2012. augusztus 4., szombat

Kubínyi Tamás előadása a Csaba-utód turul-ház honvisszafoglalásáról

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Kubínyi Tamás: Álmos hét könyve

Kubínyi Tamás, közíró, műsorszerkesztő a Csaba utód turul-ház honvisszafoglalásáról, annak kimagasló alakjáról, a szuvári győző Álmos nagyfejedelemről tart előadást augusztus 7-én a 136. Hétvezér Estén. Remélhetjük, hogy nem utoljára, hanem mintegy hétrészes sorozat első állomásaként.

Az előadó ez év július 6-ig az Echo tv szerkesztőségében dolgozott, azóta - Álmos Király Televízió néven - saját tévécsatornát üzemeltet, néhány napja pedig elindította az Igaz Jó Magyar Ember c. lapot.

Álmos Királyunk történetével azért kezdett el foglalkozni, mert tudta, hogy a hivatalos történelem vagy a Magyar Tudományos Akadémia nem tudott mit kezdeni mitikus alakjával. Több mint 10 éves kutatómunka után sikerült a róla szóló művet megjelentetni „Álmos hét könyve” címen, amely hét kötetből áll.

Azt tartja, hogy Álmos „a magyar történelemnek a kulcsalakja, a kezdet és a vég”, „a magyar történetírás vele kezdődik”


Ezen az estén Álmos hét könyve közül az elsőről fog beszélni az előadó, aki a saját honlapján arra hívja fel a figyelmünket, hogy „ez az esztendő nem olyan, mint a többi, nagyobb feladat vár ránk”. Az Álmos Király Akadémia szellemisége jelzi a változás irányát.

Az Egri Vár védőinek elszántságával kell helytállnunk hazánkért, a Kárpát-medencei szép Magyarországért. Mögöttünk 300 millió Magyar, akik Álmos óta ide születtek, előttünk ugyanennyi, akiknek a következő évszázadokban kell megszületniük. A nevükben tegyük a dolgunkat, és ne feledjük: együtt erősebbek vagyunk, mi vagyunk a Jóisten népe, a legősibb és a legtöbbre hivatott nemzet Európában, Isten ostora, a Világ lelkiismerete.”

Kubínyi Tamás elhívatottsága példa értékű, amely nemcsak honlapján és előadásaiban van jelen, hanem tetteiben is. Nem vásárol a multik üzleteiben és nem bízza könyveit sem a multinacionális könyvesboltokra. Létrehozta az AGORA Kiadót és könyveihez csak telefonos vagy internetes rendelésen keresztül lehet hozzájutni, és természetesen a Hétvezér Esték augusztus 7-i előadásán.

Forrás: Echo tv; www.kubinyitamas.hu



Az előadás helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadás ideje: 2012. augusztus 7. (kedd) 19.00-21:00 óra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése