Petőfiért! – 9. rész - Petőfi gyermek- és diákkora – Hódolat Petőfi Sándornak
Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. július 17-én tárta
fel a Morvai Ferenc vezette expedíció Szibériában Petőfi Sándor
hamvait. A magyar költészet messiása 165 évvel ezelőtt 1849. július
31-én tűnt el a segesvári csatában, ahonnan súlyosan sebesülten
Szibériába hurcolták. A Magyarok Világszövetsége a két dátumot egyszerre
idézi a magyar nemzet emlékezetébe. Július 31-én, este 8 órakor a Hősök
terén figyelemfelkeltő, emlékező megmozdulást szervez Petőfi a segesvári csatában – NEM HALT MEG! címmel.
De ki is volt Petőfi Sándor? Hódolva nagysága előtt, naponta közlünk
adatokat, okmányokat és képeket Petőfi Sándor diadalútjáról, egy
nagyszerű kiadványból, amely 1910 körül, a Pesti Napló kiadásában jelent
meg.
Kéry Gyula: Petőfi gyermek- és diákkora
9. rész
„Három
hónapig színészkedtem, társaságunk tönkrejutott s én „annyi
balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem”
elbúcsúztam a színészettől Mohácson (de ha Isten segít, nem örökre) s
per varios casus tot discrimina rerum Mohácsról Pécs, Szigetvár,
Kaposvár, Keszthely, Sümeg és Szombathelyen keresztül Sopronba értem.
Itt tanulni akartam, de nem volt semmim s „ex nihilo nihil”; onnan
Pozsonyba mentem, itt is úgy jártam; végre innen Pápára s itt némileg
csillámlani kezdett szerencsecsillagom. Tarczy, a derék Tarczy az, kinek
mindent köszönhetek.”
„Színészkedése
alatt is írt verseket és eddig szerzett költeményeinek egy részét
összeírta egy füzetben, melyet magával hozott Pápára, ahova 1841 ősz
elején érkezett. Egyenesen Tarczy Lajos tanárhoz ment. Minthogy szülei
elszegényedtek és nem segíthették őt tanulmányai folytatásában, arra
kérte a vele rokonszenvező tanárt, hogy eszközölje ki fölvételét a
kollégiumba és segítse őt valamely keresethez. A nemesszívű tanár
mindkettőt teljesítette és Sándor folytathatta tanulmányait.
Naponta
eljárt Horváth István ügyvédhez, akinek Lenke leányát tanította, amiért
kosztot és néhány váltóforint havifizetést kapott. Tanulásában régi
hajlama itt is mutatkozik, sokat tanul, de csak azt, ami neki tetszik.
Némely tantárgy iránt alig érdeklődik. De annál nagyobb mohósággal esik
neki kedvelt tárgyainak és kivált a történelmi és költői művekért
lelkesedik. A német költők közül Lenau és Heine, a magyarok közt
Csokonai, Gvadányi, Vörösmarty és Bajza a kedvencei. Teljes lélekkel
csüng a kollégium képzőtársaságán, melyben három irányú működést fejt
ki: költeményeket olvas fel, szaval és bírál. Az eddig igénytelennek
látszó szegény „baka-diák” egyszerre tekintéllyé növi ki magát s
diáktársai tisztelettel néznek rá. Legmeghittebb barátai Orlai Soma és
Jókai Mór, akikkel vidám napokat tölt együtt. Ez időben már számos
költeménye volt készen, melyeket katonáskodása alatt és az után írt. De
ezeket nem igen mutogatta, csak itt-ott avatta be egy-egy meghittebb
barátját már ekkor megnyilatkozó nagy szellemének kincseibe. Régi, hő
vágya ezidőben teljesült, amikor az Athenaeum, amaz idő első irodalmi
közlönye, melynek a szigorú Bajza volt a szerkesztője, a „Borozó” című
költeményét közölte. ez volt első, nyomtatásban megjelent költeménye,
mely a nagy nyilvánosság előtt is költővé avatta. És mikor az
1841-42-iki iskolai év végén a képző-társulat öröm-ünnepét rendezték, az
obsitos bakából lett pápai diák volt az ünneplés központja.
Diadalittasan hagyja el a vizsgálatok után Orlai Soma kíséretében Pápát
és hazasietett szüleihez Duna-Vecsére. A szülők tárt karokkal fogadják a
„jó útra tért” fiút, körülményesen tudakozódnak Pápán töltött életéről
és boldog szívvel hallgatják diadalait.
Egy
hetet töltött otthon szüleinél. Ez volt diákságának utolsó vakációja.
Egy hét mulva azonban nyugtalan vágyainak erős vihara újra elragadja és
ismét búcsút vesz a szülői háztól. Pestre indul. Agyában forrongnak a
gondolatok jövője felett. Ő maga jellemzi leghívebben ezt a
lelkiállapotát, midőn egy barátjának ezeket írja:
–
Örökre el kell hagynom az iskolát. Szülőim nem segíthetnek s Pápán
nincs semmi alkalmam, mellyel a nyomorú filléreket életem tengésére
megszerezhetném… Lássuk, mit ad a végzet. Mondjam-e, hogy nemcsak a
mindennapi kenyér keresése a célom, hanem, hogy magasabbra törekszem s a
célt szemem elől soha elveszteni nem fogom! Művész és költő! barátom,
mint hevülök. De már rég meg van mondva, hogy én középszerű ember nem
leszek: aut Caesar, aut nihil!
A Hódolat Petőfi Sándornak jegyében eddig közölt szövegek:
MVSZ Sajtószolgálat
8429/140726
„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.” (Alapszabály)
A
Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti
szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok
Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő
testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő
embert hozzá tartozónak tekint.
A
2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint
hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése