 |
| Botos László Szegeden a Székely-Magyar Világtalálkozón Háttérben a fejérek csapata |
felkérés a MTA-hoz
Az idő szalad, a karaván halad, mondja a magyar közmondás. Az idő haladtával kis népek, a magyar nép lelki alkatához tartozó mellérendeléses szemléletének állandó megnyilatkozása alapján a hozzánk menekült, vagy behívott, így munkát és kedvezményt élvező kis népek jutányos és emberséges törvényeink alapján évszázadokon át a mi, magyar ráhatásunk következtében nemzetekké kovácsolódtak. Ugyanakkor ez időszakokban a nyugati államok, az általuk alkalmazott alá és fölé rendelő életforma következtében egyszerűen törvényrendelettel betiltották országukban az ugyanolyan nagyszámú idegen népi közösségek nyelvi, műveltségi, népi szokásait. Így, ennek alapján (lásd Franciaország) a kisközösségű népek nem fejlődhettek, a mai napig is elnyomott népcsoportok maradtak.
Mivel mi magyarok e kis hozzánk
menekült népeknek megadtunk minden embert megérdemlő jogot, mint egy új
nemzetállam jelentek meg az európai népek színes nyelvtengerén: mivel előzőleg
nem volt a messze múltba visszatekintő történelmük, különösen őstörténelmük, így
a romanticizmus korában a XVIII századtól indulva a XIX század első időszakában
csináltak maguknak, azaz összetákoltak innen-onnan összeszedve valami
hivatkozásra érdemes hitregét. Kitől mástól vehettek el ilyent, mint attól, aki
ilyennel rendelkezett. Így születtek meg a szlovák, a szerb történelmek. A német
és szláv történészek tudatosan „elfelejtik” vagy gyakran meghamisítják a magyar
történelmi és műveltségi fejleményeket, és gyakran azt magukénak jelentik
ki. A pánszláviszák azt hirdetik,
hogy Morvaország politikai határa Pannóniában a Rábánál volt,
Macartney azonban megkérdőjelezi ezt a kijelentést:
„Nincs bizonyíték arra, hogy
Pannónia valaha is Morvaországhoz tartozott.”[1] Edward
Gibbon ugyanezen a véleményen volt: „Ezen a terjedelmes gazdag földön csak
szétszórtan éltek morvák.”[2]
E vélemény szerint Árpád idejében nem a tótok, hanem a morvák
éltek itt, laza szervezetlenségben. A morva birodalom létezését mind ez ideig
nem tudták bizonyítani. A morva fejedelemséget nagy morva birodalomnak hirdetik, pedig
köztudott, hogy nem is voltak meghatározott határai. Ugyanakkor az Avar
Birodalmat, amely kb. 250 évig létezett, és határai az Enns folyótól az Urál
hegységig nyúltak, jelentéktelen hatalomnak igyekeznek beállítani. Safarzsik, az egyik rege készítő egy
levélben írta a cseh történész Palackynak: „Nem veszett el minden. . . s ha mind ez
csak egy álom, csak egy idea, mit tesz ez? Ha mi is meghalunk, mint atyáink,
anélkül, hogy valamit tettünk volna, úgy ideákért halunk meg. . . de félelmünk
alaptalan, a szláv népek felébrednek . . . az új nemzedékkel mindenütt új erők
ébrednek minden mozgásba jő, ami halott volt. Vége az alvásnak, az életnek kell
következnie, de hogy ez milyen lesz, ki láthatja előre? . . . ” (Csobánczi,
25)
A szerb népek
egyesítésére egy tervet dolgoztak ki, és papjaik is mindent elkövettek ennek
érdekében. Karadzsik Vuk (1787-1864) volt az első, aki meghirdette
a szerb szellemi mozgalmat. Szerb nyelvtant írt, melyet németül is kiadott.
Kopitár 1847-ben szerbül kiadta az Új Testamentumot. Karadzsik és Kopitár a
hercegovinai tájszólást határozták meg irodalmi nyelvként. Rajics, görög katolikus pátriárka megírta a
különböző szerb népek történetét, de ezt a régi szláv nyelv alkalmazásával írta.
Itt kijelenti, hogy mindaz a terület, ahol szerbek éltek Ipek pátriárka alatt,
szerb terület. E munkája teljesen hamis történelmi és földrajzi okirat, amely
később az utána következő történészek kútfője lett.
Ha
a rumánok pedig már dákó-római leszármazottnak tartják magukat, akkor legalább
illő lenne, hogy emlékezzenek Dácia fővárosának nevére. A dáciaiak
„Sarmisegethusá”-ját a rómaiak megváltoztatták „Ulpia Traiana”-ra.
Árpád viszont, mivel csak várromokat talált
itt, „Várhely”-nek nevezte el. A magyar nevet fordították ősi szláv nyelvükkel a
rumánok „Gredistye”-re. (Cholnoky, 92) Ez egy újabb fellebbezhetetlen bizonyíték
arra, hogy nem volt semmiféle hagyományátvétel a dáciaiak és oláhok között.
Dákó-római származásról nem beszélhetünk, mivel az oláh nép a Balkánon alakult
ki azon a területen, melyet „Rumelia”-nak hívunk. Ezért is kapták a „Rumuni” és
nem a „Románia” nevet.
Mostanában gyakran emlegetjük a
szláv és rumán földrablásokat, de keveset hallani a tisztességtelen katonai
szövetséges osztrák trianoni földköveteléséről. Mi történt itt? Dr. Dabas
Rezső kutatásait használom fel, hogy
bepillantsunk a sötét tények mögé: Ausztria miként szerezte meg ezt az ősi
magyar földet.[3]
Ausztria egy ország, de nincs osztrák nyelv. Az osztrák nép különböző népek
összeverődéséből alakult ki, úgy, mint illír, hun, avar, magyar, és német törzsekből,
amelyek mind e területen éltek. Kezdetben a német népek voltak kisebbségben,
majd a többségi nép felvette, elfogadta a német nyelvnek egy változatát.
Amíg a feltörekvő
történetietlen, új keletű kis népek lázas nemzeti érzülettől hajtva dolgoztak,
tákoltak történelmet maguknak, ami nem más, mint nemzetközileg elfogadott
büntetendő cselekmény. Elsajátították a másét, a MTA történelem osztálya
hallgat, vagy rendületlenül és makacsul tanítja és hirdeti a feltételezését,
amit soha nem is lehet bizonyítani. Ezzel helyet, időt ad az űr betöltésére: ha
ti nem vállaljátok, akkor majd mi értékesítjük az abbeli előnyöket.
Már
több mint egy évszázada a lelkes amatőr kutatók, sok száz érdemleges történelmi
meglátást dolgoztak ki, amelyek közül szinte bármelyikbe a biztos történelem
származás elfogadásába helyezné népünk ismeretét, feladva ezt a nagyméretű
bizonytalanságot, eredetünket és őshazánkat illetően. Szükségünk van egy
meghatározott származás ismeretre. A hivatalos tudósaink megtagadták minden
egyes új kutatás elemzését. Nem tudományos eljárás, hogy hatalmi szóval minden
tanulmányozás nélkül visszautasítani mindent, csak azért mert a finn-ugor
elmélettel elfogadott alaptétel szerint őseink nem érhettek el, alacsony
származásuknál fogva, olyan műveltségi fejleményeket, amelyeket a MTA-n kívüli
magyar és nemzetközi tudósok egy csoportja megtalált és állít.
Azt
hiszem, az összmagyar nép nevében szólok, amikor írom, hogy felszólítjuk a MTA
történelem hivatalosait, hogy lépjenek előre, mert az idő sürget, és vegyük
sorrendbe a felhalmozódott származás elméletek tárgyilagos tanulmányozását.
Hasonlóan a trianoni
delegációnk akkori nyilatkozata szerint, amely elfogadott volna bárminemű
népakaraton való döntést a hovatartozást illetően, most ugyanígy óhajtjuk, és
majd elfogadjuk a MTA tárgyilagos származás kutatás eredményét. Elég volt a
bizonytalanságból, jöjjön a meggyőződés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése