetlen polgármester jelölt pedig a tájékoztatás hiányát tartja a jelenlegi vezetés legnagyobb hibájának a sárszentmihályi lakosokat érintő fontos kérdésekben. „E nélkül társadalmi összefogás nem lehetséges” – hangsúlyozta Szabó Tibor.

A Fejér Szövetség következő közszolgálati fórumának helyszíne Csákvár lesz. A Publó Vendéglő rendezvénytermében szeptember 22-én, szerdán 18 órától kezdődő fórumra az összes körzetben induló polgármester és képviselőjelölt meghívást kapott. A Fejér Szövetség ott is arra biztatja a jelölteket, hogy a jelenlévő tanúk előtt polgárjogi szerződésre lépve a választóik képviselőivel mondjanak le „szabad mandátumukról”!

2010. szeptember 24-én Csóron és Székesfehérvárott egy időben zajlik a Fejér Szövetség közszolgálati fórumsorozatának két utolsó eseménye, amelyekre már a polgármester- és egyéni önkormányzati képviselőjelöltek közül többen is jelezték részvételi szándékukat.

Fejér Szövetség Sajtószolgálata

„ISKOLA” az Oskola utcában

Fehérváron gazdákat vártak egy rendezvényre 2010. szeptember 15-én, szerdán, melyre illusztris minisztériumi vendéget is hívtak. Egy rendezvényre, amelyen éppen olyan kérdéseket feszegettek, melyben szövetségünk, a Fejér Szövetség is érdekelt, főként a szövetségbe tömörült azon egyesületek képviselői, akik kifejezetten a vidékfejlesztést és a földdel gazdálkodást tekintik egyik meghatározó feladatuknak a következő évtizedekben.
Olyannyira így van ez, hogy már hónapok óta kapcsolatban voltunk ezen esemény egyik főszereplőjével, egy fehérvári ingatlan tulajdonosával, miután még májusban megkeresett minket egy helyi piac üzemeltetési lehetőségeinek kidolgozásának érdekében. A rendezvényen, meg a Fejér Megyei Hírlap másnapi hasábjairól is kiderült, hogy a fórumot szervező Észak-Balatoni Polgári Klub egyik tagjával álltunk kapcsolatban.

Ezért nem is igazán lepett meg minket az, hogy a tulajdonos egy munkatársán keresztül egy héttel a rendezvény előtt azzal keresett meg minket, hogy segítsünk egy a piac ügyét előmozdító rendezvény szervezésében. Az viszont már meglepett minket, hogy a piac alapkő letételéhez kérte segítségünket, gazdák mozgósítását, amelynek tervezésében eleddig közösen gondolkodtunk, mert erről, ha beszéltünk is, akkor sem szeptemberre tervezve és nem mások által szervezve. A Fejér Szövetség nem keveset tett már helyi piacok szervezése ügyében. Élénk érdeklődésünkre a vállalkozó mégis jobbnak látta, ha lefújja az új piac alapkőletételét, de – amint a fentiekből és későbbiekből kiderült - a rendezvényt nem fújta le, csupán szövetségünk tagjainak és Székesfehérváron többeknek is azt terjesztette, hogy az egész rendezvény elmarad, mert az államtitkár úr nem tud részt venni a rendezvényen.

Következő Hétvezér est holnap!

Kedden, vagyis holnap, 19:00 órai kezdettel Molnár Géza tart előadást a következő érdekes témában:

Az ember valóban ÉPÍTI a tájat? Vagy a saját kényére és pillanatnyi szükségletei kielégítésére felhasználja?
A természetes környezet válaszol, (ha tud) a maga módján.

Egy est a fenntarthatóságról, önellátó közösségekről, túlélésről.

Az előadás helye: Székesfehérvár, Huba u.7.

Mindenkit szeretettel várunk!