2012. április 27., péntek

Vizsgálat elé áll a földalap kezelő

A földalapkezelő áll a vizsgálat elé

2012. április 27., péntek, 15:14 Szerző: MTI- forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20120427_foldalap_lmp
 
Az LMP által kifogásolt haszonbérleti pályázatok lebonyolítása megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a kormányzat által jóváhagyott eljárásrendeknek és az annak részét képező haszonbérleti pályázati feltétel- és értékelési szempontrendszernek is - írta pénteki közleményében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). Amint elindulnak a tevékenységükkel összefüggő vizsgálatok, azonnal rendelkezésre állnak - tették hozzá.

Az LMP vizsgálatot kér az állami földbérletek ügyében, és egyúttal feljelentést is tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellen - jelentette be. Szabó Rebeka, a párt képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. A képviselő közölte, nyílt levéllel fordulnak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék elnökeihez, valamint a legfőbb ügyészhez. Ebben arra kérik őket, hogy folytassanak rendkívüli vizsgálatot az állami földbérletek ügyében.

Az NFA közleményében úgy reagált, hogy az LMP által kifogásolt haszonbérleti pályázatok lebonyolítása a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a kormányzat által jóváhagyott eljárásrendeknek és annak részét képező haszonbérleti pályázati feltétel- és értékelési szempontrendszernek is megfelel. Hozzáteszik, hogy a haszonbérleti pályázatokat nyilvános felhívás keretében hirdetik meg és minden olyan közérdekű, nyilvános adat-közzétételi kötelezettséget teljesítenek, amire a jogszabályok felhatalmazzák őket. Ez valamennyi eddig meghirdetett és elbírált haszonbérleti pályázati eljárás esetében is így van - áll a szövegben.

Az NFA az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrzési albizottságának azon tagjai - köztük Szabó Rebeka - számára, akik megjelentek a testület április 19-én tartott ülésén, betekintésre rendelkezésére bocsátotta az általuk megnevezett és megvizsgálni kívánt haszonbérleti pályázatok teljes iratanyagát a vonatkozó szabályok szerint - írják. Hozzáteszik, hogy az albizottság a vizsgált haszonbérleti pályázatok ügyében nem marasztalta el a szervezetet. A közlemény szerint az ülésen az LMP és más pártok országgyűlési képviselői jelezték az NFA elnökének további irat-betekintési igényüket, de ezzel a lehetősséggel a mai napig sem éltek.

Arra is kitérnek, hogy az NFA elnöke 2002. január 1. és július 31. között is ellátta a Nemzeti Földalappal összefüggő vezetői feladatokat, majd ezt követően 2007. év januárjáig a jogutód Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél dolgozott különböző munkakörökben. Az írás úgy fogalmaz, hogy abban az időszakban számos vizsgálatot folytattak visszamenőlegesen is személyével és munkavégzésével szemben, azonban egyetlen esetben sem volt megkérdőjelezhető tevékenységének szakszerűsége és szabályossága. Ennek tükrében is az NFA visszautasít minden olyan kísérletet, ami tevékenységének szabályszerűségét, a szervezetben dolgozók becsületességét, szakmai hozzáértését megkérdőjelezi és rendelkezésre áll a tevékenységével összefüggő vizsgálatokra - zárják a közleményt.

-----------------------------------   Eddig a hír -------------------------------------------------

Nekünk pedig már csak az a kérdésünk a Nemzeti Földalap Kezelő szerveihez, hogyha már ilyen biztosak abban, hogy sikeresen megvédik magukat a "pártpolitikai" támadásoktól, akkor méltóztatnának válaszolni végre azokra a levelekre, beadványokra, amelyeket a gazdák írtak, amelyek nem egyszerűen azt vonják csupán kétségbe, hogy az NFA jogszerűen járt-e el avagy sem, hanem azt, hogy

az NFA a kormány programját hajtja-e végre,
avagy
állam az államban és nagy ívben tojik a kormány és a magyar társadalom fejére és érdekeire.

Felfogták végre, hogy baj van?! Óriási baj van, mert vagy a kormány, vagy ők buknak, ha nem most, akkor később, de akkor már mindkét fél mélyebbre, mint valaha képzelték a nagy bennfenteskedés közepette!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése