2012. március 19., hétfő

No, Garda, avagy a ripacsoknak mi bajuk is volt a LÁTOTT HALLAL?

NO GARDA (?!)

Szinte a legtöbb híroldal azzal foglalkozott, hogy néhány megrögzött idióta, magamutogató ripacs - Dániel Péterrel az élen - kivonult március 17-én a Hősök terére és néhány rögtönzött fecnit emelt óriási bátorsággal és hősiességgel a feje fölé, amelyen egyetlen mondatot tudtam magyar nyelven értelmezni (nem mintha nem beszélnék elég jól magyarul és angolul):

NO GARDA

Azóta is azon gondolkodám, hogy e csontagyú városi szobatojásoknak mi bajuk is lehet a látott hallal, a gardával. Avagy, ha a mondatot talán úgy kell értelmezni, hogy NO(sza rajta) GARDA, akkor mit álmodtak a Hősök terére, halas tavat?!

No mindegy is volna, ha nem volna egynéhány társuk látszatra ezen az oldalon - mondom: látszatra ezen az oldalon - is, ahol a tettre készek állnak. Barátom, a Magyar Nemzeti Gárda országos parancsnoka nekik is válaszol ebben a levélben, hogy gondolkozzanak. Használják, amijük van, ne csak a szájuk járjon mindig, s osszák az észt, mint megannyi TV kukac!

Ináncsi József MNG országos vezető: A kézi vezérelt rendőrség ámokfutásáról

Adjon az Isten!
Néhány mondatban szeretném összefoglalni, hogy pontosan mi is történt szombaton a Hősök terén.

A történetben talán a tavalyi március 15-ig kell visszamennünk, amikor is a rendőrség teljesen szakszerűtlenül és törvénysértő módon már az elején beszüntette a rendezvényünket. Akkor mindnyájan megfogadtuk, hogy visszatérünk még a Hősök terére és befejezzük, amit akkor elkezdtünk.
Tervünk kivitelezhetőségét mi sem támasztotta jobban alá, mint a sorozatos bírósági végzések, amelyek kimondták, hogy nem követtünk el jogsértést az egyforma ruházatunkkal és az alakzatban állásunkkal és akár esküt is tehettünk volna, hiszen a Magyar Nemzeti Gárda nem betiltott társadalmi szervezet.
Fentiek alapján szerettem volna bejelenteni a rendezvényünket az idén március 15-re, immár egy eskütétellel is kiegészítve. Mivel azonban március 15-re a Fővárosi Önkormányzat a Hősök terét 0-24 óráig lefoglalta, úgy gondoltam, hogy a 17-e is megfelel nekünk, mivel egyrészt éppen úgy tudunk megemlékezni és esküt tenni, mint 15-én, ráadásul aznap semmilyen rendezvény nem lesz, így többen tudnak részt venni a megemlékezésünkön.
A 17-i rendezvény bejelentését a rendőrség először elutasította a „forgalom akadályozása” miatt, én pedig a bírósághoz fordultam, amely meghozta azt a végzést, hogy megtarthatjuk a megemlékezést. A bejelentésben természetesen szerepelt az ünnepélyes eskütétel is.

Így indultunk tehát neki a 17-nek, de már 15-én olyan információkat kaptam, hogy a rendőrség minden áron meg fogja akadályozni a rendezvényünket.
Aztán eljött végre a várva-várt nap és megérkeztem a térre. Az érkezéskor természetesen már javában folytak az igazoltatások, ruházat átvizsgálások, közben pedig egyre több rendőr érkezett. Jóval a rendezvény kezdete előtt „magához kéretett” a kirendelt rendőri erők parancsnoka, aki nem volt más, mint dr. Kalmár Tamás alezredes. Ott vert tanyát a Műjégpálya környékén, mert szerintem nem akart olyan közel jönni a színpadhoz, mint tavaly, mivel azt azért ő is érzi, hogy nem kifejezetten szimpatikus arra mifelénk. Akinek ez a név nem mond semmit, biztosan segítek ezzel a két dátummal: 2009. ősze, Horthy-menet – gárdisták előállítása, vegzálása, 2011. tavasza, a Magyar Nemzeti Gárda Hősök terei rendezvényének meghiúsítása – gárdisták előállítása, vegzálása. És persze közben még számos „dicső” tett a nemzeti oldal ellen, de számomra ez a kettő a legemlékezetesebb. A bíróság mindkét esetben tucatszám szüntette meg a jogtalan eljárásokat, jelenleg pedig már kártérítési perek folynak a rendőrség ellen. Kalmár úr tehát közölte, hogy amennyiben egyenruhában, alakzatban állunk, szabálysértést követünk el, mert másokban félelmet keltünk és ez garázdaság. Furcsa volt ezt pont az ő szájából hallani, mivel a neve előtt szereplő dr. az állítása szerint a jogi végzettségének köszönhető. Én persze elmondtam neki, hogy egy bejelentett és engedélyezett rendezvényen veszünk részt, valamint azt is megemlítettem, hogy számtalan bírósági végzésünk van arról, hogy megjelenésünk formaruhában (ami ráadásul nem is egyforma), valamint katonai alakzatban állásunk nem jogsértő. Kalmár úr közölte, hogy ő nem vitatkozik, ez a rendőrség jogi alosztályának állásfoglalása és kész. Épp úgy, mint tavaly. Megemlítettem, hogy a bíróság állásfoglalását talán nem helyénvaló felülbírálni, de mit sem törődött vele. Megkérdeztem, hogy amennyiben hajlandóak vagyunk az alakzatot bontani, megtarthatjuk-e a rendezvényünket békésen vagy esetleg van még valami a rendőrség tarsolyában a mai napra!? Kiderült, hogy van, mégpedig az, hogy esküt semmilyen formában nem tehetünk, mert az is garázdaság.
Közöltem vele a véleményemet, majd otthagytam azzal, hogy a rendezvény előtt eldöntöm, hogyan tovább. Nem sokkal a térre visszaérkezésem után, megérkezett a rendbiztos, akinek az a dolga, hogy a rendezvény szervezője (én) és a rendőrség helyszínparancsnoka (Kalmár) között tartsa a kapcsolatot és közölte, hogy amennyiben nem változtatunk az alakzatban álláson, már most, a rendezvény előtt közbe fog avatkozni a rendőrség. Leültettem a gárdistákat, hiszen volt még idő bőven a rendezvény kezdetéig, de alig foglaltak helyet a betonon, már jött is a rendbiztos ismét, hogy Kalmár szerint alakzatban ülni is tilos és bontsuk meg, mert különben bla-bla-bla. Úgy gondoltam, hogy most már elég volt a jóból és közöltem, hogy ezen nem vagyok hajlandó változtatni, jöjjenek. Nem jöttek.
Tartottunk egy rögtönzött tanácskozást az MNG vezetőivel, ahol nagyjából két lehetőség közül lehetett választani. Vagy felállunk és elvitetjük magunkat, vagy maradunk ülve és végigcsináljuk azt, amiért ma idejöttünk. Az utóbbi mellett döntöttünk. Elmaradt a Himnusz, mert magyar ember, főleg ha gárdista, azt ülve nem énekli, nem hallgatja. Következtek a dobosok, a felszólalók, zene és vers, ahogyan elterveztük. 12 óra (ekkorra volt bejelentve az eskü) előtt a rendőrök megkapták a parancsot, hogy készüljenek, mert most lesz a nagy bumm. De a műsor csak szép csendesen ment tovább. Ettől kicsit elbizonytalanodtak, majd belenyugodtak, hogy akkor ezzel vége is a mai napnak. Amikor a színpadra léptem, a záróbeszédem közben elővettem az eskü szövegét és elkezdtem olvasni. Az esküt tevő gárdisták ülő helyzetből fél térdre helyezkedtek, kezüket a szívükre tették és magukban ismételték az eskü szövegét. Az ”Isten engem úgy segéljen” azonban egy felszabadult kiáltás formájában mindegyikük száját elhagyta, mert így beszéltük meg. A Szent Korona is ott lebegett mindvégig a fejük felett, hiszen a főoszlopon álló angyal egyik kezében ott tartotta, ahogyan a kettős keresztet is. Aztán fellépett két bajtárs egy másik Szent Korona másolattal is a színpadra. Egy gárdista készítette 5 nap alatt, hogy mindig magunkkal vihessük ezt a szentséget, amikor csak szükségünk van rá.
A rendezvény végén a bajtársak felálltak és a nézőkkel közösen énekelték a megemlékezésen elmaradt énekeket, a Himnuszt, a Székely himnuszt és a Szózatot. Aztán pedig összeölelkeztek, új bajtársak és régiek, civilek és gárdisták.
Ahogyan a téren is elmondtam, nem így terveztem ezt a napot. Szerencsére a nagy többség átérezte, hogy mi és miért történt, de persze azóta akadtak negatív kritikák is. A billentyűzet mellett otthon a fotelban könnyű okosnak lenni, könnyű leírni, hogy milyen megalázó volt, milyen kevés gárdista volt és hogy ellen kellett volna állni. Akadt olyan ötlet is, hogy miért nem csináltuk meg egy eldugott helyen az egészet. És akkor menjünk is végig sorban a lehetőségeken és a válaszokon.
Az számomra a tavalyi meghiúsult rendezvény után is egyértelmű volt, hogy nem fogunk elbújni és titokban esküt tenni.
Ellen lehetett volna állni, de ez épp arra lett volna elég, hogy ismét már az elején beszüntesse a rendőrség (pont ez volt a céljuk) a rendezvényt. Libsi-komcsiék pedig dörzsölhették volna a tenyerüket, hogy „na, már megint jól elbántak derék rendőreink a nácikkal”. Az eredmény szempontjából pedig éppen ott tartottunk volna most, ahol tavaly ilyenkor. Azon kívül az sem elhanyagolható, hogy felelős vezetőként nem fogom a bajtársaimat értelmetlenül veszélynek kitenni, előállíttatni, megbüntettetni. Mert a könnygázt nekünk kell szívni, a bíróságra, rendőrségre nekünk kell járni, a pénzbírságokat nekünk kell kifizetni és nem azoknak, akik otthonról osztják az észt.

Mert így mi is történt? Kivezényeltek több száz rendőrt, hogy mindenáron akadályozzák meg az eskütételt. Mi pedig kimentünk, hogy minden áron esküt tegyünk. És megtettük. Folyamatosan fenyegetve, fél térden, de megtettük. Akkor most ki győzött? (Egyes vélemények szerint nagyon elegánsan csináltunk hülyét a rendőrségből.)
Három év után először volt gárdista eskütétel a Hősök terén. Hogy így és ilyen körülmények között, azért nem nekünk kell szégyellni magunkat, hanem elsősorban a rendőrségnek, másodsorban azoknak, akik ezúttal is otthon maradtak és most minket pocskondiáznak.

Ahogy hallom, a Jeruzsálemi Rádió magyar nyelvű adása már 18-án reggel arról „rettegett”, hogy esküt tettek a gárdisták a Hősök terén. Dániel Péter pedig már kilátásba helyezte, hogy a napokban eljárást kezdeményez a feloszlatásunkra jogi úton. (Újabb Gárda per? És ha esetleg sikerül a terve, a lelkünkkel vajon mit tesz? Mert azt nem tudja feloszlatni.)
Itt tartunk tehát most és a történet tovább folytatódik, hiszen a szükséges jogi lépéseket mi is megtesszük.
Remélem sikerült néhány kérdést tisztáznom vagy tisztábban láttatnom.
Akik ott voltak velünk, ezúton is köszönöm nekik!

Akik nem voltak ott, legközelebb jöjjenek el, mert nem a kritika fogja megerősíteni a Magyar Nemzeti Gárdát, hanem az, ha minél több embert tudhat a soraiban gárdistaként vagy szimpatizánsként.
Szebb jövőt!
Ináncsi József
MNG orsz. vez.

Én pedig a legnagyobb elismerésemet fejezem ki Nektek, gárdisták. A Jóisten áldjon meg Benneteket! Magyarul:
 NOSZA, RAJTA GÁRDA!
Ferenc (az öreghegyi)

Vonatkozó korábbi bejegyzésünk: Fejér beszéd a Magyar Nemzeti Gárda tagjaihoz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése