93 éves remény, de ... Jó volna már

Remény Reményik Sándortól ...

versben tőle, s versben róla Szőke István Attilától

Jó volna már...

Jó volna már örök dolgokra nézni

És feledni a földi kínt, s a bajt,
És nem nézni a sírt, csak a virágot,
Amely a holtak porából kihajt.
A repkényt nézni csak, nem a romot,
Amelyre felfut, s elfoly' csendesen,
Nem nézni a gyilkos tűzoszlopot,
Csak az Istent, ki benne megjelen'.
Jó volna már a márciusi földbe
Elásni mélyen minden fegyverem,
S az avar alól kizsendülő fűre
Letenni fáradt, zavaros fejem,

Jó volna már a széllel messzeszállni,
S a végtelenben ütni fel tanyám,
Jó volna már az estharang szavával
Rezdülni és elhalni azután...
De nem lehet... Mert mind a földi kín
Az én szívemben izzik, háborog,
Nem lehet, mert a szent repkény alól
Pogányul fölmerednek a romok,
S mert hiába eleve-rendelés,
A tűz csak éget és csak fáj a harc,
S a lángok tengeréből hasztalan
Bontakozik dicsőn az istenarc.
Fejem alá a márciusi földet,
Ha venni vánkosomul akarom,
Fülembe nyögik a holt levelek:

Ellenség taposott az avaron!
Nem szállok hát a széllel végtelenbe,
De, míg szakad a kötél vagy kezem:
Állok, őrszem a harangtoronyban
És a harangokat félreverem!

Reményik Sándor, 1919 március