 |
Különösen ajánlva a mindenkori magyar társadalom
mindenkori kormányfőjének, kit neve is kötelez mindenkor!
|
A magyar társadalom pillanatnyi állapotaiban ritkán mutatott, mutat - mondhatni soha - egységes arculatot, azonban mindenkor kiderült, kiderül, hogy ez attól függ, hogy a mindenkori kormánya tisztázza-e, világossá teszi-e, hogy a magyar társadalom színes mintázataiban megfogalmazódó célok közül, melyek azok, amelyek mellé, mint mindenkori kormány, vállalva minden következményt akár, maga is felsorakozik, felsorakozott.
Ez a célkitűzés rendszer a mindenkori társadalomban mindig és mindenkor megvolt, de nem volt mindenkor nyilvánvaló, azaz csupán csak akkor fogalmazódott meg világosan, mikor a mindenkori kormánytól nyílt támogatást csak a mindenkori magyar célkitűzés rendszer kapott. S így már könnyebb megérteni azt bármikor, hogy melyek azok a pillanatnyi társadalmi, avagy egyetemes magyar nemzeti célok és tettek, amelyek egy mindenkori kormány példátlannak tűnő támogatását eredményezték mindenkor a mindenkori magyar társadalomtól.
E célokat a mindenkori kormányok nem maguktól találták és találják meg újra és újra, még ha általuk is lettek, s lesznek is mindenkor nyilvánvalók, hanem a magyar nemzet több évezrede ismert - mondhatnók, mindenkori - hagyományaiból, önrendelkezési ösztöneiből, a túlélésen túl, a mindenkori környezetre is jótékony hatással bíró íratlan és írott, erkölcsi és mindennapi szabályaiból. Akkor ismeri, ismerte fel ezeket a mindenkori kormány, mikor az már elkerülhetetlen, avagy az volt.
S e szabályrendszer is csupán akkor leend is nyilvánvaló, mikor a mindenkori kormány úgy él mindenkori hatalmi lehetőségeivel, teljes hatalmi erejével, hogy a mindenkori társadalom számára is teljesen világossá válhatik, hogy közben önkorlátozást gyakorolt és gyakorol, azaz az újra megtalált és egyre világosabban újrafogalmazódó mindenkori magyar társadalmi szabályoknak önmagát is alávetve, annak teljes érvényesüléséért harcol. Ezzel vívta és vívja ki a mindenkori magyar társadalom bizalmát, csakis a mindenkori mellérendeltség félreérthetetlen kinyilvánításából és megnyilvánulásaiból, s nem mindenféle szerzett, kapott és megtűrt, hitt és gyakorolt kiváltságokból.
Ennyi az, amit a mindenkori magyar kormányfőnek tudnia kell Magyarország kormányzásáról!
Ferenc (az öreghegyi)
ui: S ezzel a kis bevezetővel ajánlom mindenki figyelmébe ezt az alábbi írást a Magyar Hírlap oldalairól Bogár László tollából.
forrás: Magyar Hírlap Online, 2011. január 19.
A Magyarország, a magyar kormány és legfőképpen az Orbán Viktor miniszterelnök elleni támadássorozat kritikus pontjához érkezett. Ezt talán a legegyértelműbben az Economist egyik írása fejezi ki, amely nemes egyszerűséggel így fogalmaz: „Mr. Orbán seems increasingly out of touch. His future will likely be decided not in the gilded corridors of the Hungarian parliament, but in Brussels and Washington DC.” Vagyis: Orbán Viktor a partvonalon kívülre került, sorsa nem a magyar parlamentben, hanem Brüsszelben és Washingtonban fog eldőlni.
Nos, ez valóban tiszta beszéd. A világ legtekintélyesebb globális orgánumainak egyike tehát világossá teszi, hogy – ha még bárkinek kételyei lettek volna ezzel kapcsolatban – a globális hatalmi rendszer számára tökéletesen érdektelen, hogy a magyar választó hogyan vélekedik Orbán Viktor sorsát illetően, mert az nem itt, hanem a birodalmi központokban dől el.
Minden rosszban van valami jó, s ebben a most kavargó „rosszban” az a jó, hogy legalább eloszlat minden illúziót a nyugatias demokrácia működési mechanizmusait illetően. Vagyis egyértelművé teszi, hogy a „demokrácia” csak addig „működik”, amíg az érintettek ugyanazt gondolják és akarják, amit a globális hatalmi központok. Probléma akkor van, ha véletlenül nem azt akarják, akkor viszont először figyelmeztetés van, aztán fegyelmezés, aztán, ha ez sem használ, akkor felszámolás. Orbán Viktor sorsa most éppen ebbe az irányba látszik fordulni.
Tegyük fel a kérdést, hogy miért! Válaszhoz úgy juthatunk, ha kicsit szélesebb történelmi horizonton próbáljuk megvizsgálni a kérdést. Orbán Viktor már a választások másnapján arról beszélt, hogy ami zajlik, az forradalom és szabadságharc, így az 1848-cal és 1956-tal való összevetés önként adódik. Mindkét esetben először azt hitte a magyarság, hogy egy új és jobb kormány megoldást hoz. Ám mindkét alkalommal kiderült, hogy a „rendszer” megváltoztatása nélkül az új kormány is tehetetlen. Amikor viszont nekiláttunk a rendszer átalakításának, forradalmunkat vérbe fojtotta és mindkét forradalom miniszterelnökét kivégeztette a birodalom. Annak ellenére, hogy mindkét személy, Batthyány Lajos és Nagy Imre egyaránt a birodalom leghűségesebb híve és kiszolgálója volt egész addigi élete során.
Van-e bátorságunk ezt a történelmi analógiát a mai helyzetre is alkalmazni? A politikai pályáját kezdő Orbán Viktor nemcsak egyszerűen a Nyugat globális birodalmának híve volt, de személyében a birodalom a „rendszerváltás” nevű pusztító konstrukciójának „csúcsfegyverét” vélte felfedezni. Globális véleményhatalmi rendszerével, a médiával az egekbe emelte, közép-európai politikai szupersztárt épített belőle. Ám 1993 őszén olyan drámai fordulat játszódott le, amely valójában a kiindulópontja a birodalom és Orbán Viktor közötti, ma már egyre pusztítóbb konfliktusnak. Hogy pontosan milyen lelki, erkölcsi és szellemi átalakulási folyamatok nyomán, azt soha nem fogjuk pontosan megtudni, de Orbán Viktor ettől kezdve újabb és újabb tanújelét adja annak, hogy – elismerve a birodalom létét és meghatározó szerepét – Magyarország számára a fennállónál kedvezőbb alkufeltételeket teremtene.
A fordulat már akkor, 1993-ban is kiváltotta a birodalom megtorló dühét, és ennek következtében az akkor még fölényesen vezető Fidesz a nyolc hónappal későbbi választásokon a parlamentbe alig bejutni képes politikai páriává vált. Orbán azonban anteuszi alkat, akit a görög mitológia szerint mindig legyőztek ugyan, de amint a földdel érintkezett, abból újabb spirituális energiákat nyerve felpattant, és folytatta a küzdelmet.
A birodalom 1998-ban ugyan nem akadályozta meg kormányra kerülését, de első kormányzásának tapasztalataiból okulva 2002-ben és 2006-ban már igen. Egyelőre nehéz pontosan meghatározni, hogy miért nem akadályozta meg 2010-es kétharmados győzelmét, de a fejlemények lassan kirajzolják ennek a körvonalait is. Feltehetőleg úgy gondolta, hogy a fényes győzelem valójában végzetes csapda Orbán Viktor számára. A globális pénzfegyverekkel vívott világháború ugyanis kritikus szakaszához érkezett. Mesterségesen keltett hisztériák segítségével bármelyik ország néhány hónap alatt romba dönthető. Úgy vélték tehát, hogy a játszma „csiki-csuki” jellegű lesz. Ha Orbán Viktor behódol, úgy az is kiváló a birodalom számára, mert anyagilag még inkább kifoszthatja az országot, és a behódolás tényével erkölcsileg kifoszthatja magát Orbán Viktort. Ha pedig hazáját védve ellenáll, az azért jó a birodalomnak, mert akkor végre megtorolhatja rajta minden eddigi sérelmét. És még egy táblát is akaszthat a nyakába a felirattal, így jár mindenki, aki a birodalommal dacolni mer. És Orbán az utóbbit választotta, ellenállt, és a birodalom megtorló dühe most megsemmisítéssel fenyegeti.
1848 és 1956 példája jelzi, hogy minden ilyen kísérlet valójában az egész világhatalmi status quo megbontását jelenti, így esélye csak akkor van, ha egyfelől a nép teljes egységet és eltökéltséget mutat, másfelől sikerül olyan új szövetségi rendszer létrejöttét elősegíteni, amely védelmet nyújt a birodalmi megtorlással szemben. Mindkét történelmi kísérletünk azért bukott el, mert nem tudta egyszerre mindkét feltételt teljesíteni. És most is vesztésre állunk. A globális hatalmi rend azonban veszélyesen instabil állapotban van, a helyzet rövid idő alatt is drámaian megváltozhat. És kiderülhet, hogy az óvatlan OVétlanítás kísérlete a birodalom részéről „több mint bűn, hiba” volt…
Bogár László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése