2013. március 29., péntek

Horthy Miklós egykori pilótája lesz a Fejér Szövetség 167. vendége

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Molnár Dániel: Makótól a történelem viharain át

Molnár Dániel, a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap egykori pilótája lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Esték című előadás sorozatának 167. előadója.

Dani bácsi életét a nagy találkozások határozták meg. Kisfiúként, egy makói tanyán találkozhatott Kaszala Károly, első világháborús vadászpilótával, majd jöttek a kemény cserkész- és levente mozgalom évei, míg végül a sorsdöntő hatást Horthy Miklós kormányzó jelentette számára.

Bár megvalósulni látszott élete nagy álma, és bekerült a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap utolsóként kiképzett pilótái közé, pályája mégis másként alakult. Már a németországi, első bevetésnél orosz hadifogságba került, és fél év után hiába tért vissza szeretett hazájába a „poklok mélyéről” is, itthon a kitüntetés helyett inkább a repüléstől tiltották el, mert nem lépett be a pártba. Ez után 40 évet kellett várnia, hogy ismét a pilóta fülkébe ülhessen és átérezze azt a határtalan boldogságot, amelyet a repülés jelentett számára.

A ma is jó egészségnek örvendő, 90 éves Dani bácsi most Székesfehérváron él, és erről a nehéz, nagy útról beszél nekünk, amelyet Makótól a Berlin Gatow repülőtéren és az orosz hadifogságon át tett meg.

Ezen az estén, mi fehérváriak és környékbeliek abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy végighallgathatjuk Dani bácsi szinte fantasztikumnak tűnő, igaz történeteit, amelyben egy példaértékű, nagyszerű ember tiszta jelleme tárul elénk.


Az előadás helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadás ideje:
2013. április 2. (kedd) 18.00-20:00 óra

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése