2014. szeptember 22., hétfő

Magyargyalázó történelemhamisítás a budai Várban

A kolozsvári Mátyás-szobor a szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotása? 

„Nem hittük volna, hogy egy nap e ránk nézve sértő és aljas hozzáállást éppen a budai Várban, a mai Magyarország területén belül, egyik legnemzetibb kultúrintézményünk falai között kell elszenvednünk." 

Felháborodással olvastuk a Magyar Patrióták Közösségének jogosan felháborodott hangvételű beszámolójában, hogy a budai Várban működő, a hajdani Királyi Palota múltjával foglalkozó Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) a kiállított képekhez, tárgyakhoz mellékelt kétnyelvű (magyar-angol) tájékoztató táblákon Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát a „szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának" bélyegzik, az 1937-ben létrehozott Corvin-termet pedig mint a „revizionista kultúrdiplomácia" kirakatát állítják be.

Az Egyesület tiltakozik, és ezennel mi is csatlakozunk ehhez a tiltakozáshoz
(szerkesztői kiegészítés: és természetesen mi is)

A cikkből ugyanis kiderül, hogy dicséretes módon rekonstruálták a hajdani Királyi Palota néhány fontosabb történelmi terének falburkolatait, amelyeket a BTM legújabb állandó kiállításán meg is lehet tekinteni. Ezek egyike, a Hunyadi-terem bemutatása ellenben ma sajnálatos módon a magyar nemzeti érzület kigúnyolásának, pocskondiázásának színhelye. Az angol nyelvre is lefordított, sértő és történelmietlen szöveg így fogalmaz: „A terem közepén helyezték el Fadrusz János kolozsvári Mátyás király szobrának, a már felavatása pillanatától a szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának kicsinyített mását."

Amellett, hogy a múzeum tájékoztatótáblája a legalantasabb kommunista kliséket mantrázza, történelmi tévedésben van, ugyanis az általa gyalázott Fadrusz-féle szobrot 1902-ben állították fel, akkor pedig Kolozsvár Magyarországon található, magyar város volt, ennek okán már eleve nem lehetett a „szeparatista" nacionalizmus színhelye.
 
A gyalázatos felirat (fotó: magyarpatriotak.hu)

Hasonlóan sértő szöveget a történelemhamisító máshol is elhelyezett. Az 1937-ben megnyitott Corvin-könyvtárteremről például két dolgot tart igen fontosnak kiemelni a szerző: az egyik, hogy a könyvtár milyen lassan készült el, illetve „díszítéséhez olyan műtárgyakat használtak fel, amelyek valamiképpen a revizionista kultúrdiplomácia sikerét igazolták." Holott e megfogalmazás többek között olyan – talán fasisztoid? – műkincseket takar, mint az 1933-as velencei egyezmény alapján hazakerült Corvinák – olvasható a Magyar Patrióták Közösségének cikkében.
Aki járja az elcsatolt hajdani országrészeket, rendre ehhez hasonló történelemhamisítási kísérletek tanúja lehet. Nem hittük volna, hogy egy nap e ránk nézve sértő és aljas hozzáállást éppen a budai Várban, a mai Magyarország területén belül, egyik legnemzetibb kultúrintézményünk falai között kell elszenvednünk. Jogkövető állampolgárként egyelőre eltekintettünk a »normatív társadalmi reakció« kinyilvánításától, ezért levélben fordultunk a BTM-hez. Szeretnénk, ha a múzeum vezetése azonnal megszólalna és elnézést kérne tizenötmillió sértettől. Éppen ezért követeljük a felelős személy megnevezését és munkaviszonyának azonnali megszüntetését, hogy beteges, provokátori vágyainak kielégítése érdekében más felületek után kelljen néznie" – zárul a tiltakozó cikk.
Ehhez már aligha lehet vagy érdemes bármit is hozzátenni. Szégyen és gyalázat. És tényleg, pont a budai Várban? 

forrás: Kolozsváros, Magyar Patrióták, / címlap: kolozsvari.blogspot.com

Fejér Szövetség Sajtószolgálat 

2 megjegyzés:

  1. Nem hittük volna? Miért? Az ország házában lehet magyarellenes törvényeket hozni? A Magyar Tudományos Akadémiában lehet magyar ősiséget és magyar nyelvet gyalázni? Az ország népének saját hazájában lehet rabszolgaként dolgozni? Lehet százezreket külföldre kényszeríteni? Lehet az egész lakosságot és a magyar intézményeket visszafizethetetlen idegen adósrabszolgaságba engedni állami segédlettel? Lehet a magyar miniszterelnöki hivatal vezetőjének zsidó tanácsadója? Lehet ennek a tanácsadónak elvárni a magyar nemzettől azt, hogy a zsidókat államalkotó népnek fogadja el? Árpádról az államalapítóról lehet latolgatni, hogy talán ő is zsidó? Lehet az MVSZ-nek a magyar nemzet meghatározásába a cigányokat és a zsidókat nemcsak hogy bevonni, de ráadásul hamis színezettel belevonni? AKKOR MIT CSODÁLKOZUNK A FENTIEKEN??? Már miért ne hittük volna? Miért kellene azt várni, hogy ez a tendencia megálljon? Van erre valami jel? Én nem látok semmit!

    VálaszTörlés
  2. Pedig valóban őszinte számomra, hogy a szerző nem hitte volna. Amit mi látunk és átélünk, azt Erdély országból nézve legfeljebb csak hihetik sorstársaink. S valóban, ott nem hiszik, hogy ami távolról nemzetinek, meg jobbnak is látszik, az közelről sem jobb, mint a másik. Gondolta volna valaki közülünk 1989-ben, hogy a rendszerváltozásnak nevezett módszerváltás 25 év alatt több kárt okoz emberben, országban, mint 60 év alatt a proletárdiktatúrának nevezett másik?! Persze nyilván ezt is másképp értékeli, aki ma még nem fázik. Az időt, erőfeszítést, tanulópénzt nem tudjuk megspórolni.
    Ferenc (az öreghegyi)

    VálaszTörlés