Emlékezzünk az elesett katonákra…
Mínusz
negyvenfokos hidegben, 1943. január 12-én hajnalban indult meg a
félelmetes erejű szovjet támadás a Don mellett folyamvédelemre
berendezkedett 2. magyar hadsereg ellen. A fegyverzetben és ruházatban
rosszul felszerelt, hiányosan kiképzett és gyengén vezetett magyar
katonák csak néhány napig tudtak ellenállni a számbelileg,
felszereltségben és fegyverzetben túlerőben lévő ellenség rohamának.
Parancsuk az utolsó emberig való kitartás volt! Megtették, aztán meghaltak!
A
rendszertelenül hátraözönlő katonák maradékait fegyvertársaik, a
németek nem támogatták, sőt élő pajzsként használták saját védelmükben.
Hadtestparancsnokaik (III. hadtest, Stomm Marcel vezérőrnagy, IV.
hadtest, Heszlényi József altábornagy, VII. hadtest, Legeza János
vezérőrnagy) esetenként „feloszlatva hadtestüket” vezetés nélkül hagyták
embereiket, még nagyobb káoszt és még több halált okozva ezzel.
Közel
két héttel a szovjet támadás megindulása után, január 24-én, már látva
az összeomlást és a veszteségeket vitéz Jány Gusztáv vezérezredes,
hadseregparancsnok szigorú, de igazságtalan hadparancsot adott ki: „A 2.
magyar hadsereg elvesztette becsületét…”, amelyben a katonákat
gyávasággal vádolta. Jányt az sem menti fel, hogy parancsát utólag
(sokak szerint a kormányzó utasítására) visszavonta, s a Népbíróság mint
háborús bűnöst halálra ítélte.
Az
elesett katonákon, s a túlélőkön ez már nem segít, csak növeli
fájdalmukat, mint ahogy az is, hogy a hivatalos Magyarország ma sem
siratja el igazán elesett katonáit. Szégyen!
Legalább mi, civilek emlékezzünk meg kegyelettel erről a szörnyű katasztrófáról, az elesett katonákról.
Dobai Miklós
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
7383/120112
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése