2011. szeptember 19., hétfő

Jogtalan devizahitel szerződésekre satnya választ tárgyal ma a magyarok országgyűlése - Kié is?

Izland válasza a banki követelésekre már hónapok óta ismert!

Varga István közgazdásznak, az MNB felügyelő bizottsága tagjának véleménye, álláspontja már 2011. augusztus 27. óta, a Kossuth Rádióban, szombat délután 16 óra 4 perckor kezdődő beszélgetésben megfogalmazott álláspontja óta ismert. Egyáltalán nem ma született szakértője a kérdéskörnek, s egyáltalán nincs egyedül azzal a véleménnyel, amit a felvételben ismerhet meg mindenki, aki hallotta és rögzítette. Csak egyetlen kérdést idézünk itt fel:

"Elismerjük-e jogos feltételnek a devizában kötött szerződést vagy nem? Abban a pillanatban, hogyha csak az árfolyamot rögzítjük, és jogos igényként fogalmazzuk meg, a következő évek múltán majd kifizetendő különbözetet, akkor ez azt jelenti, hogy elismertük. Álláspontom szerint, illetőleg elég sokunk munkájának összegezéseként merem mondani, hogy nagyon alapos jogi oka van annak, hogy ezek  a szerződések, bizony, érvénytelenek, semmisek."

Nem Julcsi, vagy Jancsi mondta ezt a sarki fűszeresnek, hanem az MNB felügyelő bizottságának tagja, ugyebár, a Kossuth Rádióban szombaton délután. Világos? Azaz azt tanácsolta ezzel a kormánynak, hogy vállalja fel a folyamatosan megaprofitra éhes bankokkal szemben a polgárjogi pereket, ha azok a szóból nem értenek. Világos?

És a magyarok továbbra is fizetni szeretnének? Függetlenül attól, hogy a megából gigába váltó profitot könyveltek el mára a bankok Magyarországon?! Valóban ezt követelik a kormányuktól a pirosak, kékek és zöldek, ... s a narancssárgák, hogy ki ne felejtsük őket?! Ők lehet, hogy igen? Akkor azt kell mondjuk, hogy mi, fejérek NEM!

Kérjük, aki érti, az írja meg nyugodtan, magyarázza csak el nyíltan és egyenesen nekünk, fejéreknek, hogy miért is jogos az, hogy "magyarok fizessenek" olyanért is, ami alaptalan volt (nem volt svájci frank mögötte) és törvénytelen is (egyenlőtlen polgárjogi szerződési feltételekkel), s jogtalan ma is (mitől is lenne jogos ma?), azonban arcátlanul "baromi" jó üzlet volt, van és lesz egyeseknek, miközben otthontalanná tett és tesz hiszékeny, hajdan még kormány- és közszolgálatban is bízó magyarokat egyre tömegesebben!

Nézzük csak meg ezt is, aztán lehet gondolkodni az egészen. Úgy, ahogy van az egészen! S, ha nem rendelkeznék valaki a Kossuth Rádió emlegetett felvételével, de szeretné hallani, akkor nyugodtan keressen rá a hálón. Biztos, hogy utoléri valahol egy felvétel!

Addig is ismerkedjünk meg a Magyar Nemzeti Banknak nevezett MNB-ről alkotott visszafogott véleménnyel is. Érdemes.
Lehetett reménykedni, hogy minden tökéletesen megy és ment. Azonban - félő, hogy - holnaptól már nem. Persze, Pityu! Biztos van még akkora balek ebben az országban - tán, nem is egy - , aki hiszi, hogy a rögzített árfolyam a megoldás az izlandi példa helyett!

Fejér Szövetség Sajtószolgálata
2011/09/19/1

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése