2012. augusztus 22., szerda

FMH: Országzászlót az Országzászló térre

Az Országzászló tér helyreállítását kérik

Székesfehérvár - Koszorút helyezett el a Fejér Szövetség az Országzászló téren szombaton délután, ezzel is hangsúlyozva a tervezett helyreállítás fontosságát.

2012. augusztus. 21. kedd | Szerző: Miskei Anita
forrás: http://www.fmh.hu/szekesfehervar/20120821_orszagzaszlo_ter

Erről szóltunk a márciusi közgyűlésen
Az Országzászló téri Országzászló helyreállítását kezdeményezte a Fejér Szövetség - erről tájékoztatott Boór Ferenc, a szövetség szószólója. Kiemelte, a győri Országzászló teret már helyreállították, ami ott megvalósult, az példaértékű - mondta, majd hozzáfűzte, annak irányítója Szabó Gyula építész volt.

- Székesfehérváron minden adott ahhoz, hogy hűen helyreállítsuk az Országzászló teret, s visszaadjuk Fehérvárnak azt, amit az 1938-ban ülésező Országgyűlés láthatott. Úgy véljük, az anyagi erő is  biztosított ahhoz, hogy a 2013-ra meghirdetett emlékévre   helyreállítsa az önkormányzat a teret. Ezzel a 75. évfordulón méltón emlékezhetünk egy korszakra, melyben Fehérvár  építészetileg,  gazdasági- és társadalmi körülményeit tekintve töretlenül fejlődött - mondta.

Szabó Gyula építész szerint az Országzászló a nemzet együvé tartozását, Szent István országának egységét jelképezi,  a magyar paradicsomi aranykor megjelenítése. Az országzászlók egységének a felszentelt magyar vármegyék földjében is meg kell mutatkozniuk - tette hozzá.  
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Vonatkozó korábbi bejegyzéseink:
2012. augusztus 15.: Fejérek a fehérvári Országzászló tér helyreállításáért 
2012. március 1.: Résnyire nyílt egy kapu az Országzászló térért 
2012. február 29.: Előremenekül a városvezetés végre? 
2012. február 24.: Nem annyira Fő utca a Fő utca - válaszolta a sajtónak a Hivatal 
2012. február 18.: Ha kell, aláírást gyűjt, ha kell, alapítványt hoz létre a Fejérek Szövetsége nemcsak az Országzászló-térért, hanem egy "Székes FEJÉR város"-ért 
2012. február 18.: Legyen újra a régi ..., a történelmi! 
2012. február 17.: Nyílt levél az Országzászló-tér ügyében Fehérvár városvezetéséhez 
2012. február 17.: Marosi Arnold (1873-1939): A székesfehérvári országzászló 
2012. február 15.: Sajtótájékoztató: Egyelőre NEM Fehérvár rehabilitációjára, IGEN az Országzászló-tér helyreállítására 
2012. január 17.: Aláírásgyűjtésbe kezd a Fejér Szövetség, ha kell: Országzászlót Fehérvár Országzászló-terére! 
2012. február 2.: Elég volt! Ereklyés Országzászlót az Országzászló-térre, nem bazári kiállítást! Elég volt! 
2011. augusztus 29.: Országzászlót a fehérvári Országzászló térre - a 6. pont

2 megjegyzés:

  1. Nem gondolom, hogy az eredeti állapot helyreállítása egy az egyben célravezető.
    Megváltozott a forgalom, szép, idős fák vannak a területen.
    Ez a terület nyáron a főutca egyetlen oázisa!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsa!
    Az eredeti állapot a tér kialakítására és az emlékműre vonatkozik.
    Eszünkbe sem jut az akkor tűzfalakat visszaépíteni, vagy fákat irtani. Ez nem a mi szokásunk. Mi határozottan úgy gondoljuk, hogy a mai viszonyok között alkalmas anyagokkal élve, de az eredeti teret és azt, amit az kifejezett, kell helyreállítani, s ha megtekinti a honlapunkon jobboldalt a képet, Ön is láthatja, hogy a fákat nem érinti, sőt, kifejezetten beleillik a mai ligetes kivitelbe az, ami ott volt, s ami lesz.
    Mert kedves Zsuzsa, a múltat nem kell eltörölni, csak a hazugságokat kell megszüntetni, s azt a hazugságot nem lehet elviselni, hogy az Országzászló tér ne az Országzászlónak legyen a tere.
    Mi kitartunk azon véleményünk mellett, hogy a jellegtelen kereskedelmi szintet is alig elérő knai kövezet és hupilila ledindák helyett már rég helyre lehetett volna álltani azt a teret, amire Fehérvár büszke lehetett és lehet.
    Sajnálnánk, ha ezzel a határozott véleményünkkel megbántanánk, mert nem az a szándékunk, csupán világossá kívánjuk tenni, hogy semmit, ami üdvözítő - ráadásul természetes fejlődés - nem kell ahhoz kiirtani, eltüntetni, hogy az Országzászló teret helyre lehessen állítani.

    VálaszTörlés