2012. október 15., hétfő

Helyesbítés a „Teljes elhatárolódás dr. Halász Józseftől” című nyilatkozathoz

Helyesbítés
a „Teljes elhatárolódás dr. Halász Józseftől” című
nyilatkozatunkhoz

A minap közreadtunk egy tájékoztatást, amiben azt nyilvánítottuk ki, hogy teljes mértékben elhatárolódunk dr. Halász Józseftől, mert „Gondoskodó Magyarország” elnevezéssel választási párt alapítását kezdeményezi.

Utólag felismertük, hogy nem szerencsésen fogalmaztunk, ezt szeretnénk most módosítani.


Mivel mi a szerves társadalom megteremtésének az elősegítését tűztük ki célunknak, nem állíthattuk volna azt a képtelenséget, hogy teljes mértékben elhatárolódunk dr. Halász Józseftől! Ez spirituális okokból lehetetlen, mert a mi hitünk szerint láthatatlan szálakon minden mindennel kapcsolatban van, így mi is dr. Halász Józseffel!

Az lett volna a pontos és minden szempontból helyes megfogalmazás, ha azt írtuk volna, hogy attól az ötletétől határolódunk el, hogy párt alapítását kezdeményezi.


Az ő eddigi munkásságát, szellemi alkotását amúgy igen nagyra tartjuk, itt is kinyilvánítjuk, hogy sokat tanultunk tőle! A szerves társadalom megteremtése céljából az ő eddigi munkásságát mi nem megtagadjuk, hanem – szándékaink szerint – meghaladva megőrizzük, azaz összehangoljuk a mi máshonnan megszerzett ismereteinkkel.

Tatabánya, 2012. Magvető hava (október) 13.

Pataki Antal
Zámbó László
Patakiné Hüse Emőke
www.szervestarsadalom.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése