2014. július 17., csütörtök

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság válaszára várva

Egyetlen hónap...

Közel egy hónappal azután, hogy a Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Fejér Megyei Szervezete postázta nyílt levelét és ...
éppen egy hónappal azelőtt, hogy eldőljön végleg, betetőzi e múltévi hibáját a városvezetés azzal, hogy már visszaesőként, mi több, tudatosan - csak azért is - végrehajtja a Nemzeti Sírkert részét képező Nemzeti Emlékhellyé nyilvánított fehérvári - állapotát és hajdani nevét is idéző - "Romkertben" az Európában is példátlan kegyeletsértést koronázási színjáték rendezése címén!
Néhány napja, hogy megkaptuk a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak címzett - de, eltévedt és újrapostázott - levelünk átvételéről szóló tértivevényt, már csak az a kérdés, hogy változtatott-e a Bizottság a majd négy évvel ezelőtti véleményén, s ha nem, azaz velünk és korábbi önmagával még mindig egyetért, meg tudja-e győzni észérvekkel a sikervágytól - vagy ki tudja, mi mástól - eltévedt székesfehérvári városvezetést, hogy hagyjon fel végleg azzal, hogy a királyi és királynéi sírok helyeiként tisztelt Nemzeti Sírkertben építgessen minden évben ideiglenes emelvényt és rendezzen ott tömegrendezvényt?

Kíváncsian várjuk, hogy egyetért-e azzal a bizottság, hogy a városvezetés ne hajtson - és ne is hajtasson végre félretájékoztatott résztvevőkkel - soha többé kegyeletsértést, vagy hallgat inkább, amint a sajtó és minden érintett és megszólított fél, hátha nem veszi észre senki, hogy mi az, ami HELYÉNVALÓ és mi az, ami SZENTSÉGTÖRÉS?! 

Nem, nem tudjuk elképzelni, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság ekkorát változtasson megalapozott és indokolt korábbi véleményén; miszerint


S, ha a "panoptikum"-szerű bemutatást "színjátéknak" nevezik, s nem a bazilika alá, hanem annak romjaira, a sírok fölé ácsolt színpadra tervezik, s nem is életnagyságú- és -hű, hanem óriásbabákkal, -bábukkal rendezik, akkor már az előírások és a jóerkölcs is lehetővé teszi?! Akkor már nem profán program az, amit koronázási színjátékként akar Fehérvárott - méltó Nemzeti Emlékhely kialakítása helyett - a városvezetés ott meghonosítani, hagyománnyá tenni?!

Jó-jó! Igaz. Ne akarjunk a bizottság helyett is mi válaszolni! Tehát bízunk abban, hogy nem maradunk egyedül.

Addig is ajánljuk mindenki figyelmébe ezt a régi-jó verset magyarul (soronkénti sorrendben szerkesztett, tehát úgy is olvasandó):

"Háborog az ezeréves sír,
Hunnia ez a sóhaj-bánya.
Háborog és bús halottjait
Kihányja.
Millió fehér csont meséli,
Mit tettek a párducos ősök.
Hogy itt mennyi kín, bú, mennyi vér
Esőzött.
Ebben a szomorú országban
Minden tisztes gondolat: átok
S hulljon véresen, bűnös urak,
Reátok
Vakuljatok meg, ne lássátok
A bosszút és a temetőket,
A Dávid szent parittyáival
Jövőket.
Szolgasereget, udvarnépet
Gyűjtsetek koncra, úri hitben.
Kit ámíttok, az nincs veletek:
Az Isten.
Az Isten akihez szegődtök
S a levegő: bosszúra válhat
Sorsotok: epe, vad gyűlölet,
Utálat.
Óra ütött, betelt a mérték,
Most kezdjük az új ezer évet:
Grófok, latrok, már tátong a sír
Felétek


(Ady Endre, 1907. július 7.)

Vonatkozó korábbi néhány jellemző bejegyzésünk: 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése