2011. november 30., szerda

Az ítélőtábla határozata nevében ide a székházat, vagy megint feljelentek!

Erőszak a Magyarok Világszövetsége ellen

Erőszakká fajult a Magyarok Világszövetsége ellen Magyarországon folyó zaklatás. Ma az MVSZ székházába, a Magyarok Házába a román-magyar állampolgárságú Kvacskay Károly (K.K.) és a szlovák-magyar állampolgárságú Geönczeöl Gyula vezetésével behatolt négy személy, akik a továbbiakban a tettlegességtől sem riadtak vissza.

A betolakodók délelőtt csalárd módon, az ajtó nyitóját megtévesztve behatoltak a Magyarok Világszövetsége elnöki titkárságának zárt helyiségébe, és az ott lévő munkatársakat – mindketten nők – zaklatták, követelőztek, az elnök, Patrubány Miklós és tiszteletbeli elnök, Rácz Sándor irodájának zárt ajtaját megpróbálták kinyitni, a munkatársak tiltakozása ellenére fényképet készítettek róluk. Amikor az egyik munkatárs követelte, hogy semmisítsék meg a róla tiltakozása ellenére készített fényképet, tettleges dulakodásra került sor.

Az erőszaknak az MVSZ elnökének megjelenése vetett véget, akit munkatársai riasztottak. Az elnök kitessékelte a betolakodókat, akik előbb engedelmeskedtek a felszólításnak, majd visszatértek, és erőszakkal megakadályozták az MVSZ hivatala ajtajának becsukását. Végül a kiérkező rendőrök kísérték ki őket. A behatolók azzal indokolták erőszakos fellépésüket, hogy birtokukban lenne olyan hatósági papír, amely őket feljogosítaná az MVSZ tagnyilvántartásának és egyéb fontos iratainak lefoglalására.

Az MVSZ feljelentette a garázdálkodókat.

Előzmény:
Tegnap a Fővárosi Ítélőtábla – formai hibára hivatkozva – megsemmisítette a Magyarok Világszövetségének három évvel ezelőtt, a Magyarok VII. Világkongresszusa keretében zajló tisztújítás során megtartott elnök- és elnökhelyettes-választást. A 2008. augusztus 19-én megtartott tisztújítás során, a titkos szavazáson az egyetlen jelöltként induló Patrubány Miklóst 108-an támogatták, 8 ellenszavazat mellett. Hasonló támogatottságot ért el L. Németh Erzsébet elnökhelyettes.
Az ítélőtábla tanácsa – megsemmisítve az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság első fokon meghozott, a keresetet elutasító határozatát – azzal indokolta szóban közölt döntését, hogy a két, 95%-os támogatottsággal megválasztott tisztségviselő esetében elmulasztották a leadott szavazatok régiónként történő összegzését, és így nem lehet tudni, hogy mindkét régióban megvolt-e az első fordulóban történő eredményhirdetéshez szükséges 34 szavazat, mert ellenkező esetben második fordulót kellett volna tartani.

Semlegesség:
K.K. nem most hivatkozott először arra, hogy háta mögött az ügyészség. Az állítás megalapozottnak tűnik, miután október 6-án és november 24-én a Fővárosi Bíróságon, a Fővárosi Főügyészség által a Magyarok Világszövetségének alapszabálya ellen folytatott perben, a felperest képviselő ügyész hosszan és elmélyülten társalgott a tárgyalásra hívatlanul érkező K.K.-val, az ügyészi semlegességnek még látszatára sem törekedve. Az ügyészség minden jel szerint ürügyet keres arra, hogy a Magyarok Világszövetsége élére felügyelő biztos kinevezését kérhesse a bíróságtól.

MVSZ Sajtószolgálat
7352/111130

A hét vicce:
- Mi volna a Legfelső Bíróság legmerészebb ítélete a szervezett bűnözés felszámolására?
- ???
- Ha 2012. I. 2-án megsemmisítené a 2010-es országgyűlési választások eredményét a 2012. I. 1-én életbelépő új alaptörvény egyik pontjára hivatkozva.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat
2011/11/30/2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése