a székesfehérvári királysíroknál
(Nemzeti Sírkert és Emlékhely)
Alba Regia Civitas Rend - Fejér Szövetség
A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Ajánljuk látogatóink figyelmébe az előadást és a Hétvezér Esték programját, azaz szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt
A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Tisztelt Hétvezér Est Látogatók!
Molnár Tamás Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett képzőművész, író, publicista, a rendszerváltás előtt ellenzéki tevékenységet is folytató INCONNU művészcsoport, majd a rendszerváltáskor az Amnesty International és az IGMF magyarországi emberjogi szervezeteinek is alapító tagja, a Magyar és a Nemzetközi Írószövetség tagja lesz a Fejér Szövetség közéleti és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Est 651. előadó vendége.Tamás ím már harmadszor lesz vendégünk. Első alkalommal a Szentendrei szigeten működő Árvalányhaj művésztanya alkotóközösség alapító szervezőjeként, majd Ismeretlenek a 301-es parcelláért című előadásával a rendszerváltozás ikonikus eseményeinek egyik főszereplőjeként osztotta meg élményeit a Hétvezér Est látogatóival, mikor is felidézhettük
Gulyás János a 301-es parcella történetéről szóló Ismeretlenek című filmjének 3. részét is, azaz betekintést kaptunk a 301-es parcella kevéssé ismert - mondhatni ismeretlen - történetébe.
A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Bács Zoltán kézműves, szobrász, ötvös, az Ősfény vallási közösség alapító vezetője lesz a Fejér Szövetség közéleti
és közművelődési előadás sorozata, a Hétvezér Esték 647. előadója.A Hétvezér Est Rendezősége nevében:
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
2023-ban hatalmas ellenszélben a Szent-Györgyi Albert Orvosi díj Dél-Kelet Magyarországi
területének
díjazottja lett több mint 200 jelölt közül, amely ma
Magyarországon a
legrangosabb kitüntetés a gyakorló orvosok között és a
páciensek, munkáját
megbecsülő szimpatizánsok szavazata alapján ítélik oda.