2012. június 2., szombat

Vigyázat! A föld nem pártügy, de gazdák nélkül az lesz belőle

Ángyán borított, az MSZP feljelent

A szocialisták a volt vidékfejlesztési államtitkár legutóbbi beszámolója nyomán fordulnak az igazságszolgáltatáshoz. Hivatali visszaélést gyanítanak a borsodi földbérletek ügyében.

Megy a harc ezerrel (Népszava)
Az MSZP szerint a Borsod megyei állami földek bérbeadásáról megjelent információk alapján feltételezhető, hogy a döntéshozók hátrányt okoztak a szabályosan pályázó gazdáknak, egyúttal jogosulatlanul kedveztek egy előre kiválasztott üzleti körnek. Hivatali visszaélés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen tesznek büntető feljelentést – olvasható a szocialisták közleményében.
Bunda
Ángyán József a szerdai Népszabadságnak elmondta: nagyjából harmincoldalas tanulmányában kitér arra, ki rendelte el a Bükki Nemzeti Park mezőségi földjeire kiírt, s szempontrendszerében a helyi gazdákkal előzetesen egyeztetett első pályázat visszavonását, s miként született meg a második kiírás, amelynek alapján a meghirdetett földterület felén három pályázó osztozott, egyenként négy-ötszáz hektáros birtoktesteket elnyerve.

A fideszes képviselő azt is állítja, a szaktárca államtitkára, Budai Gyula tudott az ügyletek mögötti háttérkapcsolatokról. Budai bíróságra viszi az ügyet.
Ángyán az oligarchákról, akik Budai szerint nincsenek
A volt vidékfejlesztési államtitkár a Hír24-nek korábban egyebek mellett arról beszélt, hogy jelenleg az uniós földtámogatási pénz megszerzése a legnagyobb üzlet, és a két eltérő politikai kötődésű kör egyaránt kap a tortából.
Ángyán József szerint olykor összecsapnak jobbosok a balosokkal, de a végén kiegyeznek egymással. Ha ezek a gazdasági érdekcsoportok közvetlen politikairányító szerephez jutnak, annak a köz szempontjából katasztrofálisak lehetnek a következményei – figyelmeztetett a professzor.
Ugyanakkor az Ángyán József helyére kinevezett Budai Gyula a minap azt állította, hogy„Magyarországon nem léteznek földoligarchiák”.
  • Forrás: MTI
most a Nemzet- és Földvédő Közindítványhoz,
mert holnap már késő lehet!
www.tahsz.com
TAHSZ VI. ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET
2012. június 23., a nyári napforduló

10.00-től 16.00-ig
Budapest, Magyarok Háza
Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Vonatkozó ÉBRESZTŐ írásaink:  
Csatlakozz - Mozdulj meg vidék - elkészült a földtörvény vitaanyaga! 
A föld - országos összefogásért - dübörög: 10 pont a gazdákért
A 120. Hétvezér Est felvételei - A föld a létért és nem a génmódosításért dübörög 
Uraim, vigyázzanak, mit képviselnek - nyílt levél a MAGOSZ alelnökeinek! 
Csípi a szemünket ez a föld feletti porhintés 
Fejér után Borsodban is párolog a föld - Cipolla földje?! 
Gazdakövetelések 10 pontban - NFA STOP!
Követelések a Fejér Szövetség által is támogatott gazdatüntetésen 
Nem piskótára ... FÖLDre megy a ... - Nem, ez nem játék!
Nagy János NFA elnökhelyettes "nagyot alkotott", miután a GMO értekezletről távozott

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése