2011. március 17., csütörtök

Ami a híradóból kimaradt: Köszönet az MVSZ-nek a magyar állampolgárságért

Kolozsváron, a magyar állampolgári esküt elsőként letevők csoportjában volt Juhász Péter és családja.

A Hír tévé tudósítójának kérdésére nyilatkozva Juhász Péter elmondta, hogy a magyar állampolgárság számára nem a második állampolgárság, hanem az első haza. Ezt követően köszönetet mondott "a Magyarok Világszövetségének, amely 2004-ben előtérbe hozta, gyakorlatilag megkerülhetetlenné tette állampolgárságunk kérdését, a népszavazás napirendre kerítésével." Ez a gondolat azonban már nem fért bele a híradóba.
A Magyarok Világszövetsége is köszönetet mond Juhász Péternek azért, hogy a magyar értékek egyik legjelentősebbikének - a méltányosságnak - a jegyében járt el. Juhász Péter édesapja, Juhász Tamás a kolozsvári protestáns teológia rektora volt, anyai nagyapja pedig Dobai István, nemzetközi jogász, akit 1957-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek az "Erdélyi ENSZ-per"-t kiváltó emlékiratáért, amellyel az "erdélyi kérdésre" próbált lakosságcserével tartós megoldást keresni. Juhász Péter magyar állampolgárkénti első megnyilvánulása jól példázza azt, hogy a jó alma sem esik messze fájától.
A képen: Juhász Péter, felesége Annamária és fiaik, Ákos és Aba,
a kolozsvári Szent Mihály templom bejáratánál,
a magyar állampolgári eskütétel után
MVSZ Sajtószolgálat
7
171/110316

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése