2012. február 1., szerda

Már megint tüntettek a Ripacsok

Nincs jobb dolguk, hát megint tüntettek a Ripacsok!

Nos, most antifasiszta jelszavakkal és erősen beszédhibás szónoklatokkal tüntettek a ripacsok! Miért is? Mert szerintük Dörner György színházigazgatói kinevezése nem helyénvaló (e név kiejtése esetén nem is könnyű az R betűt elkerülni, belátom).

Számos ellengyülekező fiatal annak is hangot adott, hogy azok ott, az szdsz és egyéb betegségpárti szervezetek zászlajai alatt, nem mások, mint RIPACSOK! Rendben. Tudom. Nem raccsoltak, s nem is R betűs szóval fogalmaztak (nem és nem csak beszédhibás "hüre vagy"-ot mondtak magyalyul). Azt viszont már kötve hiszem, hogy oktalanok. Simon Perez megcáfolhatatlan beszéde óta, s az már nagyon is rég volt, bizony van éppen ok. Attól sem hiszek mást, mint amit tudok, ha jómagam sem szívesen hallgatom, mert úgy tűnik, mintha nem a szemlélettel, hanem a vérrel lenne itt vagy ott, sőt, mindenhol a gond. A vér nem minden. Az önmagában még nem elegendő ok.

Bizony! Nem szemiták és antiszemiták, hanem szemetek és nem szemetek állnak már rég egymással szemben ebben az országban, de nagyon. Egyre jobban. S ti egyre inkább magatokra maradtok, Ripacsok.

A részleteket olvashatja, aki csak akarja itt (s meg is hallgathatja a "hábolygót az Indavidejón"):
Rohamrendőrök igazgatták a színházi tüntetést

Index

2012. február 1., szerda 17:24 (tüntetés 3)

Aki pedig Dörner György hangjával szeretne megbarátkozni, annak ezt a kisfilmet ajánlom, de nagyon! Szokja meg végre az egyenes és világos, tiszta magyar hangot. Mert ez következik.

 Hangja: Dörner György, ki mától színigazgató


Ezúttal a szemetek hívői, pártolói, kik folyton behunyva tartják szemeiket és mindenkire szórják egyre silányabb nyálzással az antiszemita, fasiszta, nacionalista, irredenta, radikális, ... idegen jelzőket, miket - persze, hogy - idegenek adnak folyton folyvást a szájukba, csodálkoznak, hogy amazok, a már-már amazonok, kik nem szemetek, hanem "szemtelenek" (miért és mióta is?), nem idegen szavakkal formálnak tömör mondatokat arra, hogy minek is tartják a Ripacsokat a túloldalon, kik - ha kell, ha nem, de - forrton (ejtsd beszédhibásan!) antiszemitáznak!

Döntsön mindenki maga-magától és magáról, mit tud (vagy hisz) és kinek-minek hódol (vagy kódol).

Magyarul fogunk fogalmazni ebben az országban - nem - mától, mert itt magyarok laktak mindig, s alkottak nem csak szavakat, hanem nagyon nagyot, egy gyönyörű magyar Magyarországot!

Nos, a Jóisten rakja helyre az eszeteket, ripacsok, s ha bűnösök lennétek valamiben, hallgassatok, de nagyon, ha meg nem, akkor gondolkozzatok, ne csak habzsoljatok!

Ferenc (az öreghegyi)

1 megjegyzés:

  1. Ez a szemetek és nem szemetek párosítás annyira jó, és alkalmas arra, hogy sokat hangoztassuk! Ez kifejező és tökéletesen, érthetően és bűntethetetlenül szétválasztja azt a két csoportot, amelyeket jellemezve jelöl.
    "S ti egyre jobban magatokra maradtok , RIPACSOK" Innen hiányzik még egy szó : ,SZEMETEK.

    VálaszTörlés