2012. október 15., hétfő

Mozgósítás földügyben - fejérek legyetek készenlétben október 17-én 15 órától

MOZGÓSÍTÁS
Október 17-én, szerdán (helyett 16-án, kedden)*
  • előzetes érdemi társadalmi vita, valódi szakmai egyeztetés nélkül,
  • a földtörvény kérdésében egyedüli - még májusban közzétett - társadalmi indítványban, a "Nemzet- és Földvédelmi Közindítvány"-ban megfogalmazott javaslatokat válaszra sem méltatva,
  • nyílt parlamenti vitanapra tett javaslatunkra sem válaszolva
kezdi tárgyalni az országgyűlés a földtörvényt.
* mint ahogy a hétfői hírekből és a parlament.hu honlapjáról végül egyformán kiderült (hogyan is gondolhattuk, hogy az a valós, amit - MTI hír szerint is - Fazekas Sándor nyilatkozott, már magunk sem értjük?!)
Teszi ezt a kormány a földtörvény tervezettel is összefüggésben kifogásolt, rendezetlen és tisztázatlan földbérleti visszásságok ellenére.
Teszi ezt a Vidékfejlesztési Minisztérium az NFA - a kormány programjával és a földtörvény koncepciójával is ellentétes - földbérleti pályázati rendszerében és gyakorlatában sokszorosan feltárt és bizonyított visszaélések miatt benyújtott beadványok sokaságára sem válaszolva és azok ellenére.

Nincs tovább! Elég volt a magyar gazdák, a társadalom megalázásából! Elég volt az arcátlan lejárató kampányokból! Elég volt a pártcsatározások közben és miatt elfecsérelt lehetőségekből, a visszaélésekből és a kulisszák mögötti mutyizásból!

MOZGÓSÍTÁS
Fejérek! Fejér megyei polgárok és minden földért aggódó magyar honfitárs!

Az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület - Fejér Szövetség
a földtörvény országgyűlési napirendre tűzése és az NFA szabálytalan és kormányprogrammal, a földtörvény koncepciójával is ellentétes földbérleti pályázati elbírálási gyakorlata miatt

"IGAZSÁGOT KAJÁSZÓNAK"
LEHETŐSÉGET A GAZDÁKNAK, A MAGYAR TÁRSADALOMNAK A MAGYAR FÖLDÜGYEKBEN
címmel
Őszi Határszemlét tart Kajászón
2012. október 17-én 16 órától

Menetrend
14.30-tól 15.30-ig Gazdatanács - Kajászó Művelődési Ház
(döntés a törvénytelenségek felszámolási lehetőségeiről)
15.30-tól 16.00-ig Gyülekezés - Kajászó Világháborús Emlékművek Emlékparkja (Tejbegyűjtő buszmegállónál)
16.00 A Gazdatanács döntésének kihirdetése (végrehajtás megkezdése)

Telekocsik indulnak Kajászóra
13 óra 45 és 14 óra 45 perckor a Miss Tee Teázó (Ady E. u. 32.) előtti parkolóból
és 13 óra 45 perckor a gárdonyi benzinkút parkolójából
(Telekocsi iránt érdeklődni lehet a +36704535297 telefonszámon)

2011. szeptember 8., az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület (Fejér Szövetség) által a székesfehérvári Civil Központban rendezett GMO-NFA konferencia óta számtalan levélben és indítványban tájékoztattuk az NFA-t és a Vidékfejlesztési Minisztériumot, a Köztársasági Elnököt, a Miniszterelnököt, a Házelnököt és minden közjogi méltóságot, érintett köztisztviselőt, országgyűlési képviselőt a földbérleti pályázatok bizonyított szabálytalanságairól, a földtörvény tervezet óriási hiányairól, a kormányzati programban meghirdetett szándékkal ellentétes jogtechnikai és végrehajtási gyakorlatról és kértük azok orvoslását, tettünk tárgyszerű javaslatot a megoldásra, ... MINDHIÁBA!

Válaszra sem méltatni az érintett gazdákat, a beadványokat megfogalmazó önerőből működő társadalmi szervezeteket: ARCÁTLAN PÖKHENDISÉG ÉS FELELŐTLEN ELJÁRÁS A LEGFŐBB NEMZETSTRATÉGIAI KÉRDÉSBEN, A FÖLDTÖRVÉNY és FÖLDGAZDÁLKODÁS ÜGYÉBEN.

Azok számára, akik nem olvasnak a sorok között, avagy a joghézagot nem látják előre, legyen világos, mint amennyire fejér a fehér, hogy a társadalmi vitát mellőzve, megkerülve - tehát törvénytelenül - az országgyűlés elé terjesztett legfőbb nemzetstratégiai törvény, a már két évtizedes alkotmányos mulasztás rendezésére szolgáló magyar földtörvény tervezet alapján
az EU-s állampolgárok is és az úgynevezett „tagállami állampolgárok" is könnyedén vehetnének földet 2014-től!

A földtörvény a hónap közepén kerül az Országgyűlés elé
2012, október 9 - 12:38
A földtörvény vitája október 17-én kezdődik az Országgyűlésben - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután kormányoldali képviselőkkel egyeztetett a törvényjavaslatról.

A miniszter véleményt cserélt a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének tagjaival, ezt követően újságírói kérdésre elmondta: a Fidesz-frakció jónak tartja a földtörvény javaslatát és támogatja. Jelezte azt is, hogy a törvényjavaslathoz a kormány a továbbiakban nem kíván módosító indítványt benyújtani, de megjegyezte, hogy a képviselők várhatóan fognak.
  
A megbeszélésen a miniszter tájékoztatása szerint szóba került a birtokmaximum mérete, a helyben lakás fogalmának meghatározása, továbbá az üzemszabályozási törvény megalkotása, valamint a földtörvényben megtalálható kétharmados szabályok kérdésköre. Nem volt viszont szó a földhaszonbérlet témájáról.

MTI -
 barikad.hu

Fejér Szövetség Sajtószolgálat 


Vonatkozó korábbi bejegyzéseink: 
Szégyellje magát a süket és néma közszolgálati sajtó!
Föld(f)osztás NFA módra - Hajdú-Biharban is azt folytatják, amit Fejérben kezdtek el!

A 120. Hétvezér Est felvételei - A föld a létért és nem a génmódosításért dübörög 
Uraim, vigyázzanak, mit képviselnek - nyílt levél a MAGOSZ alelnökeinek! 
Csípi a szemünket ez a föld feletti porhintés 
Fejér után Borsodban is párolog a föld - Cipolla földje?! 
Gazdakövetelések 10 pontban - NFA STOP!
Követelések a Fejér Szövetség által is támogatott gazdatüntetésen 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése