2012. június 7., csütörtök

Kemenceavatás a Felsővárosban

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma
olvasható a székely-magyar rovásírással írt felirat a Felsővárosi Általános Iskola kemencéje feletti mívesen faragott, ácsolt tetőzet szemöldökfáján.

A kemencét június 9-én 13 órától avatja fel a Fejér Szövetség és Földi Zoltán Iskolaigazgató, területi önkormányzati képviselő a szülői és iskolai közösséggel közösen szervezett avatóünnepségen.

A kemencét közadakozásból, az iskolai szülői- és munkaközösség tagjainak hozzájárulásával Tóth Péter, csóri kemenceépítő mester, alapító tagunk alapozta, építette a fejérek és a szülők segédletével bő egy hónap leforgása alatt. A kemence kovácsolt vasalatait, égetett kerámia homlokzat díszét, a faragott ácsolatot és a tetőszerkezetet a Fejér Szövetség ajándékozta az iskolának. A míves fafaragások Vacsi Lászlónak, a "fejérek" (értsd: szövetségi rendes tagok) fehérvári fafaragó mesterének keze munkáját dicsérik. A társadalmi összefogásból felépült kemence költségeihez Földi Zoltán képviselői keretéből biztosított megnyugtató pénzügyi hátteret.

Hosszútávú szövetséget kötött az iskola, a helyben és távolabb lakó családok felnőtt tagjaiból álló szülői munkaközösség azzal, hogy a Fejér Szövetség felsővárosi tizedének szervezésében az avatás napjától kezdve hetente süt majd az iskolában kenyeret, hogy legyen annak is, aki még nem evett ilyet, azaz kemencében sült, kovászolt, avagy "mindennapi kenyere".

Kemenceavatás 
Felsővárosi Általános Iskola
2012. június 9. 13.00-19.00
Időpont Színpad Füves terület Előadó terem
13:00 Megnyitó 13.00-14.00
Jelentkezés, feliratkozás
Fejér Hétpróbára
13:15 Felsővárosi óvodások műsora
13:45 Felsővárosi iskolások műsora
14:00 14.00-18.00
Fejér Hétpróba
versenyek
14:15 HUNGARIKUM koncert
Mudris Anett és Kremnitzky Géza
15:00 Klimits János:
"A kemence kéménye"
Darai Lajos:
"Nem jöttünk mi sehonnan sem"
15:15 Járd ki lábam, járd ki most
mezőföldi táncok
15:45 Klimits János:
"A kemence kenyere"
16:00 Kemenceavatás Kemenceavatás, kenyérsütés elkezdése Tisza András:
"Kárpát-medencei örökségünk a rovásírás"
16:30
17:00 Felsővárosi nyugdíjasok
és a simontornyai citerások
műsora
Hétpróba zárása
18:00
"Fohász"
az első kenyérhez,
"Kenyértörés"
18:30 Fejér Hétpróba eredményhirdetés
19:00 Zárás
Gála avagy ráadás
Szeretettel várunk minden vendéget a felsővárosi kemence első kenyerének köszöntésére!

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

Igen. A kenyér, a "mindennapi kenyerünk" többet jelent, mint bármely étkünk. Sok helyütt a neve még ma is élet, ahogy a búzának is, melynek éltető magvából vagy kenyér, vagy új búza leend. Természetes, ha imába foglaljuk nevét annak, ami a mindennapi táplálékunk jelképe lett.
Azaz a "mindennapi kenyerünk" maga is élet.

Mert hogyan is van a kenyérnek élete, avagy hogyan is készül az élet kenyere?
A lisztből gyúrt tésztából veszünk el mindig egy keveset a jövőnek, a folytonosságnak, a következő kenyérnek. E kovászmag, az új kenyér kovászaként magja a kenyér kelesztésének, amint az élet is maga magából szakaszt magot az eljövendő élethez. A folyamat a végeláthatatlan múltból is eredhet ugyanúgy, ahogy megszakítatlanul akár a végeláthatatlan jövőbe is vezethet.
Akárcsak az élet.

Halljuk nap, mint nap, hogy a kenyér friss, vagy egynapos, kétnapos, esetleg hetes, pedig végtére is mondjuk egy év múlva az igaz, kovászolt, kemencés kenyérről mondhatjuk majd azt is, hogy friss is meg éves, vagy mai és egyéves, vagy hogy tegnapi, vagy tegnapelőtti ez az egyéves, ha egy év múlva sütünk majd kenyeret, ahogy ma-holnap, az avató ünnepségen. Mert sütünk, az biztos, az avatástól kezdve hetente, s nem egyet.
Éled a kenyér, ha van élet. Éled a földeken, hisz a kenyér élete, az éltető búza gyümölcse, s éled a kenyérben, hisz kenyérnek kenyér a magva, kovásza, őse.

S hogyan is lett a búzából, rozsból az első kenyérke? A kalászos kenyérgabonák (cereáliák) fogyasztása annyi ideje ismert, mióta csak emberként ismert az ember. Tán együtt is születtünk, vagy nem? Hogy melyik a másiktól? Hogy a kenyérmagtól lett ember az ember, vagy az embertől lett kenyérmag a kenyérmag, ki tudja megfejteni ezt?

Hajdan, mikor a Nap még más szögből sütött ránk az égen, nyersen fogyasztottuk a kövér gabonaszemeket. Bizony, ma is nehezen állja meg az ember, hogy ne lopjon egy marékkal, ha gabonatárolóba téved. Tároltuk is, ettük is pörkölve, majd kásává duzzasztva, puhítva vízzel.

Már több ezer éve sütjük a kásapogácsát lepényesre harangformájú, alulról tüzesített cserepek falára tapicskolva, préselve. Bizonyára kevésbé száradt ki lepénye annak, ki a harangot lefedni kezdte. A lassú tűzön sikerültebb kenyérlepények vezethettek a vastagabb zárt harang edényekhez, melyeket már inkább belülről, mint kívülről fűtöttek fel parázzsal, amint ma a kemencéket, hogy a hamusodó parázs helyére kerüljenek a gyúrt kása pogácsák, avagy tésztái a kenyérkéknek, melyek a vastag edény hosszú hőjén kevésbé perzselődtek, mint inkább visszasugárzó hővel sültek.

Mondják, hogy Egyiptomban történt meg az eset, ám a történetből kitűnik, hogy ez bárhol és bárkivel is megeshetett, de azért mondják mégis, hogy ott, mert ott egy iratban is szerepelt, hogy egy léha rabszolga egy sütés után az eszközöket nem tisztította meg rendesen (avagy tán sehogyan sem). S mikor az új tészta gyúrásába kezdett - képzelhetjük, hogy fokozott léhaságában - a gyúrást sem kis szünetekkel végezhette, s az eredmény mégis puhább, kelt tésztás - mondhatni - sütemény lett a száraz lepény helyett. A kovászolt kenyér, s a pihentetős kovász is megszületett.

S a mai kenyérnek a kemencés, kovászolt kenyérhez van-é, s mi is a köze?
Lassan már csak a neve, hiszen ma a kenyér
  • alapanyaga legfeljebb 30-40%-ban gabonaféle, mely már a behozott, gyengébb sikér tartalmú hibrid gabonafélék terméke (híre-hamva sincs már az ősi tönköly, bánkúti, ... gabonaféléknek) sőt
  • több, mint felében habosító adalék az alapanyaga a kenyérsütéshez használt lisztkeveréknek, mely adalékok egyre inkább egyszerű kőolajszármazékok (mondhatni műanyagok)
  • lisztje sem kőőrlők eredménye már, hanem darálék lett,
  • talán nem is látott már péket, sem pékséget, hanem - sokkal inkább - kenyérsütő üzemek gépeinek, gépsorainak lélektelen terméke. 
Kemencés, vagy hamuban sült kenyér már rég nem mindennapi, de madárlátta kenyérré lett.

Napjainkban már csak az idős nagymamáink és nagypapáink emlékeznek arra, amit gyermekeink meg sem ismerhetnek, hogy egy kemencés kenyér hogy is és mit is üzen. Mit hoz a kovásszal, mit ád a kemence, s milyen az illata, íze is annak, mikor a hosszú lapátos ember kilódít a búb alól egy a hátán hasított keresztet formázó, ropogósra sült, kerek kenyeret. Ez az ősi folyamat maga az élet. Szövetségünk célja, hogy legyen ebben része gyermekeinknek újra, ahogy szüleiknek és nagyszüleiknek is volt, hiszen ezért is imádkoznak eszerint, akik tudják, hogy mennyi mindent is jelent az a mondat, hogy

mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

Klimits János (az abai) és Boór Ferenc (az öreghegyi)
Fejér Szövetség Sajtószolgálat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése