Nincs érv a nagybirtok-rendszer mellett, csak önző, hátsó érdek.

"A paraszt ért a legjobban a földműveléshez, ezer vagy sokkal inkább többezer éves tudása, tapasztalata van benne! Persze amíg van paraszt, meg falu. De ahogy elnézem, ha így folytatjuk, egyszer csak már nem lesz. (...) Megdöbbentő, hogy a földalap 90 %-át nagybirtokosok birtokolják. (...) Mellesleg ez a fő oka a vidéki munkanélküliségnek. Vidéken lassan már a munkaképes korúak felének nincs munkája! Már csak emiatt is óriási fontosságú a gazdák földhöz juttatása. Nekik a föld nem haszon előállításához kell, hanem a megélhetéshez. (...) Akár kisbirtokokat hozunk létre az összes földön, akár nagybirtokokat, az össztermés ugyanannyi lesz. (...) a nagybirtokos haszna úgy keletkezik, hogy a nagybirtokos (állami segítséggel) megrövidíti a zselléreket. A nagybirtokok tovább rontják az amúgy is torz jövedelemelosztási viszonyokat.

Tehát egyértelműen kis és közepes birtokok kellenek, nagybirtok egy darab se!
Az áruk (s dolgok) ésszerű és mederben tartott áramlására van szükség, nem „szabad áramlására”.
Szabadon (s összevissza) az árvíz és az özönvíz áramlik. S az anarchia, a zűrzavar.

Arató István
FÖLD (I. rész)

Döbbenten hallom a rádióban, hogy a „paraszt nem ért a földműveléshez”.(???) Akkor ugyan árulják el, hogy miért járnak le a tehetősebbek vidékre tojásért, csirkéért, libáért, húsért, gyümölcsért, borért, s a többiért?? S miért nem a „mezőgazdasági nagyüzemek” „korszerű terményeit” veszik a TESCO-ban?? Jobb későn, mint soha megtudni: A paraszt ért a legjobban a földműveléshez, ezer vagy sokkal inkább többezer éves tudása, tapasztalata van benne! Persze amíg van paraszt, meg falu. De ahogy elnézem, ha így folytatjuk, egyszer csak már nem lesz.

Vajon kié a magyar föld? A válasz roppant egyszerű. A magyar föld a magyaroké, ahogy a bolgár föld a bolgároké, a lengyel föld meg a lengyeleké és így tovább. A föld minden nép esetében létalap. Azon jár, arra építi házát, azon él, a föld táplálja növényeit, állatait és így őt is. Tehát a föld nem tőke, azaz nem a haszon alapja, hanem a létezés alapja.

A föld nem lehet termék sem. Ugyanis a földet nem lehet gyárakban előállítani, termelni, s nem lehet felépíteni sem, mint egy házat, ez minden nép számára adott nagyságú. Nem lehet pótolni, utángyártani sem. Ha mind eladnánk külföldieknek, végleg elfogyna. Következésképpen a föld nem lehet árucikk sem.

Éppen ez volt az egyik fő baj, amikor „a földek az 1848-as szabadságharc után kereskedelmi forgalomba kerültek”. Ez vezetett a XIX. század végén ahhoz, hogy a parasztságtól különféle módokon elvették a földet és nincstelen zsellérekké tették őket. A XIX. század végén nagyrészt ennek következtében tántorgott ki Amerikába 1,5 millió koldusunk.

„1100 éves vita a földről”. Azok fegyveres viták voltak, ugyanis többször is el akarták vitatni, meg kellett védeni. Ezt őseink meg is tették. Ami a történelmi jogot illeti, értelmetlen azon vitatkozni, hogy eredetileg itt szkíták, szarmaták, jászok, hunok, gepidák, avarok éltek, és nem mi. Amerika földjén is eredetileg indiánok éltek és nem „amerikaiak”, s igen sok más ország földjén sem az eredetileg ott élő népek élnek. Mellesleg, az előbb felsoroltak mind rokonaink, így még a jogfolytonosság is megvan.

Sok jel mutat arra, hogy a kezdet kezdetén is magyarul beszéltek e területen, azaz a nyelv a Kárpát-medencében alakult ki. Így esetünkben a létező leghosszabb jogfolytonosság áll fenn. Valóban őseink eredeti foglalkozása a földművelés. A pásztor-nomád hamis sztereotípiát számos tény és írás megcáfolta már. Elég itt csak annyi, hogy egyetlen nép sem képes pusztán csak húson élni. Bizonyos, hogy növényeket is termesztettek, melyek ugyanolyan fontosak voltak számukra, mint állataik. A korabeli szállítási viszonyok ismeretében kizárt, hogy az ennivalót és az élet minden területéhez kellő sokféle szerszámot, eszközt, a ruhákat, edényeket tömegesen „importálták” volna.

A földművelés sehol sem nagyüzem, ezt a világon mindenütt többnyire egyéni gazdák teszik. A „mezőgazdasági nagyüzem” (ál)szocialista és liberális hamis mánia. Ami pedig ezek életképességét illeti, az nem a méretüktől függ. Sokkal inkább a mindenkori államvezetéstől. Nos, a XX. században már olyan mértékben vették el földjeiket és sanyargatták őket, hogy már zsellérek sokasága is munka nélkül maradt. Zsellérnek nevezték az olyan parasztot, „földmunkást”, akinek nem volt földje. (Ld még: Mond mit érlel annak a sorsa, kinek nem jut kapanyél.) Régebben sohasem fordult elő, hogy a parasztnak ne lett volna munkája. Ilyen, hogy „munkanélküli paraszt”, nem létezett.

Ez az alapállás vezetett a nyugati világban és szinte egész Európában ahhoz, hogy a földművelésből nem lehet megélni. Ilyen sem létezett soha azelőtt. Bevezették „megoldásként” a mezőgazdaságot támogató állami szubvenciók rendszerét. Ezt is persze ész nélkül. Volt olyan időszak a Közös Piac (az EU elődje) idején, amikor eladhatatlan vaj- és sajthegyek álltak a közöspiaci raktárakban! (Máshol a világon meg éheztek és éhen haltak.)

A rendszerváltás idején nem kárpótolni kellett volna, hanem visszaadni a földet*. Méghozzá ugyanúgy ellenszolgáltatás nélkül, mint ahogy elvették. Azon földeket pedig, melyeknek nem maradt gazdája, olyanoknak adni, akik vállalják a földművelést. (Azé a föld, aki megműveli). Mégpedig ingyen! De azzal, hogy ezek nem adhatják el. Ha nem tudják művelni betegség vagy elhalálozás miatt, akkor visszaszáll az államra (a királyra), szintén ingyen. Ha az értéke növekedett a művelés alatt (gyümölcsfák, szőlő, vízelvezetés, építmények vagy más hasznos értéknövelő beruházás révén) akkor az emiatti értéknövekedést az állam megtéríti. Az így felszabadult földeket az állam újra odaadja olyanoknak, akik vállalják művelését. Ha adott helységnél több olyan föld adódik, melyre nincs helyi vagy környékbeli földműves, aki vállalná a művelését, akkor az állam ott létrehozhat állami gazdaságot, mintagazdaságot. Az ilyenek képeznék az állami földalapot. E földeket az állam természetesen külföldieknek is odaadhatja, ha vállalják művelését**. Külföldieknek is ingyen és ugyanúgy ők sem adhatják el. S ők is az államnak adják vissza, ha nem művelik tovább. Így megvalósul egyrészt az, hogy egyenlő feltételek mellett juthat földhöz belföldi és külföldi egyaránt. Másrészt így teljesen kiküszöbölhető a spekuláció, melynek elkerülését az állami vezetés is kívánatosnak tartja és ennek hangot is ad. Spekulációra vall a „kivárás”, ugyanis a felvásárolt földek többnyire parlagon hevernek.

*A jelenlegi rendszer az államosítások előtti 1945–1948 közötti rendszerrel jogfolytonos, s annak is vallja magát. (Nagyon helyesen) Márpedig e korszak kezdetén kiosztották a földeket, így ehhez a status quo-hoz kellett volna visszatérni 1990-től. Ez még ma sem késő. A jelmondat – Azé a föld, aki megműveli – is e korszakból származik.

**Természetesen külföldi is csak a földrajzi és talajadottságra jellemző, azt figyelembe vevő művelést végezhetnek. Továbbá ugyanazon földművelési, környezetvédelmi és más hazai törvények érvényesek rájuk is.

A földművelés jelentősége igen nagy. Ez határozza meg, hogy adott területen mennyi ember élhet, hány embert tud adott föld eltartani. A városok sohasem terjedhetnek olyan nagy területre, hogy ne maradjon elég föld az eltartásukra. Tehát jelentőségét nem az határozza meg, hogy mennyi részt tesz ki a „nemzeti jövedelemben” vagy „mennyi hasznot termel”.

A „mezőgazdaság alacsony részaránya” abból is adódik, hogy egyre nagyobb mértékben nem hazai földön megtermelt, hanem külföldről szállított élelmiszereket eszünk. („etetnek velünk”) Továbbá a „nemzeti jövedelem”, a „dzsidipi” és a „költségvetési hiány” mutatók jelentősége igen csekély, hiszen ezen belül (mögötte) óriási aránytalanságok és torz gazdaság is állhat. Egy ország gazdaságának jóságát egyedül az állampolgárok megélhetősége minősíti. Hiába nagy a nemzeti jövedelem, ha abból az adott ország polgárai nem vagy alig részesülnek, vagy ha azt folyamatosan elherdálják, vagy ha kiszivattyúzzák a külföldi „befektetők”. Ezenkívül abból is, hogy a mezőgazdasági feldolgozóipart elkótyavetyélték. Ez szorosan és szervesen a mezőgazdaság része.

Érthetetlen, hogy miért kellene igazodnunk olyan trendekhez, melyek kimenetele nyilvánvalóan a válság és a bukás. Már csak a vak nem látja, hogy a jelenlegi (ál)piacgazdaság jósága és életképessége erősen kétséges. E társadalom (jelenleg) hibás alapokon nyugszik. Ezt legjobban a kínai szellemvárosok példája világítja meg. Kínában tízezres, sőt százezres városokat építettek, közművekkel, iskolákkal, irodaházakkal, áruházakkal, egyetemekkel, stb, hozzávezető autópályával, szóval tokkal-vonóval. E városok üresen állnak, s nincs is remény arra, hogy az üresen álló lakásokat eladják.

Nos, a piac mindig két résztvevőből áll eladóból és vevőből. Ha egyik hiányzik akkor nincs piac. Pl nincs munkaerő-piac, hiszen a munkaerő árát, a munkabért a munkáltató egyoldalúan diktálja, azt nem a kereslet-kínálat határozza meg. (Mégis piacról regélnek az újságok, piacot ragoznak az közgazdasági iskolákban, piacot szajkóz a tv-ben a szakértő, miközben szinte nincs piac. Nincs vevő. Bármit eladni, művészet.)

A piac hiányának oka, gyökere a jövedelmek aránytalansága. Akik felépítik a lakásokat, városokat, a munkások, szakemberek és mérnökök csak kis részét, olykor töredékét kapják a létrehozott értéknek. Mivel ez minden termelésben így van, nemcsak a lakásépítésben, ezért a javakat megtermelők, előállítók csak kis részt tudnak vásárolni az összes megtermelt, létrehozott javakból.

Ennek oka (kisarkítva), hogy százszoros-ezerszeres „hasznot” zsebre vágó nem tud száz vagy ezer lakásban lakni, így nem fog vásárolni száz vagy ezer lakást. Ugyanígy, nem hajlandó száz vagy ezer autót, hűtőgépet, tv-t, stb. venni sem, s nincs szüksége száz vagy ezer cipőre, stb és nem tud százszor-ezerszer annyit utazni és enni-inni sem. Következőleg, a megtermelt javak jelentős részére nincs vevő. (Ez azt is jelenti, hogy a százszoros-ezerszeres jövedelműek munkájának értéke valójában sokkal kisebb a létrehozott termékben, javakban. Hiszen a világ összes áruját maradéktalanul csak sokkal alacsonyabb árakon lehetne eladni. Másképp, a vállalkozók haszna túl nagy részt tesz ki az áru árában; illetve ez tolja fel az árát eladhatatlan mértékűre. Az is nyilvánvaló, hogy az emberek között ekkora különbségek nincsenek.) Az eladhatatlan javak óriási mennyisége azt a látszatot kelti, mintha a világban túltermelés lenne. Láttuk, nem erről van szó. Már a második világháború előtt és 90’ előtt is aránytalanok voltak a jövedelem-elosztási viszonyok, bár közel sem ennyire mint ma. Ennek megfelelően csak időnként voltak ilyen „túltermelési válságok”. Aztán 90’ után ahelyett, hogy arányosabbá tették volna jövedelmeket, éppen az ellenkező irányba indultak. Mindenütt a végletekig leszorították a munkabéreket.

Ennek megfelelően a jövedelemarányok tovább romlottak. Méghozzá olyan mértékben, hogy az utóbbi 20 évben már folyamatosan „túltermelési válság” van. (S nem értik, hogy miért csökken rohamosan a reklámok hatékonysága. A reklámok csak más – esetleg fontosabb – terméktől csábítgatják át a vevőt) A válság megoldására javasolt és tett megszorítások, elvonások még tovább rontják, súlyosbítják a helyzetet, hiszen tovább csökkentik a jövedelmeket, azaz a fizetőképes keresletet Még kevesebb lesz a piacon a vevő, így még több lesz az eladhatatlan árucikk. Még több termelő megy tönkre, még többen hagyják abba vállalkozásukat. Ezzel a teljes csőd felé terelnek, tolnak országokat. (Hiába adnak a csődbejutott autógyárnak pénzt, ha egyre kevesebb ember vesz autót, előbb-utóbb ujra csődbe jut.) Mi lehet a megoldás? Az előbbiekből következően egyértelműen a jövedelemarányok megváltoztatása.

Az alacsony jövedelmek növelése, a magas jövedelmek csökkentése. Ezt téve folyamatosan és fokozatosan évről évre, szépen vissza kéne hátrálni a 90’ előtti nyugati állapotokhoz. (Ld alább a középső ábrát) Ez egyrészt növeli a keresletet, hogy legyen vevő (hogy legyen piac) és így érdemes legyen termelni. Másrészt a javuló életszínvonal révén csillapítja az elégedetlenséget is. Majd tovább kell folytatni az arányosítást. Az eladhatóság és termelékenység optimumához lényegében piramis alakú jövedelemeloszlás kell. Cél lenne ennek megközelítése, esetleg elérése. A jövedelemeloszlást és azok kívánatos változását mutatják az alábbi ábrák (Az ábrák csak jelleget érzékeltetnek):

Megdöbbentő, hogy a földalap 90 %-át nagybirtokosok birtokolják. Ez azt is jelenti, hogy ugyanúgy ma is elvették, elveszik a földet, mint XIX. század végén, s más módszerekkel az (ál)szocializmusban.

Mellesleg ez a fő oka a vidéki munkanélküliségnek. Vidéken lassan már a munkaképes korúak felének nincs munkája! Már csak emiatt is óriási fontosságú a gazdák földhöz juttatása. Nekik a föld nem haszon előállításához kell, hanem a megélhetéshez. De nézzük csak meg, hogy jön létre a nagybirtokos haszna?

Akár kisbirtokokat hozunk létre az összes földön, akár nagybirtokokat, az össztermés ugyanannyi lesz. Ugyanis föld termőképessége korlátos. Már 30–40 éve megállapították mezőgazdászok, biológusok, hogy a talaj termőképessége tovább már nem növelhető. Következőleg, ha az összes föld kisbirtok, azokon összesen ugyanannyi termény terem, mint akkor, ha az összes föld nagybirtok lenne.

Ebből következően nagybirtok esetén a „haszon” nem a nagyobb termés miatt jön létre, hanem abból, hogy a nagybirtokon dolgozó sok földmunkás (zsellér) töredékét kapja annak az értéknek, amit a földeken megtermelt. (Ld. fentebb a kínai szellemvárosoknál). Melyből „természetesen” nem lehet megélni.

Tehát a nagybirtokos haszna úgy keletkezik, hogy a nagybirtokos (állami segítséggel) megrövidíti a zselléreket. A nagybirtokok tovább rontják, az amúgy is torz jövedelemelosztási viszonyokat.

Tehát egyértelműen kis és közepes birtokok kellenek, nagybirtok egy darab se!

Utószó

Van két tényező, amely előbb-utóbb kényszerítő erővel mondja majd az ember számára, hogy minden nép lehetőleg a saját földjén állítsa elő, találja meg létalapját, a táplálékot. Ez eddig is így volt, a népek máig fennmaradtak országaikban, területeiken.

Adott földön (országban), adott földrajzi tájon sokezer év alatt tapasztalták ki, hogyan lehet ott megélni, miből és hogyan lehet élelmet előállítani. Az adott hely földrajzi, éghajlati adottságaihoz és az ott megtermő növényekből és állatokból származó táplálékhoz alkalmazkodott az ott élő emberek szervezete. Például, ha hirtelen kiragadnánk az eszkimókat és Afrikába vinnénk, a bantu négereket pedig északra az eszkimók helyére, akkor igen hamar kipusztulna mindkét nép, mivel nem tudnának alkalmazkodni ezen ugrásszerű változáshoz.

A kevésbé eltérő helyek sem egyformák, más a csapadék mennyisége, más a napos időszakok hossza, más a nap ereje és más a talaj összetétele. Az adott földön élő növények ehhez alkalmazkodva alakultak ki. Ezen körülmények között képesek élni és fennmaradni ma is. A táplálékláncban az állatok és az ember az adott földön megtermő növényekhez is alkalmazkodtak. Az élelmiszerek mai tömeges átszállítása más éghajlatú, más földű országokba olyan, mintha az illető földön élő népet más földrajzi helyre, helyekre kényszerítenénk. Ez az emberi szervezetekre ugrásszerű alkalmazkodási kényszert ró. Azonban az élőlények csak lassan, fokozatosan képesek alkalmazkodni. Ez világszerte az emberek egészségének romlását okozza.

Az élelmiszerek és más termékek tömeges szállítása másképp is erősen sújtja az emberiséget: A felmelegedés és az éghajlatváltozás fő oka a keresztbe-kasul történő szállítás. (pl. többek között Európából távol-keletre szállítják a szövőgépeket, kötőgépeket és az alapanyagokat, kellékeket, az elkészült ruhákat pedig visszaszállítják Európába, átszállítják Amerikába). Az utóbbi ötven évben, de különösen az utóbbi húsz évben az autók, teherautók, kamionok, repülőgépek, hajók száma drasztikusan megnövekedett. Csak két hazai adat: Az utóbbi húsz évben a személyautók száma megkétszereződött, a repülőgép-forgalom pedig megtízszereződött! Az energiatermelés is világszerte óriási mértékben megnőtt. Az eredmény az időjárás kilengéseinek fokozódása, az éghajlat megváltozása. Például ahol régebben sok eső esett, ott még több esik, ahol pedig kevés esett, ott még kevesebb.

Ez igen durva kilengés. Elég, ha csak Nyugat-Európára gondolunk, ahol egyre gyakoribbak az özönvízszerű esőzések, árvizek. S Eurázsia belsejére, a Turáni alföldre, ahol meg a sivatagosodás fokozódott, ahol a majdnem Magyarországnyi Aral-tó szinte teljesen kiszáradt.

Ez azt jelenti, hogy az óceáni éghajlatú Nyugat-Európa még „óceánibb” lett. Az Eurázsiai kontinens belsejének szárazföldi éghajlata még szárazabb lett. Közép-Európa – s benne hazánk – korábban átmeneti éghajlatú (szárazföldi-óceáni) volt. Ma lassan egyre inkább a szárazföldi jelleg erősödik.. A szárazföldi (kontinentális) éghajlat jellemzője a nagyobb napi és évszakos hőingadozás.

Kelet-Európában és Szibériában még nyáron is hajnalban hideg van (akár fagy is), a déli órákban pedig 30 fok vagy még több. Ennek oka, hogy szárazföld belsejében sokkal szárazabb a levegő. S hővisszaverő pára és felhők hiányában a levegő és a föld. éjszaka gyorsan kisugározza a meleget Nappal pedig ugyancsak emiatt akadálytalanul elérik a nap sugarai a földet és a levegőt. Nincs pára és felhő (árnyékot adó napernyő), mely visszaverné a azokat, így gyorsabban is melegszik.

A gyorsabb melegedés következménye az is, hogy a nappali csúcshőmérséklet közelebb esik a déli 12 órához, mint nálunk vagy mint Nyugat-Európában. Az este a lehűlés kezdete pedig szinte azonnal érezhető, amint lement a nap, a gyorsabb hűlés miatt.

Nos, az utóbbi idők nyarain, különösen kánikulakor gyakran tapasztalhatjuk, hogy csúcs meleg nem 14-15 óra körül van, ahogy régen, hanem már déli 1 óra körül tetőzik. Tehát gyorsabban melegszik a levegő. Naplemente után 1-2 órával pedig mintha hirtelen hideg fuvallat ereszkedne alá, korábban kezd hűlni a levegő. S az éjszaka és a reggel is hűvösebb. Régen ez úgy nézett ki, hogy csak nagyon lassan hűlt a levegő, még este 10-11 órakor is meleg volt. (Sőt éjjel 12-kor is nehezen lehetett elaludni a meleg miatt.) Tehát, régen este és éjszaka lassabban hűlt és kevésbé hűlt le reggelre a levegő. Lényegében manapság a napi legalacsonyabb és legmagasabb hőmérséklet között nagyobb a különbség, mint régen.

Tapasztalhatjuk az évszakos hőingadozások növekedését is. Nagyobb melegek vannak ősszel és nagyobb hidegek ugyanezen az őszön. Nagyobb melegek vannak tavasszal és nagyobb hidegek ugyanezen a tavaszon. Ezt igazolja az is, hogy hazánkban a levegő évi átlagos páratartalma egyre kisebb az utóbbi húsz évben, azaz a levegő egyre szárazabb, Kelet-Európáéhoz kezd hasonlítani.

A napi és az évszakos hőmérséklet-ingadozások növekedése azt jelenti, hogy hazánk átmeneti éghajlata szárazföldibbé kezd válni. Ez pontosan azt jelenti, hogy Eurázsia szárazföldi éghajlatú területe (lassan de biztosan) növekszik, terjeszkedik Közép-Európa felé. Azzal a különbséggel, hogy összességében egy kissé melegebb annál és melegebb, mint korábban volt. (Mint tudjuk az éghajlatváltozás a felmelegedés következménye.) Megjegyzendő, hogy hazánkban a száraz, aszályos időszakok hossza is növekszik, de számuk csökken.

Hasonlóan, a csapadékos idők hossza is valamelyest nő, de a csapadékos időszakok száma csökken. Ez káros a növényvilágra, hiszen a ritkább esőkből hosszabb száraz időkre kéne vizet tartalékolniuk, azaz lényegesen többet!. Azonban a hosszabb csapadékos időszak több vizét a növények nem tudják hasznosítani. Ez elfolyik vagy megfojtja a növényeket.

Továbbá, évszakos eltolódás is megfigyelhető. Nyáron (inkább tavasz közepétől ősz közepéig) egyre kevesebb a csapadék, télen pedig egyre több. (Mellesleg, az Eurázsiai kontinens belsejére és a sivatagos tájakra jellemző, hogy télen több a csapadék, mint nyáron. A sivatagoknál és a sivatag közeli tájaknál ez úgy néz ki, hogy nyáron egyáltalán nincs eső, az éves csapadék egésze télen esik).

Tehát, éppen akkor (nyáron) esik kevesebb, amikor a növényeknek szüksége lenne rá. Régen a téli csapadék egy része hó formájában tárolódott, melyet a kikelő, kihajtó, kizöldellő növények a tavaszi olvadáskor hasznosítottak. Az utóbbi húsz-harminc évben télen hó helyett eső esik. Ami kevés hó mégis esik, az elolvad két-három héten belül. A február végét, március elejét egyik sem éri meg. Tehát, a csapadékeloszlás egyenetlenségének növekedése a növények számára összességében még a ténylegesnél is szárazabb, aszályosabb éghajlatot jelent. A növényvilág csak lassan tud alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, tehát biztosan megsínyli. Lassabban nő, kevesebbet terem és sok ki is szárad. Az éghajlatváltozás előbb-utóbb olyan mértékű lesz, hogy rákényszeríti az embert káros tevékenységeinek abbahagyására, de legalábbis drasztikus visszafogására. A jelenlegi világrend rombolja saját létalapját, a földművelést.

Elsősorban éppen a fő okozót, a szállításokat lehetne nagymértékben visszafogni. Meg kell tiltani olyan termények behozatalát (beszállítását), melyek az adott országban elegendően megteremnek, s csak a feleslegeket engedni kiszállítani. Általában különböző vámokat kell bevezetni a behozatalra (beszállításra).

Pl magasabb vámot azokra a termékekre, melyeket itthon is előállítanak Alacsonyabb vámokat az olyan termékek behozatalára (beszállítására), melyek itthoni gyártásához külföldről kéne szállítani az anyagok 50–75 %-át (nem értékben, hanem súlyban!). S vámmentességet az olyan terményekre, melyek hazai földön nem teremnek meg, s az olyan termékekre, melyek hazai előállításához az anyagok 75-100 %-át – szintén súlyban – külföldről kéne szállítani.

Az áruk (s dolgok) ésszerű és mederben tartott áramlására van szükség, nem „szabad áramlására”. Szabadon (s összevissza) az árvíz és az özönvíz áramlik. S az anarchia, a zűrzavar.

Nyilvánvalóan nem elég, hogy egy vagy néhány ország vezet be vámokat, mindnek ezt kell tennie. Ebből az is következik, hogy az EU-t fel kell oszlatni vagy át kell alakítani vámunióvá, esetleg visszaalakítani Közös Piaccá. Az EU nem „a jövő útja”, ez a fejetlenség, zűrzavar, a romlás és pusztulás útja.

Arató István
FÖLD (II. rész)

Kisüzem–nagyüzem az ételben és az életben. Nézzünk példaként három dolgot, az étolajat, a kukoricát és a csirkét.

Étolaj

Hasonlítsuk össze az étolaj hagyományos kisüzemi hideg sajtolását a vegyi eljárásokat alkalmazó meleg nagyüzemi módszerrel.

-        A nagyüzemi étolajgyártás bonyolult eljárás és igen magas a beruházási költsége. Szemben a kisüzem egyszerű eljárás és csekély a beruházási igénye.

-        A nagyüzem energiaigénye igen magas. Egy tonna mag feldolgozásához átlagosan hatszor annyi energia kell (előfordul, hogy 17-szerese) mint a hidegen sajtoló kisüzemben. Ezen energiaigényt tovább növeli, hogy központi nagyüzem esetén a magok odaszállítása messzebbről, a kész étolaj elszállítása messzebbre történik.

-        A nagyüzemben kis magmennyiségek nem dolgozhatók fel, azok veszendőbe mennek. A kisüzemben tetszőleges mennyiségek feldolgozhatók.

-        A nagyüzemben az olajkihozatal 95-99 %, a kisüzemben 85 %. Azonban, a sajtoló kisüzemben visszamaradó olajpogácsa rendkívül értékes takarmány állatok számára. Így a hasznosítás száz százalékos. A nagyüzemben visszamaradó anyag oldószerrel szennyezett és sokkal gyengébb minőségű, így ez veszteség.

-        A nagyüzemi eljárás finomítást és utótisztítást igényel, a kisüzemű nem. A nagyüzemhez a villamosés hőenergián kívül számos segédanyag is szükséges: oldószer (hexán), víz, lúg, sav, kovaföld, vízgőz. A nagyüzemben a vegyi eljárások és a többszöri hőkezelés során vegyi átalakulások is végbemennek. A finomítási és tisztítási eljárás során igen értékes anyagokat is eltávolítanak az olajból. Például a lecitint, a karotinokat, a szabad zsírsavakat.

Lecitin, karotin, szabad zsírsavak – itt most tennünk kell egy kis kitérőt:

A lecitinben lévő vegyületek szerepe a szervezetben a zsír szállítása és lebontása (elégetése). A lecitin szinte minden növényben és állatban megtalálható. (Az emberi táplálékokat tekintve a gabonafélék, babfélék, lencse, borsó, mogyoró, dió, mandula, általában növényi magvak, pl. lenmag, napraforgómag, repcemag, kukorica, stb, valamint máj, tojássárgája, stb a fő forrásai.) Elsősorban (növényi) zsírt, olajat és sok szénhidrátot tartalmazó növényekben van lecitin.

Lényegében arról van szó, hogy az olajat tartalmazó növényeket fogyasztó állatok annak emésztéséhez szükséges anyagokat is megkapják! Azaz a természet gondoskodott arról, hogy adott tápanyag könnyen hasznosítható, emészthető legyen az állatok számára. Másképp: a növényevő állatok emésztőrendszere pontosan a természetben található növényi tápanyagokhoz alkalmazkodva alakult ki megfelelő működésűvé és szerkezetűvé. Az állatok a táplálékkal annak emésztését segítő más anyagokat is mindig magukhoz veszik. Éppen azzal, hogy mindig teljes természetes táplálékokat esznek.

Az ember mai „élelmiszergyártása” és „finomítása” éppen az eredeti teljességétől fosztja meg táplálékait. A lisztben csak valóban teljes kiőrlés esetén maradnak benne az értékes növényi fehérjék és a lecitin is. Hasonlóan, csak hagyományos hideg sajtolás esetén marad benn a lecitin a növényi olajokban. A mai élelmiszerek sokaságának nem teljes az összetétele, nem olyan ahogy a természetben megtermett.

A teljesség alapvető fontosságának egyik legfőbb bizonyítéka, hogy külön adva a kivont anyagokat, túladagolhatók, míg természetes formában nem. Pl gyakorlatilag bármennyi sárgarépát megehetünk anélkül, hogy a benne lévő karotin túladagolása állna elő. Viszont ugyanilyen mennyiségű kivont karotin túladagolást jelent a szervezet számára, mely rákot idézhet elő vagy fokozza a rák (tüdő-, prosztatarák) kockázatát. [1], [2] Több más vitamin esetén is súlyos következményei vannak a túladagolásnak.

Ebből az is következik, hogy nem célszerű a kisérő anyagoktól megfosztott kivont anyagokat egyedül önmagában adni. Így a természetes teljes és sokféle táplálék fogyasztása felülmúlja a hiányos és ezért kivont anyagokkal (vitaminokkal, lecitinnel stb) pótolt táplálkozást. Ráadásul nem mérhető, hogy hiányos ételeinkből melyik összetevő és milyen mértékben hiányzik, azaz melyiket és milyen mennyiségben kellene pótolni. Azonban mégha tudnánk is, azt a hiányos élelemmel együtt kéne adni, hiszen külön adva eltérő a hatása. (A karotint is eltávolítják a nagyüzemi étolajból)

A teljesség alapvető fontosságának másik fő bizonyítéka, hogy a hiányos, a nem teljes élelmiszerekkel való táplálkozás betegségeket okoz.. Ezt igazolják az alábbi tapasztalatok is. A XX. században a világháborúk időszakai alatt szünetelt ill jelentősen visszaesett a tömegtermelt élelmiszerek fogyasztása.

Ennek következtében meredeken visszaesett a rák és más degeneratív betegségek (cukorbaj, szklerózis multiplex, szív- és vérkeringési betegségek, reumatikus bajok stb.) előfordulása. S, újra felszökött a háborúk után, amikor ujra általánossá vált a tömegtermelt „kultúrkoszt".[3], [4]

Tehát az élelmiszer-nagyüzem, a tömegtermelés rontja az emberek egészségi állapotát, s növeli az egészségügy költségeit.

Már az ókorban felismerték az élelmiszerek hatását az egészségre. Hippokratésztől ered az alábbi mondás: Ételed legyen orvosságod, orvosságod legyen ételed. Megjegyzendő, hogy a túlzott, túlhajtott specializáció atomizációhoz és sok esetben csőlátáshoz vezet. A tudós gyakran elszigetelten egyes anyagokat (vegyületeket) és azok hatásait vizsgálja, nem a teljes élőanyag-táplálékot, anyagainak együttes hatását.

Ahogy a hasznos anyagok kivonva károsak lehetnek, úgy az izolálva toxikusnak talált anyagoknak a teljes táplálékban valamilyen hasznos funkciója lehet. Tudós biológusok, biokémikusok nem értik, hogy maradhatott fenn az emberiség és miért nem küszöbölte ki táplálékaiból a toxikus (mérgező) anyagokat. Ugyanis manapság arra a megállapításra jutottak, hogy minden természetes tápanyagban van valamilyen toxikus vegyület. [5] E vegyületek egy része önmagában valóban mérgező. Általában igen kis koncentrációban fordulnak elő az élőlényekben és csak bizonyos külső feltételek, feldolgozási eljárások (!), tárolás során válhatnak káros hatásúakká.[6] Mivel az emberiség fennmaradt, következőleg a kialakult hagyományos táplálékfeldolgozási és ételkészítési eljárások jók voltak. Sokkal jobbak, mint a maiak. Ez is megerősíti a teljesség fontosságát.

A szabad zsírsavak jelentősége, hogy a bélben közvetlenül felszívódnak és azokat – az idegsejtek és a vörösvérsejtek kivételével – a szervezet összes sejtje képes elégetni, azaz energiává alakítani.

S most térjünk vissza az összehasonlításhoz. Az utolsó különbség a kisüzemi és nagyüzemi étolajelőállítás között:

-        A nagyüzemhez kevesebb emberre („munkaerőre”) van szükség, mint az ugyanannyi étolajat előállító kisüzemekhez!

Látható, hogy az összehasonlítás minden paraméterben a kisüzem mellett szól. Mit nyerünk a nagyüzemmel?

Kinyerjük a maradék 15 % olajat, mely hideg sajtolás esetén az olajpogácsában marad. S ezt milyen áron?

Nos, a nagyüzemben nagy költséggel, drágán, energiát pazarló, vegyi anyagokat fölöslegesen használó módon (melyek a környezetet is szennyezik) a teljességtől megfosztott olajat állítanak elő, mely az emberek egészségét rontja, növelve ezzel a társadalomnak az egészségügyre fordítandó költségeit is. Továbbá a nagyüzem embereket tesz fölöslegessé, s lehetővé teszi a maradék emberek (nagyüzemi munkások) megrövidítését, kizsákmányolását.

A kis- és közepes üzemekkel termelő és szállítási, értékesítési hierarchia alakítható ki, melyben minden embernek hasznos szerepe van. Ez megfelel az optimális jövedelem-eloszlási piramis alakú hierarchiának, vagy közel visz ahhoz.

Kukorica

Jelentősége igen nagy a hús előállításában. Ugyanis alapvető takarmány a marhák, sertések, csirkék, stb számára. A kukorica esetében a talaj előkészítési és vetési munkálatok terén nincs jelentősebb különbség a kisüzem (kisgazda) és a nagyüzem (nagytermelő) között. A nagytermelő és a kisgazda traktorral szánt, a még kisebb gazda igavonó állattal. S ezek vontatják a vetőgépet is.

A nagy különbség a betakarításnál jelentkezik. Már a II. világháború előtt is a nagytermelő tisztán (a csuhé lefosztásával) törette, a kisgazda pedig héjastól, azaz csuhéstul törte. A kisgazda otthoni tengerihántását nem lustasága vezérelte, hanem jól felfogott érdeke és saját földjének megóvása. A csuhé (csőtakaró levelek) kiváló minőségű alapanyaga a háziiparnak, (mellesleg, még papírgyártásra is kiváló) és munkát biztosít a tél idejére. A kukoricaszárból és leveleiből téli takarmány lett a teheneknek. A kukoricaszár feleslegéből és a csutkából tüzelő a tűzhely és a kemence számára, a csuhéból szatyor, lábtörlő és még sok minden más készült. (Hasonlón a gabonafélék szalmáját is hasznosították: alom, tetőfedő anyag, háziipari alapanyag, kiváló papíralapanyag.

Ma kinn rohad el a földeken, jobb esetben felgyújtják, elégetik a szalmabálákat.) A csuhét a földeken hagyva és beszántva megterheljük a földet. Ezt a föld nehezen emészti meg, megfekszi a gyomrát. Tehát, a nagytermelő pazarol és szemetel, szennyez, a kistermelő nem. Ráadásul több értéket teremt, mint a nagytermelő.

Az utóbbi 50-60 évben a nagyüzemek (tsz-ek, állami gazdaságok) és a mai nagytermelők kombájnnal takarítják be a kukoricát. S itt kezdődnek a legnagyobb bajok . Nem a betakarítás gépesítése a baj, hanem a módja. A kukoricakombájnok többnyire csak a kukoricaszemet nyeri ki, a növény többi részét (a csutkát is) fölaprítják és hátul visszaszórják a földre. A következő szántás során ezeket beszántják a földbe.

Nos, a növényeknek nincs szüksége a talajban cellulózra vagy más széntartalmú vegyületekre.

A növények a szenet teljes egészében a levegő széndioxidjából nyerik. A talajban lévő baktériumok közül is csak kevés fajtának van szüksége szénhidrátra és azt is magától a növénytől veszi fel a szimbiózis során, továbbá ezen mikroorganizmusok csak igen kis mennyiségű szénhidrátot igényelnek. A növényi részek korhadása után szénben gazdag részek maradnak vissza, amelyet csak a penészgombák tudnak nagyon lassan felhasználni. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a talajnak igen csekély a széndioxid-kibocsátása.

Az ős- és ókori emberek igen jó megfigyelők voltak. Látták, hogy a természet tudja a dolgát* Ezért mindenkor és mindenben a természetet követték. Továbbá igen jó arányérzékük volt. Látták, hogy a természetben az elszáradt növényi részek, falevelek, gallyak csak töredékét képezik az élő növényzetnek. S azt is, hogy a természet még ezt a keveset sem szántja be a földbe. Ugyanakkor tudták, hogy szántóföldjeiken nem ez a helyzet, mivel betakarításkor egyszerre az összes növény elszárad, elpusztul (életük a magvakban folytatódik).Ezért a szalmát, a kukoricaszárat és -leveleket összegyüjtötték és elszállították (és hasznosították!) Legfeljebb a tarlót szántották be, de még azt is csak ritkán, mert azt többnyire tarlóégetéssel hamu alakjában adták a földnek. Ezzel a szén még a tarlón lévő kevésből is eltávozott, így csak növények számára szükséges anyagok maradnak a hamuban.

*Ma is tudjuk, hogy az életformák és az élő természet folyamatai, hosszú évmilliók alatt érlelődtek, csiszolódtak, tökéletesedtek. Csak éppen fittyet hányunk rá, mert elbizakodottak vagyunk. Azt hisszük, hogy jobbat tudunk csinálni, mint a természet.

Őseink azt is tudták, hogy a növények felkínálják leveleiket, virágaikat, gyümölcseiket – méghozzá csábító, színes, illatos küllemben – az állatoknak (méheknek, bogaraknak, madaraknak, négylábúaknak stb.), az létüket és szaporodásukat teszi lehetővé. Virágjaikat a bogarak beporozzák, a magokat, leveleket, szárakat, gyökereket az állatok széthurcolják, így a növények számára is lehetővé válik a szaporodás, a terjedés. Továbbá testük az állatok által feldolgozva trágyaként és elpusztult állatok formájában is humusszá, talajjá válik, ami létfontosságú a növények számára. Azaz az állatok is – a táplálékért cserében – szolgálatokat tesznek a növényeknek.

Ennek megfelelően őseink az elpusztult állatokat eltemették. (Annak adták, akit természet szerint megillet) S ugyancsak ennek megfelelően már az őskorban trágyázták földjeiket. Megjegyzendő, hogy semmilyen műtrágya nem ér fel a természetes trágyázással. A műtrágyák nem teljesek, csak néhány anyag van bennük. A mai „korszerű” és „nagyüzemi” módszerekkel nemcsak az embert tápláljuk hiányosan, de a talajt is. A növények beszántásával pedig még igen nehezen emészthető „táplálékkal” (cellulózzal) is megterheljük, sőt elrontjuk a gyomrát. S ezzel a minőségét is. A mai humuszcsökkenés, talajsilányulás minden bizonnyal annak következménye, hogy túl sok növényi eredetű anyag kerül a földbe és igen kevés állati eredetű. S emiatt termőképessége már csak egyre több műtrágyával tartható fenn.

Manapság több helyen is olvashatni, hogy a mezőgazdaság szennyezi a környezetet. Nos, kizárólag a nagyüzemi módszerekkel történő termesztés szennyezi, a hagyományos egyáltalán nem. Őseink még XIX. században is minden tekintetben teljes körforgást valósítottak meg.

Van itt még egy igen nagy jelentőségű dolog. A régi gazdák a kukoricanövényt nemcsak takarmánynak és háziipari alapanyagnak használták, hanem tüzelőnek tűzhelyben és kemencében, azaz energiatermelésre. Magyarországon az utóbbi 30-40 évben átlagosan évente 7 millió tonna volt a kukorica (szem)termés. Mivel kukoricanövény 30%-át teszi ki a szemtermés és 70 %-át a szár, levelek és csutka., így 23 millió tonna mennyiségű kukoricanövény termelte meg a 7 millió tonna termést. Következőleg, a kombájnok évről évre (23 – 7 =) 16 millió tonna szárat, levelet, csutkát darálnak le és szórnak vissza a földekre, ami gigantikus pazarlás!

Összehasonlításul, átlag évi 22 millió tonna barnaszenet bányásztak Magyarországon 1955–1985 között A kukoricacsutka, -szár és -levél fűtőértéke légszáraz állapotban kétszerese a barnaszénének. (Fűtőértéke közel akkora, mint a szalmáé) Még ha figyelembe vesszük a légszáraz állapot elérése alatt előálló súlyveszteséget, akkor is azt találjuk, hogy a kukoricatermesztés több energiát tartalmazó tüzelőanyagot állít elő, mint az éves barnaszéntermelés! (Mellesleg, a kukorica megérését legjobban az jelzi, hogy levelei már erősen ziregnek-zörögnek. Ez pedig azt jelenti, hogy ekkor majdnem teljesen elszáradtak. Így betakarításkor szinte légszáraz állapotban vannak.)

Hogy ez mennyi energiát jelent? A szalma fűtőértékét (4,8 kWh/kg) véve, a 16 millió tonna kukorica-tüzelőanyag fűtőértéke 76,8 mrd kWh. Még figyelembe kell vennünk a légszáraz 14,5 % nedvességtartalmát. Ez csak 2-3 %-kal csökkenti fűtőértékét. (Ugyanis súlyának 6-7-szerese mennyiségű víz elpárologtatására elegendő az energiatartalma.) Ennyit levonunk a kinyerhető energiából, azaz marad 74,4 mrd kWh. Még 50 %-os erőművi hatásfokkal számolva is ebből 37,2 mrd kWh villamos energiát nyerhetnénk. Ez fedezné az ország teljes villamosenergia-fogyasztását!

S akkor még nem beszéltünk más növényi tüzelőanyagokról. Például a gabonatermesztés nagyjából ugyanannyi szalmát állít elő, mint amennyi a szemtermés. Így az átlag 4 millió tonnás gabonatermés ugyanennyi szalmát is jelent. Ennek kb a felét alomnak használják, így ez a villamosenergia-szükséglet nyolcadát fedezné. Ráadásul a növényi tüzelőanyagok nem okoznak felmelegedést, éghajlatváltozást, ugyanis megvalósítják a szén körforgását. Ezért is nevezzük őket megújuló energiaforrásoknak.. Ugyanis nemcsak az energia körforgását valósítják meg, hanem a szénét is. Amennyi széndioxid felszabadul elégetésükkor, ugyanannyit kötnek le a következő évben megtermő növények.

A növényi tüzelőanyagok további óriási előnye, hogy kénmentesek. Ugyanis a növények nem képesek ként felvenni. A szén, olaj és földgáz viszont igen környezetszennyező, főleg kéntartalmuk miatt. Elégetésükkor kéndioxid is keletkezik, amely a levegő páratartalmával és az esőkkel kénessavat alkot. Ez lecsapódik a tárgyakra, házakra, növényekre ill. savas esők formájában is ugyanezekre. Ezen kénessav óriási mértékű korróziót okoz, mind gépekben, mind más vas- és acél műtárgyakban, épületekben. Ez okozza városokban a házak vakolatának mállását. A földgáz kéntartalma miatt mállanak szét a földgázfűtésű házak kéményei is, emiatt kell béléscső ezekbe. Továbbá pusztítja, betegíti, gyengíti a földi élet szempontjából alapvető fontosságú növényeket. A savas esők egész erdőket pusztítanak ki. Ez is növeli a légkör széndioxidtartalmát, hiszen ezek a növények többé már nem kötnek le CO2-t. A szén, olaj, benzin és földgáz eltüzelése által okozott károkat pénzben nem is lehet kifejezni. Továbbá, mind a kéndioxid, mind a kénessavas pára és köd az emberi egészségre ártalmas és erősen allergén. (Nem tudjuk mi az oka, hogy egész életükben nemdohányzó emberek sokasága kap tüdőrákot, asztmát, stb.) Az atomerőművek is szennyezik a környezetet, mivel sugárzó hulladékot bocsátanak ki.

A kukoricakombájnt ki kell egészíteni egy utánfutó tartállyal, amelybe szórja a zúzott, aprított növényt. Ezen tüzelőanyag összegyűjtésére és szállítására is hierarchiát kell kialakítani. A meglévő hőerőműveket fokozatosan át kell alakítani növényi fűtésűre és létre kell hozni 7-8 új erőművet az országban. Ezen erőműveket úgy kell megtervezni és kialakítani, hogy alkalmasak legyenek a kukoricanövényen és a gabonaszalmákon kívül a szőlők és gyümölcsösök metszésekor keletkező ágak, gallyak feldolgozására és eltüzelésére. Ha szükséges, dúsításra kis százalékban növényi olajakat lehet alkalmazni. Elhelyezésüket pedig előrelátóan kell megállapítani.

Legfontosabb szem előtt tartani, hogy nem szabad direkt energia-előállításra (s főleg nem „haszon előállításra”) termeszteni növényeket. Csakis a növénytermesztés során mellékesen keletkező anyagokat szabad felhasználni. Azaz a mai új eszközökkel is közelíteni kell a teljes felhasználáshoz, melyet a régi gazdák még megvalósítottak. Továbbá, igen fontos, hogy az ember annyi energiát használjon, amennyi a fenntartása érdekében végzett élelemtermelés előállít, plusz amennyit a természetben megtalál (fák kivágása nélkül!) Így a föld teljesen eltartja és fenntartja az embert.

Bizonyos, hogy a szállításra használható energiát erősen vissza kell fognia. Ugyanis, ha a mai szállításra felhasznált mennyiséget akarná fenntartani direkt energiacélú termesztéssel, akkor kevés terület maradna élelemtermelésre. Ezért a szállításokat csak fokozatosan szabad visszafogni.

Csirke

A nagyüzemi csirketenyésztés hátrányai ugyanazok, mint amiket az étolajnál és a kukoricánál láttunk.

Az állatok táplálása hiányos. Továbbá csirkék tízezreinek összezsúfolása egy nagy hodályba, elhullásuk nagyságát növeli, melyet csak antibiotikumoknak a tápba keverésével tudnak mérsékelni. A csirkék nem kapnak napfényt és friss zöld tápanyagot, s nem tudnak kapirgálni maguknak apró bogarakat, kukacokat sem. Továbbá, a csirkéket ugyanúgy kannibalizmusra kényszerítik, ahogy az angolok a kergemarhákat. Ugyanis az elhullott állatokból táp-adalékot csinálnak.

Itt is magasabb a beruházási költség. Ehhez is több energiára van szükség. Mind a táp, mind a csirkék szállítási költségei is magasabbak. A járulékos költségek (antibiotikum, vegyszer) is magasabbak. Itt is emberek válnak feleslegessé. Egy-két ember 3-4 hodály „üzemelését” is ellátja. Végül a nagyüzemi csirkék fogyasztása is tehertétel az ember egészsége számára. Ez is növeli az egészségügy költségeit.

Hivatkozások:

[1] British Cancer Organization Calls for Warning Labels on Beta-Carotene, 2000.

[2] Omenn GS, Goodman GE, Thornquist MD, et al (1996), „Risk factors for lung cancer and for intervention effects in CARET, the Beta-Carotene and Retinol Efficacy Trial”. J. Natl. Cancer Inst. 88 (21), 1550-9. old.

[3] Dr. Oláh Andor, A rák természetes gyógymódja és megelőzése, Bp. 1989.

[4] Dr. Oláh Andor, Életed az orvosságod, Bp. 1992

[5] Dr. Bálint Andor, Toxikus vegyületek élelmiszer- és takarmánynövényekben, genetikai lehetőségek a káros hatások csökkentésére; (Előadás a kémiai tudományok osztályának tudományos ülésén, Gödöllő, 2002)

[6] Miller Jones J.: Food Safety. Eagan Press, St. Paul, Minnesota, USA. (1995)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Igazságot Kajászónak, lehetőséget a magyar gazdáknak!

ÖSSZEFOGÁS A MAGYAR FÖLDÉRT ÉS VIDÉKÉRT

MUNKAÉRTEKEZLET ÉS SZOLIDARITÁSI NAGYGYŰLÉS 

/KAJÁSZÓ, 2012. DECEMBER 1./

Előzetes jelentkezés: fejerszovetseg@gmail.com (tárgy: Igazságot Kajászónak)