2013. november 15., péntek

Vetráb József Kadocsa ad elő a 197. Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est 
Vetráb József Kadocsa: Égre nyíló Lélek-ajtó - rejtélyes Pilis titkai 

Vetráb József Kadocsa, Pilis-kutató a Fejér Szövetség 197. Hétvezér Estjén mutatja be az előadás címével azonos c. könyvét, amelyben a Pilisről, Sicambriáról, Pálos Rendről, Trójáról, gallokról és a Pelazgokról tár fel eddig ismeretlen titkokat. Ugyanezekről olvashatunk a Magyarságtudományi Füzetek 21. számában is.

A könyv szerzője az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem „Atelier” Francia- Magyar Társadalom-tudományi Műhely PhD. képzésén vett részt, ahol a történelemkutatás újkori francia filozófiai irányzataival ismerkedett meg. - itt döntötte el, hogy magyarság-kutatással és a Pilis központ történelmi földrajzával fog foglalkozni.

Kutatásai nemcsak könyvtári, levéltári területre terjed ki, hanem a rendszeres terepkutatásra is, amelyen lehetőség nyílik régen volt városaink, véderőműveink, épített műtárgyaink helyeinek beazonosítására, lokalizálására. A térségről kb. tízezer fényképfelvételt készített. 

Szeretettel várunk mindenkit, egy izgalmas előadásnak lehetünk részesei sok történelmi adattal, dokumentummal. Az előadás után a bemutatott könyv és a Magyarságtudományi Füzetek megvásárolhatók lesznek.

Az előadás helye: Királykút Emlékház, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadás ideje: 2013. november 19. (kedd) 18.00-20:00 óra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése