2012. szeptember 10., hétfő

Lenni, vagy nem lenni a kérdés a 141. Hétvezér Estén (most 18 órától)!

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Molnár Albina: Lenni vagy nem lenni

Dr. Molnár Albina lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Esték előadás sorozatának 141. előadója. Az előadó gyermekkorától kezdve súlyos betegségben szenvedett és több műtéten esett át, mégsem látott reményt a gyógyulására. Ezért, néhány évvel ezelőtt életmódot váltott, saját orvosává vált, és mintegy két év alatt teljesen felépült.

Azóta fájdalom és gyógyszer nélkül él, mint, ahogy ezt első könyvében leírja. Azt állítja magáról, hogy most, 74 évesen több energiája van, mint unokáinak, akik versenyszerűen sportolnak. Szívesen beszél erről másoknak is, már több könyvet írt, amelyek pillanatok alatt elfogytak, de előadások, beszélgetések formájában is átadja tapasztalatait másoknak is.

Ezen az estén arról fog beszélni, hogy milyen túlélési esélyeink vannak, hogy lehet ezeket növelni és milyen ismereteket kell megszereznünk ahhoz, hogy az egészségünket valóban meg tudjuk őrizni.

Saját példáján keresztül, azokat is biztatni szeretné, akik eddig már mindent kipróbáltak, de csak a pénzüket vesztették, mégsem gyógyultak meg.

Az előadás után bemutatja a vízszerkezet rendező mágneses tölcsér működését, amelynek számtalan jó hatása van szervezetünkre. Kérjük, hozzanak magukkal ivóvizet és poharat, hogy kipróbálhassák.


Forrás: molnaralbina.hu

Az előadás helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadás ideje: 2012. szeptember 11. (kedd) 18.00-21:00 óra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése