2016. március 31., csütörtök

Ismét Berényi László Géza a HVE vendége

Ha kedd, akkor Hétvezér Est

Berényi László Géza: A körösztény tudat 7000 éve a Kárpát-medencében
Ismét Berényi László Géza lesz az előadója a következő, immár 314. Hétvezér Estnek. Ez az előadás szerves folytatása a három héttel ezelőtti,  „A Szent Korona Tér - Idő szerkezete” címet viselő előadásának. A mostani előadás címe is meghökkentő, hiszen legtöbben úgy tudjuk, hogy a kereszténység egyidős Jézussal. Lehetett, létezett Jézus Krisztus előtt már kereszténység, vagy ahogyan az előadás címe mondja „körösztény tudat”? S mi több, mi magyarok – akiket a mai hivatalos álláspont szerint a pogányságról Szent István király térített át a keresztény hitre – mégsem pogányok voltunk Krisztus előtt?  
Holisztikus világszemlélet 
7000 éve a Kárpát-medencében
(a KöR-iS-TeN fraktál) 
A Szent Korona Tér-Idő szerkezete előadáson megtudhattuk, hogy a KöRöSzTéNy, KöRiSTeN fogalom a világegyetem hármasságának leképezéséből ered, amely a Szent Koronán is megjelenik. Erről ír Berényi László Géza az Ősi gyökér magyar kulturális szemle,  35. évf. 1. sz. (2007. január- március) számában is. (24-36 oldal). A magyarban még ma is használatos úRiSTeN kifejezés eredetileg a KöRiSTeN fogalmat takarta, amely teljes egységben csak a magyar nyelvben maradt fenn napjainkig. A KöRiSTeN szemlélet legalább hétezer éves Kárpát-medencei jelenlétét valószínűsítik a tatárlakai agyagkorong ábráinak új értelmezése is. Záhonyi András „Ősi titkok nyomában”című könyvében beszámol új keletű felismeréséről, mely szerint a Kárpát-medencében talált és igazoltan 7000 éves lelet, az ún. Tatárlakai-korong” ábrázolásai, az agyagba karcolt írásjelek csillagtérképet rejtenek. 
A 7000 éves tatárlakai sírlelet
korongján körosztó kereszt látható
A „csillag körkép” pedig az ősi világszemléletet tolmácsolja. A Kárpát-medence 7000 évvel ezelőtti embere tehát közvetítők nélkül, az analógiák segítségével azonosulhatott a világmindenséggel. Elég volt a nyakába akasztani a korongot és a „világtengely” máris az ő testének (lelkének, szellemének) középpontján hatolt keresztül. Azaz a Mikrokozmosz és a Makrokozmosz TeNgelye (súlypontja) egybeesett. A mindenütt jelenvaló KöRiSTeN így volt megidézhető. Az ősi „KöRöSzTéNy” rítus a „keresztvetés” pótolta és pótolja mind a mai napig a nyakban hordott (kör)kereszt funkcióját.
Egy ilyen ismertetőben természetesen lehetetlen maradéktalanul összefoglalni egy előadás teljes anyagát, legjobb esetben is csak az érdeklődés felkeltését célozhatjuk meg. Abban a reményben, hogy ezt sikerült elérnünk, szeretettel várjuk vendégeinket Berényi László Géza előadására! 

 Az előadás ideje: 2016. április 05. kedd 18.00 óra
 MissTee Teabolt 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése